Ahol a térképen kerékpárút van, ott sem mindig található folyamatosan bejárható szakasz, néha egy-egy járdaszigeten – amelyre nem lehet egyszerűen ráhajtani - fel-felbukik a rutintalan kerékpáros, ahogy e sorok írója is megteszi ezt időnként. Most is combizom-húzódással idézi fel, hogy merre járt az elmúlt időszakban Buda környékén.

A fővárosi bicikliutak legfőbb jellemzője, hogy csak az találja meg őket, aki építette. Oda vezető jelzések a legritkábban vannak, csak akkor lehet az utakra rátalálni, ha véletlenül rajtuk hajtunk. Ha persze az úton haladunk, akkor már néha kapunk valami tájékoztatást, bár azok se mindig segítenek.

Budakalász felé

Flickr (Creative Commons) - Gyergyői Gábor

Budakalász-Üröm-Óbuda

Első célpontjaim egyike Buda környékén Budakalász volt, később kiderült, hogy Ürömig is eljutottam. A Budakalászra vezető legpraktikusabb bicikliutat – amely a HÉV vonala mellett vezet - csak sokadik keresgélésre találtam meg pár hete (ezzel párhuzamosan vannak más útvonalak is, a Duna-parthoz közelebb, illetve a csillaghegyi-békásmegyeri utcákon át), az ürömi túrára viszont úgy jutottam ki Budakalászra, hogy Budapestről kifelé autók között vergődtem egy félreeső autóúton, amelyet Ország útnak hívnak. Viszont így legalább nemcsak bevásárlóközpontokat láthattam, hanem Budakalász történelmi központját is megismerhettem. A szerb és a sváb hagyományok közül a németek ápolják nyilvánosabban a tradícióikat, a szerb templomnál előfordul ugyanis, hogy csak cirill betűkkel kommunikálnak a hívekkel, kerülve a feltűnést.

A budakalászi szerb templomot és a feltehetően nemrég épített faluházat érdemes megnézni, és ha a templom mellett a szerb származású aradi vértanúról, Damjanichról elnevezett utcán elindulunk felfelé, páratlan élményben lesz részünk. Sajnos nem vagyok elég sportos ahhoz, hogy a Damjanich utcán a háromsebességes biciklimmel feltekerjek, így a meredek szakaszokon időnként toltam a járgányt. Felérve a magasabban fekvő utcákig érdemes jobbra kanyarodva kisebb kitérőket tenni, és akkor az utcák végén a környező településekre lehet rálátni.

Budakalászról kiérve időnként még meredekebb szakaszok következnek, aztán egy kisebb fennsíkra jutunk Üröm és Budakalász között. Innen is időnként lenyűgöző a kilátás a Budai-hegység és a Pilis vidékeire. Ezután Üröm tulajdonképpen egy nagy lejtőnek tűnik, de a főterén azért lefékeztem. A teret állítólag Templom térnek hívják, bár ezt nagyon nem ellenőriztem le, viszont találtam egy római mérföldkövet, ami Marcus Aurelius császárra emlékeztet (ő egyébként Pannonia provinciából kiindulva sokat harcolt a Duna túloldalán élő germán törzsekkel) a Krisztus utáni második évszázadban.

Ürömön

www.urom.hu

Ürömön megdöbbenve találkoztam egy orosz cárleány emlékeivel is. Alexandra Pavlovna József nádor első felesége volt, 1800-ban, esküvője után költözött Budára – írja róla Üröm honlapja. Nyaralókastélyt terveztek ide férjével, de csak sírkápolna lett belőle: „1801 tavaszán Alexandra Pavlovnának kislánya született, aki még aznap meghalt, és néhány napra rá édesanyja is követte. Kívánsága volt, hogy Ürömön temessék el. Sírkápolnája 1802-ben épült copf-klasszicista stílusban” – hangzik a szomorú történet az urom.hu-n.

A lehangoló históriát nem is bírtam tovább, igyekeztem visszajutni Budapestre. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen az iszonyatos emelkedők után még iszonyatosabb lejtők vették igénybe a féket, illetve a kontrát a biciklimen, és ezután óriási dugóba is kerültem. A lejtő alján Széchenyi-telepnél kihajtottam a Külső Bécsi útra, illetve a Bécsi útra – fogalmam sincs, hogy az emberek hogyan bírják kivárni a sorukat az ilyen lámpáknál – még szerencse, hogy kerékpárral jöttem ide. (Gyerekkoromban még pár perc alatt kint voltunk autóval Ürömön vagy Pilisborosjenőn a barátainknál, most egy ilyen autós tortúra biztos, hogy hosszabb időt vesz igénybe.)

Életkép a Bécsi úton

www.criticalmass.hu

A Bécsi útról végre beértem Budapestre, ahol még kacskaringóztam Óbudán a temető körül, bejárva a Pomázi út és az Aranyhegyi út környékét. Itt ugyan már kevésbé szép táj – a leggazdagabbak házaitól a nyomortelepekig minden megtalálható errefelé -, de legalább már a lejtők nem olyan vészesek.

