Felhívjuk a mozirajongók figyelmét, hogy a cikk a film cselekményének számos részletét bemutatja!

Ron Woodroof a négybetűs szavakat kedveli, na és a nőket, vagyis, legyünk őszinték, inkább a gyengébbik nem egy bizonyos testrészét. Emlegeti is gyakran. Főhősünk egyszerű, de nagyon. Olcsóság, igénytelenség veszi körül. Meghatározó lételeme a szinte állatias ösztönök kiélése. A nyitójelent előrevetíti az egész sztorit. Rodeón vagyunk. Kint a porban a bikán épp egy másik keménytökű vergődik, míg a mi tökösünk a palánk mögött egy lánnyal nyög, már-már a felnőtt filmes változat megy, amikor is a gyorsan pergő képek sorában látjuk, ott van egy harmadik is hosszú hajjal, félprofilból – de mintha fiú lenne. Ez a jelenet aztán később flash back formában még visszatér felvillanó kínos apró részletekkel. Azokban található a válasz.

AFP

Valódi történet feldolgozását látjuk a 80-as évekből, amikor is az AIDS és a HIV vírus megkezdte világjáró pályafutását, riogatva jogosan a glóbuszt és annak minden lakóját. Na, persze a melegek a leginkább érintettek, akkor még azt hitték, nagyjából ők az egyedüli rizikócsoport. Akikkel a sors így bánt, jelen esetben el is bánt. Jó téma, olyan jól megjeleníthető képek sorával, amelyekben a cicás, kifestett, körömlakkos, női ruhába öltözött nemet tévesztett fiúk-lányok magukkal viszik még a homofóbokat is – akárcsak Ront. Nem könnyen persze, de mégis. Na, aztán ők mutatnak emberségből példát, nem akármilyen hendikepből indulva. Itt különösen egy sorstárs, Rayon (Jared Leto) az, aki a dallasi cowboy társa lesz a küzdelemben.

Saját sorsuk egyrészt misszióra is készteti őket, nevezetesen, hogy másokat is meg kellene menteni, nemcsak saját magukat, másrészt mind a ketten szeretik a pénzt és tettre készek. Jól kombinálnak, kikalkulálják, mivel mi jár.

A sztori – és nem véletlen talán, hogy jó 30 év elteltével írták csak meg a forgatókönyvet – élesen bírálja a gyógyszeripart, a kórházi gyógykezelést, a mechanizmust, amelyben és ahogy orvosok döntenek sorsok felett. A gyógyszergyártók érdekletté is teszik az orvosokat – na, ez sem új. Tudjuk ugyanakkor, áldozatos munka az orvosoké. Tudjuk, vannak kivételek. Tudjuk, a gyógyszeripar a legnagyobb biznisz és tudjuk, pénz beszél.

Ron élete percek alatt összeomlik, mikor megtudja, megfertőződött a gyilkos kórral, 30 napja maradt lezárnia életét. Először úgy reagál, ahogy eddig mindig, vagdalkozva, alpári stílusban leugatva az orvost. Villanyszerelő társai, a jó barátok, ivócimborák másodpercek alatt pattannak le róla, kiközösítik, de rendesen, gúnyolják azzal, amivel pár napja ő is gúnyoldódott. Örök téma a saját nemüket kedvelők szapulása válogatott zaftos kifejezésekkel. Mit tehetnek, Einsteinnel vagy a kvantumfizikával mégsem foglalkozhatnak ott a sörös kriglik mellett. Most ő is megkapja.

