Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

EUrologus EUrologus

A NATO-ban lesöpörték a magyar ellenkezést Ukrajna ügyében

Jelentős fordulat állt be a magyar politikában Ukrajnával összefüggésben – erről Szijjártó Péter számolt be, bár nem ezekkel a
is. Ez a döntés sérti a NATO egységét, az eljárásrendet, de nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük – mondta ezzel kapcsolatban Szijjártó

Emőd Péter hvg360

Egy eltűnőben lévő világ krónikája - kiállították Korniss Péter képeit

Korniss Péter 1967-től jár rendszeresen a Kolozs megyei Székre. A Várfok Galéria Hosszú úton – Szék 1967–2022 című kiállításán lehet
leghosszabb projektje is: Korniss Péter, a magyar fotográfia doyenje több mint fél évszázada, 1967-ben járt ott először, és a
... Borítókép: Korniss Péter: Konfirmáló lányok járvány idején, 2021, giclée print - 73x110

hvg.hu Élet+Stílus

Zsákfaluba költözött, kocsmát nyitott az Együtt társalapítója

Kónya Péter a nyugati határnál található Velemen vett egy kocsmát, azóta azt
Az ország nyugati határánál található zsákfaluba, Velemre költözött Kónya Péter, az Együtt párt társalapítója – írta meg a Blikk . A
... visszatérni a közéletbe, mint mondta, nem adná fel a nyugalmát semmiért. (Kiemelt képünkön balról jobbra: Juhász Péter, Bajnai

Balla István Élet+Stílus

Igenis lehet szeretni a matekórákat – π-napi interjú

Az iskolában arra kíváncsi a tanár, mi az, amit nem tud a gyerek, ahelyett, hogy azt nézné, mit tud – állítja Juhász Péter
lehet megszerettetni, élvezetesebbé tenni. Van erre csodarecept? Juhász Péter: Először is: jobban meg kellene mutatni, mi az a
..., alternatív zenekarban játszanak vagy kiváló barlangászok. Névjegy - Juhász Péter 1975-ben született Gyöngyösön, a

Lengyel Tibor Gazdaság

Elzárták a pénzcsapot a Szerencsejáték Zrt.-nél, de azért jutott 40 millió Bayer Zsolt cégének

jutott 40-40 millió Bayer Zsolt és az egykori ATV-vezér cégeinek, illetve a dunakeszi sportegyesületnek is, ahol egykor Szijjártó Péter
között a most is a városban élő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve ez az egyesület állami és tao-pénzekből az
... Henrik Fesztivál Fúvószenekar és 9,5 milliót a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért. Érdekesebb azonban az

Fülöp István Itthon

Áder leállította a mérgező akkugyárról beszélő vendégét, majd kivágták az adásból a „problémás” részt

A volt államfő, Áder János podcastjában Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség vezetője kifejtette: a gödi Samsung-gyár
Youtube-ra (frissítés: és a közmédia által üzemeltetett Médiaklikkre) felkerült videós változatában Kaderják Péter ezen mondatait nemes
... kivágták az adásból (a videóban a 44. perctől).   A HVG megkérdezte a Kék Bolygó sajtóosztályát, miért vágták ki Kaderják Péter

Ligeti Nagy Tamás hvg360

Óz varázsló 123 éves történetével tért vissza a valós színházi térbe Gothár Péter

Horváth Péter átiratában, a Kolibri Színházban állította színpadra Óz történetét Gothár Péter, aki először rendezett
Horváth Péter átiratában Kenzeszi Dorottya (Nyirkó Krisztina) – azért sem kényszerű, inkább szellemes a magyarítás, mert a
... látogatókat. A rendező Gothár Péter a három éve történt módfelett kínos és nehezen felejthető eset után hajtűkanyarral visszatért a

HVG HVG Hetilap

Csúcsra ért keresztapa

százalékát. A Munkáspárt indulója, Peter Obi a szavazatok 25 százalékát szerezte meg. Az előrejelzések ennél sokkal szorosabb

HVG HVG Hetilap

Jeruzsálemi bevonulás

akkoriban ezzel, de 2019-ben végül csak egy diplomáciai státuszú külkereskedelmi képviseletet nyitott Jeruzsálemben. Szijjártó Péter

hvg.hu Itthon

Hivatalos: válik Varga Judit és Magyar Péter

A válást maga Magyar Péter jelentette be a
posztjában Magyar Péter, Varga Judit igazságügyi miniszter férje. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan
... állítását, és azt mondta: családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó. Magyar Péter 2019-ben, az önkormányzati választás

1
68 69 70 71 72
554
Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában

Izraeli pénzügyminiszter: A Gázai övezet el fog pusztulni

Izraeli pénzügyminiszter: A Gázai övezet el fog pusztulni

Évek óta nem adtak át annyira kevés lakást, mint idén

Évek óta nem adtak át annyira kevés lakást, mint idén

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

Erdő Péter: A világ nyugati részén a nemtörődömség ateizmusa uralkodik

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

A szaktanárt is megizzasztotta a magyarérettségi egyik feladata

A szaktanárt is megizzasztotta a magyarérettségi egyik feladata

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

A címlapról ajánljuk