A tó kiszáradása 1960 óta tart, amikor a Szovjetunió két rendkívül vízigényes haszonnövényt, gyapotot és rizst kezdett termeszteni a környékbeli félsivatagos területen. A terv megvalósult, ám ehhez rengeteg vizet öntöztek el a tavat tápláló folyókból. Emiatt az Aral-tó környékén napjaink talán legsúlyosabb regionális környezeti katasztrófája alakult ki.

A tavat tápláló folyók vízében az alacsony vízállás miatt feldúsuló sók és növényvédő szerek ivóvízproblémákhoz és az emésztőszervi daganatos megbetegedések gyakoribbá válásához vezettek. Az egyre gyakoribb és erősebb só- és homokviharok miatt a világon az Aral-tó körzetében az egyik legmagasabb a halálos légúti megbetegedések aránya.

A fotógaléria új ablakban nyílik, kattintson a képre!

Bánkuti András

A tó és a folyótorkolatok élővilága jelentős mértékben kipusztult, nem beszélve az erőszakos beavatkozás tragikus társadalmi következményeiről. A halászat megszűnése miatt százezer ember vesztette el munkáját, és tömeges elvándorlás indult meg.

A jelenség nem egyedülálló: az éghajlatváltozás és a helytelen használat miatt kiszáradás fenyegeti Afrika egykori legnagyobb tavát, a Csád-tavat, valamint a dél-ausztrál Gairdner- és Mackay-tavakat. Ugyanezen okok miatt Ausztráliában mára több mint száz tó száradt ki.

Elemzők, tervezők szerint a vízre az egészen közeli jövőben kincsként fogunk tekinteni. Ha nem kapcsolunk időben, olyan drága és nehezen hozzáférhető lesz, mint a legértékesebb ásványkincsek. A HVG Jövő Extra 2011 kiadványban Csillag Gábor cikkéből kiderül, mire számíthatunk.