A kórházi hálótárs, a tényleg meleg, transzszexuális és azt bevállaló, még kicsit rá is játszó Rayonnal indítja be üzletét. Üzlet, mely az életért indul. Vásárlói klubot alapítanak, mert csak így, tagoknak tudják értékesíteni a Mexikóból behozott, zughelyeken előállított, de működőképes gyógyhatású kombinációját vitaminoknak és más elemeknek. Már vártam, hogy a világ különféle tájai közé, melyekre Ron el is utazik keresni a megfelelő szert, Izraeltől Japánig, bekúszik valahogy a magyar vonal, a honi feltalálóink közül legalább egy. Ha ez nem is jön be, de a keresés elején, ha csak számunkra világosan is, felbukkan a mexikói Dr. Vass személyében egy magyar név legalább. Ő mutat rá laza stílusában a gyógyszerezések sokszor többet ártó, mint segítő mivoltára, ezeket alá is támasztja. Beindul a biznisz, Ron intézkedik, ügyvédet tart, központot nyit, állammal, adóhivatallal vív csatákat, Rayon szerzi az ügyfeleket eleinte. Később hosszú sorokban állnak már maguktól a fertőzöttek. Sokan gyógyulnak, vagy legalábbis élnek egyáltalán. A kórházból is átpártolnak a betegek. Ott kapják az AZT (Azidothymidine) kombinációt, vagy a placebót és sorra halnak.

Beindul egy laza vonzalom Ron és egy igazán gyógyítani szándékozó doktornő, Eve (Jennifer Garner) között. Kissé valószerűtlen, de hősünk közben kupálódik folyamatosan. Már másképp forgatja a szavakat, már viselkedik – ha kell, elegánsan jár. Hogy hogyan csinálja, hogy mitől lesz képes váltani? Persze nem tudjuk, mire tesz képessé a halál közeli állapot. Kocsmába már nem járhat, ott nincs kihez szólnia, a korábbi mindennapi szex sem veszi el az idejét.  Így tehát olvas például. Könyvtárakba jár eleinte, ez az, ami korábban nem szerepelt a repertoárjában. Mindent kutat, ami a témával kapcsolatos és egyre tisztábban látja, mit kell tennie. A doktornő is felfigyel eredményeire, és mellé áll. Még állásából is felfüggesztik. Egyik beszélgetésükkor hangzik el a film üzenete – számomra. Milyen lehetne egyszer valódi életet élni? – teszi fel a kérdést Ron. Feleség, gyerekek. Pont nem így élt.

AFP

Matthew McConaughey erre az időre és még a forgatás alatt is hatalmas súlyt vesztett, hogy a film végére elérje ezt a hihetetlenül elesett, csontsovány testet. A testtartás, a fejtartás, a szikárság, az arccsontjára ráfeszülő bőr – minden Roné. Tekintetéből is Ron néz vissza. Életének legnehezebb helyzetében válik érezni képes emberi lénnyé. Pedig nem így indult. Nagy utat járt be korlátolt bunkóból saját és mások jogaiért küzdeni képes emberré válásáig. Ezt a nagy ívet hozza kiválóan McConaughey.

Másik kiemelkedő karakter Rayoné, aki felütéssel indít, kifestve, teljes pompájában a kórházban a kezdet kezdetén olyan mínuszos tartományból nyit Ronnál, amelyből az igaz barátság csak valami nagyon valódiból építhető fel. Jared Leto a nézővel is így indít. Jópofa kis traveszti show lesz itt, gondolhatnánk. Hát, innen éri el ő nálam a tuti mellék Oscart. A show elmarad. Leto kiválóan, minimális eszközzel hozza később az egyre romló állapotú életéért küzdő beteget és a barátot. Óriási lelke van.

Kitűnő a forgatókönyv, a filmes megvalósítás az erős szüzsét szolgálja, nem él extra bravúrokkal, extra trükkökkel. Így aztán tényleg a cselekményre figyelhetünk. A befejezés. Ron ismét rodeóra készül, aprólékos részletekkel látjuk, amint felül a bikára, meghúzza a szárakat, beállítja a kengyelt, látjuk a kesztyűjét, minden különös jelentőséget kap. Az idő kitágul. Egy pillanat és ő már újra a porondon, ha csak másodpercekre is és egyben utoljára.

Megígérte magának, hogy nem ágyban, hanem csizmában. Közben eltelt hét év. Hét év emberként.