Pesthidegkút-Solymár-Nagykovácsi-Remeteszőlős

A Buda körüli hegyeket és városokat járva, egy másik alkalommal Nagykovácsiba voltam hivatalos, és elkövettem azt a hibát, hogy miután kocsival már sokszor utaztam arra, megpróbáltam a bicikliúton eljutni a Buda környéki településre. Adyligetet messze el akartam kerülni, mert nagyon irigy vagyok az ott lakókra. Ám az irigység rossz tanácsadó, inkább mentem volna Adyligeten át! Nagykovácsit megcélozva ugyanis volt még egy kis időm, és azt gondoltam, elmegyek Pesthidegkút felé, mert ezt a részt még nem annyira ismertem.

A Pasarétről Hűvösvölgyig zökkenőmentesen jutottam el, bár itt sem találtam meg az igazi bicikli utat, de a Hűvösvölgyi úton a járda is megtette. Hűvösvölgyből feltekerve Hidegkútra, elhagytam Erzsébetligetet és a pesthidegkúti Ófalut is. Láttam a műrepülőket fölöttem berregni - a motoros vitorlázógépek gondolom a Hármashatárhegy felől érkeztek. Az út végén azonban egy idős bácsi azzal szórakozott, hogy rám eresztette a kertből kiengedett korcs pásztorkutyáját. A képződmény először csak lassan lépkedett, majd felgyorsulva megpróbálta leharapni a lábamat, de a tréningruha – szerencsére nem suhogós, hanem vastag anyagú - mégse ízlett neki, úgyhogy karcolás nélkül megúsztam az ezúttal talán kissé túldramatizált esetet.

Hűvösvölgy őszi tája

Flickr (Creative Commons) - Farkas Szilveszter

Pesthidegkútból ennyi elég volt – gondoltam -, irány Nagykovácsi. Rémlett, hogy nem kéne visszamenni Hűvösvölgybe, ezért meg is kérdeztem az utat, ami nem volt olyan jó ötlet. Komoly bolyongás következett Máriaremetén, Budaligeten át, ahol házaló erdélyiektől próbáltam tájékozódni, nem sok sikerrel. Valami szurdokot emlegetett ugyan néhány bennfentes, amiről régen már hallottam az Ördögárok miatt, de hiába kerestem a hegy innenső felén. Megtaláltam a máriaremetei templomot is persze, de ott már jártam autóval, időnként bicikliúton is mentem, meg valami erdőn át, aztán egyszercsak egy tábla tűnt fel: Solymár.

Na, ezt megcsináltam - mondtam magamban, még megkérdeztem egy sötétített üveges szupermercédeszben ülő, napszemüveget viselő „vállalkozót”, hogy merre kell menni innen, aztán nekivágtam az erdőnek, abban bízva, hogy a túloldalán már Nagykovácsi van. Itt egy részen már csak tolni bírtam a biciklit, a csúszós, gyökerekkel „díszített” turistaúton nem volt ajánlatos gyorsan hajtani egyébként sem. Jól sejtettem az utat, egy elágazáshoz érve Nagykovácsi határába jutottam. Itt telefonos segítséget kértem, és elindultam a kék túra vonalán. Rosszul tettem: mint kiderült, célpontomtól 500 méterre voltam, de rossz irányba 4,5 kilométert kerekeztem a „kék-vonalon”.

Nagykovácsi felé

Flickr (Creative Commons) - ringt

Ha még aznap Nagykovácsiba akartam jutni, vissza kellett fordulnom a kék túra jelzését követve megint. Ez az erdei biciklizés nem az erősségem, néha a sárban is megcsúsztam, de ezt sokkal könnyebben túl lehet élni, mint a Budapest útjain való kerékpározást. Végül ismét eljutottam ahhoz az elágazáshoz, amelynél rossz irányba indultam a kék jelzést követve, így megint 500 méterre voltam a Zsíroshegytől. Ekkor már nem hibáztam (pedig még volt egy harmadik út is, ki tudja merre), sikerült jó irányba mennem. 

A Zsíroshegy Nagykovácsi egyik legpompásabb vidéke, fantasztikus kilátással, de ezt aligha kell magyarázni azoknak, akik kirándultak arra. Visszafelé szerencsére már vendéglátóm segítségével jutottam el Remeteszőlősig a műúton, majd némi kérdezősködés után megtaláltam a híres szurdokot, ahol az Ördögárok áttöri a hegyeket. Ez tényleg nagyon szép szakasza volt az útnak: a patakvölgy izgalmas kerékpárral, majd Budára beérkezve az Ördögárok utcán gurultam le, ami az út legkönnyebb résznek bizonyult. Hamarosan Hűvösvölgyben találtam magam. Innen már nem kellett sokat tekerni, hogy beérjek a városba, ahol újra a meghitt benzinszagot és hangzavart élvezhettem magam körül.

Szegő Iván Miklós