Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Vállalkozás

A kormány nem titkolhatja tovább a Mátrai Erőmű mutyigyanús eladásának részleteit

Az MSZP frakcióvezetője legvégső jogorvoslati lehetőségként fordult a Kúriához az ügyben, így született meg a döntés, amely szerint a minisztérium
mindez. Tóth az adatkiadási per elején ugyan megkapta az MVM-mel kapcsolatos, nem minősített határozatok címeit, viszont a politikust
..., az MSZP-s politikus által felajánlott, 54 ezer forint fejében helyben hagyta az adatigénylést, amit a Fővárosi Ítélőtábla 2022. elején

HVG HVG Hetilap

Áldásuk rá

Kuruzslással vádol az ügyészség 21 embert, akik a Mandiner lapértesülései szerint a vallási egyesületként működő Szcientológia Egyházhoz

Nagy Gábor hvg360

Az alkotó pihen? – Jacques Delors politikusi életművéről

politikus tíz évig állt a bizottság élén, s irányítása mellett jött létre a Közös Piacból az egységes piac, majd indult el az Európai
ma azonban a közvélemény-kutatások szerint legalább hatan vágnák rá: Jacques Delors. A bizottságot ugyanis ez a francia politikus
... követően egyetlen más politikusnak sem sikerült elérnie. Hiszen a német Konrad Adenauer, a francia Charles de Gaulle vagy a brit
..., Lord Cockfieldtől származott – akit a kivitelezéssel kapcsolatos lelkesedése miatt a brüsszeli bizottság következő, 1988-as

Arató László (EUrologus) EUrologus

Miért félnek annyira attól, hogy ha kis időre is, de Orbán lehet az Európai Tanács elnöke?

Beindította az európai kampányt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, akinek az utódát már júniusban, pár héttel az EP-választások
a pozíciójáról. Ezt ugyanis már 2022 márciusában lehetett tudni: a tagállamok vezetői akkor hosszabbították meg két és fél évvel a belga
... halogatni. Ekkor ugyanis valóban az történne, amivel számos nyugat-európai lap és politikus riogat: Orbán Viktor lenne az Európai
... - Orbánhoz hasonlóan - sorsdöntő évnek tartja 2024-et. Azonban míg a magyar miniszterelnök jobboldali fordulatban reménykedik, addig a belga

hvg.hu Itthon

Lázár János bejelentette, 2026-ban nem indul újra a választáson

Azt írta, egyéni parlamenti képviselő nem, de politikus
képviselő már nem leszek, de politikus maradok: a szűkebb és a tágabb pátriám, a magyar vidék és az Alföld, a politikai közösségem és a
... is számíthat a munkámra." Hódmezővásárhelyen szerinte gyökeres változásra van szükség, mert az ma a végletekig megosztott, egyre

Bábel Vilmos Itthon

"Csurka István megtermékenyítette Magyarországot" – végigültük Novák Elődék MIÉP-emléktalálkozóját

Ahol Karikó méltatásáért fújolás jár, és akiknek Toroczkai sem elég kemény Izrael-ügyben. Nosztalgiaesten sztorizgattak órákon át a Mi
... irodájában és szervezésében a rendszerváltás utáni első jobboldali radikális pártról és vezetőjéről azok, akik még ismerték Csurka
és a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a MIÉP politikusai
... egy sátrat az ajtó elé, hogy azok, akik kívülről hallgatják a beszédeket, ne ázzanak el a szakadó esőben. Novák Előd felvezető
... lelhet a Mi Hazánk Mozgalomban. A teremben az átlagéletkor bőven 60 fölött lehetett, Novák hosszan sorolta azokat, akik

Balla István Kult

„Ami a tanáriban történik, az a tanáriban is marad” – megnéztük A tanári szobát

Gyomorba vágó filmmel indulnak a németek az Oscar-díjért, pedig abban csak egy elhivatott pedagógus történetét követhetjük végig, akit a
is rábírják. „Nem muszáj elmondani, de akinek nincs félnivalója, nem is lehet baja, nem igaz?” – ugye ismerősen hangzanak az efféle
..., a diákokért élő tanárnő lesz az, akit a szülők is számokérnek, a kollégák is vegzálnak, és még a saját, szeretett diákjai is
.... A legfájóbb azonban az, hogy mivel a kedvenc tanítványa is érintett családilag a lopási ügyben, a fiú felbujtja az osztálytársakat is

1
96 97 98 99 100
2004
Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nagyon jó negyedéve volt a Ferrarinak, mégis estek a részvényeik

Nagyon jó negyedéve volt a Ferrarinak, mégis estek a részvényeik

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Szoftveresen ad több lóerőt a Tesla legújabb frissítése

Szoftveresen ad több lóerőt a Tesla legújabb frissítése

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

A címlapról ajánljuk