szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A francia idegenlégió fegyverállományából származó haditechnikai eszközök felhasználásával akartak Borsod-Abaúj-Zemplén erdeiben vadászni azok az elkövetők, akiket a rendőrség elfogott, felszámolva ezzel egy illegális orvvadászhálózatot - jelentette be miskolci sajtótájékoztatóján Bárdos Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság felderítési osztályának vezetője.

A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság felderítési osztálya a közelmúltban olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint Kazincbarcika, Ormosbánya és Felsőtelekes környékén illegális orvvadászhálózatot tartanak fenn. Az adatgyűjtés során sikerült azonosítani két felsőtelekesi férfit, aki a gyanú szerint a tiltott vadászatokat szervezte - sorolta a részleteket az osztályvezető.

Hozzátette, az is világossá vált, hogy a felsőtelekesi elkövetők egyik helybéli ismerőse a francia idegenlégióban szolgál. E kapcsolat révén az orvvadászatokat megkönnyítő, úgynevezett 3. generációs csúcstechnológiának számító eszközöket szereztek be. A rendőrség információja szerint a haditechnikai eszközöket Marseille-ből szállították a magyarországi célállomásra.

A nemzetközi szálakon a nyomozásba a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is bekapcsolódtak, ennek eredményeként június 24-én sikerült egy ormosbányai fuvarozócég telephelyén elfogni annak a kamionnak a sofőrjét, aki a nagy értékű haditechnikai eszközöket szállította Magyarországra. Az akcióban mintegy 40 rendőr vett részt, akik lefoglaltak 41 éjjellátó készüléket, 2 lézertávmérőt, 8 elektrooptikai irányzékot, egy lángrejtőt, 2 állítható hidraulikus fegyverállványt és 7 fejadaptert - közölte Bárdos Zoltán.

Azt is elmondta, hogy a házkutatások hozzájárultak a teljes orvvadászathálózat felszámolásához, ennek soráa rendőrök megtaláltak egy illegálisan tartott sörétes vadászfegyvert, egy lopott crossmotort, több kilogramm fagyasztott vadhúst, valamint trófeákat.

A rendőrség a haditechnikai eszközök megrendelőjét, a 36 éves kazincbarcikai férfit őrizetbe vette, kezdeményezte előzetes letartóztatását. A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság a francia idegenlégió tájékoztatása mellett visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással bűntett miatt folytat eljárást, amelynek büntetési tétele 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Bari Máriusz Tech

Emberkísérleteket engedélyeztnének fegyverteszthez

Többféle hatást ötvöző nem-halálos fegyvert fejlesztenek a pennsylvaniai Applied Research Laboratoryban. Az intézet hangsúlyozza, a médiába eljutó hírek ellenére számos fegyver nem jut tovább a kísérleti fázisnál, kutatási adatok pedig csak elvétve akadnak.

MTI Tech

A ruha alatt is érzékeli a fegyvert az új kamera

Egy brit vállalat olyan kamerát fejlesztett ki, amely képes akár 25 méteres távolságból észlelni mozgó emberen a felsőruházat alatt elrejtett fegyvert, robbanóanyagot vagy drogot.