Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Testcselek a bajnoki rajt előtt

Két éve három-öt éven belül önfinanszírozó magyar labdarúgást, élményszámba menő meccseket, üzleti alapú focit, átlátható
érződik. Lássuk! A pénzosztás korszakának vége - ígérte Muszbek Mihály két éve. Ehhez képest idén, a bajnokság rajtja
... megismert, évek óta a hazai futballban tevékenykedő Horváth Pál és Muszbek Mihály, a liga igazgatója között elképesztő
... 2000-ben azt ígérték, hogy három év alatt 7 milliárd forinttal növelik a hazai foci piaci értékét, majd öt éven belül a

Világ

Felszámolás alatt a világ legtitkosabb terrorszervezete

Folytatásos krimiként élik át a görögök az egyszerre baloldali és ultranacionalista terrorszervezet, a November 17. felszámolását. Harminc
csaknem félszáz merényletet hajtott végre, s akcióik huszonkét halálos áldozatot követeltek. Legutóbb két évvel ezelőtt
... Egy június végi sikertelen merényletet követően - melyben Szavasz Xirosz, a szervezet egyik feltételezett tagja egy hajótársaság
... előszeretettel alkalmazták támadásaik során.) A június végi balsikerű robbantás után indított hajtóvadászat során a görög hatóságok

hvg.hu non-base

Brixton, avagy a cannabis felszabadítása

börtönbüntetés, a hangsúly az elnéző rendőri eljáráson van. Egy független kutatócsoport felmérése szerint ugyanakkor a brit
Lefoglalja a drogot, felír és figyelmeztet. Tavaly július és november között 381 esetben éltek a rendőrök ezzel az eszközzel. Egy
... az enyhítések előtt, ugyanezen idő alatt 278 letartóztatás volt a brixtoni mérleg. A tavaly megkezdett kísérletet - anélkül, hogy pontos hatásait
... volna - ez év elejétől további három hónappal meghosszabbították, Blunkett bejelentése szerint pedig ősztől egész Londonra, majd

hvg.hu non-base

Halott a fiatal Gnutella-mester

Csendesen, de önként halt meg  a 25 éves Gene Kan, egyike a fájlcserélő rendszerek fejlesztőinek. Ha néhány év múlva a

Itthon

Hídblokád és taxisblokád

Az Erzsébet-hídi tüntetés apropóján sokan utaltak a tizenkét évvel ezelőtti taxisblokádra. Abból kiindulva, hogy a két demonstráció

Világ

Antiszemita európaiak

Egy nemrégiben napvilágot látott felmérés szerint az európaiak harminc százaléka vall klasszikus antiszemita nézeteket, hatvan
A Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában végzett felmérés szerint a megkérdezettek negyvenöt
... Rágalomellenes Liga (ADL) rendszeresen végez felméréseket Amerikában is: a legutóbbi szerint az amerikaiak tizenhét százaléka vall

Műértő Műértő

A nagypapával szövetségben / Beszélgetés Marosi Ernővel a művészettörténetről a millenniumi évben

is megírható a magyar művészettörténet-írás története Aktualizálva: volt-e szerepe és ha igen, milyen, a művészettörténetnek mint tudománynak, a
specializálódott művészettörténésztől, a XIX. század végén elvártak. Amit a 2000. év táján a művészettörténészen számon
...), vagy egyenesen kreatív művésznek, illetve kiállításcsinálónak. A millenniumi évben ezeket a lehetőségeket részben itthon is
... a nemzeti művelődéstörténetbe való beilleszkedésére vonatkozik. Ez csak illusztratív közreműködés.   – A millenniumi év művészeti

Műértő Műértő

Mit állítunk kétezerben? / Műalkotások a millenniumra

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal (MKH) is osztott pénzt a tavalyi év során arra
es millenniumi év, amelyben a kormányzat a központi akaratot és a „helyi igényt” próbálta összekapcsolni, ismét emlékmű-hullámot
...? Mindenesetre a tíz évvel ezelőtti kopjafa-, illetve székelykapu-korszak után az ezredforduló az István-szobrok korát hozza el a
... milyen formában létezik és mit jelent? Annyi biztos, István mai népszerű képe a nyolcvanas években kezdett kialakulni, újkori

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

A címlapról ajánljuk