szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pontosan egy héttel a pekingi nyári olimpiai játékok előtt, augusztus 1-jén teljes napfogyatkozás lesz Kínában – emlékeztet a Párizsi Obszervatórium égi mechanikai előrejelző intézete.

A jelenség Kanada északkeleti égboltján veszi kezdetét, majd a nap folyamán látható lesz Grönland északnyugati és az Északi-sark vidékét övező tengerek fölött, majd Szibéria északi részen lesz észlelhető (itt a legtovább: 2 perc 27 másodpercig), végül Nyugat-Mongólia érintésével ér el Kínába.

A Napfogyatkozás Földünk egészén viszonylag gyakran, átlagosan másfél évente fordul elő, a Föld egy meghatározott pontján viszont ritkán. Magyarországon például legutóbb 1999. augusztus 11-én volt napfogyatkozás, az ezt megelőző 1842. július 8-án varázsolta sötétté az eget, a következőt pedig 2081. szeptember 3-án csodálhatják meg utódaink.

Napfogyatkozás akkor következhet be, amikor újhold van, ekkor tartózkodik a Hold a Nap és a Föld között. Annak, hogy mégsem látunk minden újhold alkalmával napfogyatkozást, az az oka, hogy a holdpálya síkja közel 5 fokot zár be a Föld napkörüli pályájával, az ekliptikával. Emiatt a holdárnyék hol a Föld „fölött”, hol pedig „alatta” vonul el, és ilyenkor nem látható napfogyatkozás. Mivel a holdpálya síkja rögzített a térben, minden évben van két időszak, amikor olyan helyzet alakul ki, hogy kozmikus kísérőnk újholdkor metszi a földpályát. Ilyenkor figyelhetünk meg napfogyatkozást, de nem mindig teljeset, mert lehet az részleges, illetve a gyűrűs napfogyatkozás is.

A Nap és Hold közötti méretkülönbség óriási, de Földtől való távolsági arányuké is az. Míg a Hold átlagosan 384 ezer, addig a Nap majd 150 millió kilométerre van bolygónktól. Emiatt korongjuk a Földről szemlélve nagyjából egyforma nagyságúnak látszik, és méretbeli különbségük okozza azt is, hogy ilyenkor a Hold csak egy vékony sávú árnyékot vet a Földre.

Van úgy, hogy a Hold nem takarja el teljesen a Napot, annak egy sarló alakú vékony része végig látszik a fogyatkozás idején, ez a részleges napfogyatkozás. Más esetben a Hold ugyan pontosan a Nap korongja elé kerül, de – mivel mindkét égitest földtávolsága folyamatosan változik – valamivel kisebbnek látszik annál, így a Nap látszó része mintegy gyűrűként veszi körbe a Holdat, ez a gyűrűs fogyatkozás.

Az igazi azonban a teljes napfogyatkozás, amikor a Nap a totalitás mintegy 1,5-5 perces idejére teljes egészében égi kísérőnk mögé „bújik”, emiatt fényes nappal hirtelen alkonyat borul a takarási sávra, és ekkor az égbolton – akár délidőben is – rövid időre felragyognak a csillagok.

Augusztusban ezt a jelenséget csodálhatja meg körülbelül egymilliárd embertársunk, főként Ázsiában. Egyébként a mostani lesz a XXI. század ötödik teljes napfogyatkozása. A kínai emberekben ez a csillagászati jelenség általában némi szorongást vált ki, mert ősi hiedelmeik szerint a napfogyatkozást rendszerint természeti katasztrófák kísérik.

A szakemberek ezért nem győzik nyugtatgatni az embereket: teljesen természetes jelenségről van szó, korántsem sem törvényszerű, hogy nyomában valamilyen csapás érje az embereket. Az egészségügyi hatóságok inkább arra figyelmeztetik helyieket, és a már nyilván Kínában gyülekező népes turista-szurkoló sereget, hogy ne feledkezzenek meg szűrőszemüveg beszerzéséről, mert a Hold mögül hirtelen kibújó napsugár akár vakságot is okozhat.

MTI Világ

Napfogyatkozás lesz a pápa temetése napján

Napfogyatkozás lesz pénteken, II. János Pápa temetésének napján, s ez tápot ad a jelenséggel kapcsolatban sokakban élő babonás hitnek, bár ezt a Csendes-óceán dél-nyugati térsége felett és Dél-Amerikában látható napfogyatkozást a csillagászok már jó ideje előre jelezték.

Világ

Kettős napfogyatkozás a Marson

Az Opportunity robotjárműnek a Marson sikerült megörökítenie, ahogy először a Naprendszer legkisebb holdja, a Deimos haladt át a Nap előtt, majd három nappal később társa, a Phobos – írja a National Geographic Online.

MTI Itthon

Részleges napfogyatkozás volt

Távcsöves megfigyeléseket és élő közvetítést szervezett a Magyar Csillagászati Egyesület október harmadikára, a részleges napfogyatkozás megfigyelésére.

MTI Tech

Teljes napfogyatkozás augusztus elsején

Egy héttel a pekingi olimpia megnyitása előtt, augusztus elsején teljes napfogyatkozás borítja sötétségbe a Föld területének jelentős részét, így Kínát is - jelezte az "égi mechanikával" foglalkozó párizsi intézet (IMCCE) kedden kiadott közleményében.

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Már most több mint 20 ezer milliárd forint kárt okozott a kaliforniai tűzvész

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében