szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nők nyolcszor nagyobb valószínűséggel fogadják el alkudozás nélkül a felkínált munkabért, mint a férfiak. Egy kutatás szerint a nemek közti béregyenlőtlenségek részben egy meglepő okra vezethetőek vissza.

A szerzőről
Németh Anna évek óta online marketingesként dolgozik, a DreamJo.bs új generációs állásportál társalapítója.

A kilencvenes évek végén Linda C. Babcock kísérletet végzett: 74 önkéntest hívott be a laboratóriumába egy Boggle nevű szójátékot játszani, azzal az ígérettel, hogy 3 és 10 dollár között fognak valamilyen összeget kapni egy-egy lejátszott játékért. Amit nem osztottak meg az önkéntesekkel, az az volt, hogy mindenkinek 3 dollárt fognak adni, kivéve, ha többet kérnek – azoknak, akik ugyanis több pénzt kérnek, odaadják a 10 dollárt, de annak, aki csak panaszkodik, hogy keveset kapott, nem. Nyolcszor annyi férfi kért több pénzt, mint nő, sőt amikor egy másik kísérlet során az önkénteseknek azt mondták, hogy a kapott összeg alkuképes lesz, még mindig csak a nők 58 százaléka kért több pénzt, a férfiak 83 százalékához képest.

Bár sokáig a kutatók ezt az eredményt nevelésbeli különbségeknek tudták be, 2007-ben Babcock új kutatást végzett, amiből kiderült, hogy a nők, akik nem alkudoznak, szimplán tudják, hogy más megítélésben fognak részesülni, ha megpróbálják: mind a férfi, mind a nő interjúztatók úgy érezték, hogy azok a nők, akik alkudoznak „nem annyira kedvesek”, és nem szívesen dolgoznának velük. A szociológusok magyarázata szerint erre a munkavállaló nők ráéreznek, és ezért fogadják el az első kínált összeget. Ez átlagosan 7 százalékkal kevesebb, mint amit ugyanolyan pozícióban dolgozó férfi kapna. Ha ez nem is tűnik annyira arcpirítónak elsőre, ha ezt egy 200 000 Ft-os fizetésnél nézzük, mondjuk egy 30 éves karrierre, évi 3 százalékos emeléssel, akkor összesen közel 700 000 forinttal visznek haza a nők kevesebbet.

Amíg ilyen munkahelyi környezet van, a nőket bátorítani arra, hogy asszertívabbak legyenek, és kérjenek több fizetést, nem valószínű, hogy megoldás a nemek közötti béregyenlőtlenségekre – ami itthon a pénzügyi szektorban például közel 40 százalék a férfiak javára. A munkahelyeknek kell változtatniuk, hogy egy olyan támogató környezetet hozzanak létre, ahol a nők is megtorlás nélkül alkudozhatnak – ehhez pedig egyes cégeknél jó első lépés lehet, ha mindenki fizetése nyilvános.

Egy cég, ahol nem kell sunnyogni a fizetéssel

Egy digitális termékeket tervező magyar cégnél olyan vállalati kultúrát honosítottak meg, amelyben a munkatársak tisztában vannak egymás fizetésével. Sőt, a főnökével is, de még azt is pontosan tudják, hogy egyes megbízásokból mennyi pénz folyik be a kasszába. Hogy miért jó ez, és mit szóltak hozzá az alkalmazottak, arról a cég alapítóját, Pásztor Dávidot kérdeztük.

Videón az újbudai szocialisták cigányozása, ami szerintük csak vicc volt

Videón az újbudai szocialisták cigányozása, ami szerintük csak vicc volt

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t