szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bizonytalan időre bezár a budapesti Flippermúzeum, mert a alapító-tulajdonos szerint a NAV rászállt az intézményre.

A NAV szerint a fővárosi Flippermúzeum olyan mértékben sérti a szerencsejáték-törvény előírásait, hogy minden gépét el kell szállítani – írta a 444.hu Pálfi Balázs, a múzeum alapító-tulajdonosának Facebook-bejegyzése alapján. Ebben jelentette be, hogy a múzeum bizonytalan időre be is zár a NAV intézkedései miatt.

Pálfi a posztban azt írta, hogy a Flippermúzeum megnyitása után már másnap megjelent a NAV Szerencsejáték Felügyelet fedett ellenőrzést végezve, és mint később a jegyzőkönyvekből megtudták, arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet el kell szállítani a helyszínről, mert szerintük a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy csak ez lehet a megoldás.

Pár héten belül ezt az intézkedést még kétszer megismételték, de később ez az álláspont enyhült, és úgy tűnt, közelednek az álláspontok és kisebb átalakításokat előirányozva a hatóságnál szóban megerősítettek őket a további zavartalan működésről.

De egy júliusi határozatban már teljesen más szellemben álltak hozzá a kérdéshez, mire Páfiék bírósághoz fordultak, a tárgyalásuk idén június 17-én lesz. Az elmúlt időszakban több olyan, a működésüket ellehetetlenítő kérvényt adtak be a bíróságnak, hogy a pozitív elbírálás esélye a minimálisra csökkent – írta a Facebookon.

"Az újabb és újabb támadások hatására azt a döntést kellett hoznom, hogy ha valami csoda nem történik, nem tudom semmiféle formában felvállalni a további nyitva tartást, a tárgyalás után bizonytalan ideig nem nyitunk ki” – tette hozzá.

A bejegyzés hosszan részletezi a Flippermúzeum eredményeit is, bemutatta az intézményt a BBC, a Reuters, az AFP és magyar média nagy része, emellett a TripAdvisoron 2014-ben Budapest legkiválóbb nevezetességének választották, múlt év végén közös kiállítása is volt a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal.

A Flippermúzeumról és Pálfiról a hvg.hu is írt tavaly.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek