Mialatt a kormány óriásplakátokkal szórakoztatta a közvéleményt, és a Vöröskereszt sunnyogott, civilek kezdtek szervezkedni a bevándorlók megsegítésére. Beszálltam én is, hogy közelről lássam, mi történik a Migration Aid-nél.

Ha az ember azt érzi, hogy rossz irányba tartanak a dolgok az országban, ahol él, akkor várhatóan változtatni kíván majd ezen. A mezei állampolgárnak persze vannak lehetőségei, hogy demokratikus körülmények között nemet mondjon a regnáló kormány állatságaira. Például rázhatja az öklét a kocsmában vagy kimehet tüntetni a Parlament elé, ami kiváló hétvégi program, aztán hazamehet és konstatálhatja, hogy nem történt semmi. Ki lehet robbantani forradalmat is, de minimum egy utcai lázongást, lehet kukákat borogatni, rendőröket inzultálni, vagy tetszőleges ember neve után kiabálni, hogy takarodj.

És lehet azt is csinálni, amit a Migration Aid: szerveződni, és tüntetőleg ellátni az állam által elmulasztott feladatokat – az ő munkájuk az ellenzéki aktivizmus egyik legnemesebb formája. Akkor is így van ez, ha ők valószínűleg elutasítanák, hogy politizálnak. Közleményükben nagyon helyesen nemet is mondtak az MSZP felajánlására, amely székházában adott volna otthont a csoport budapesti központjának. „Amennyiben bármely politikai szerveződés az általunk vállalt feladatban támogatni kívánja szerveződésünket, úgy az általunk vállalt feladatok állami átvételének elősegítésével tudja ezt megtenni” – szerepel Migration Aid közleményében. Persze ennyire az MSZP már nem lesz rámenős, a Fidesz-plakátok által teremtett negatív közhangulatban nemigen lehet szavazatokat szerezni a migránsok támogatásával.

Felvetődik viszont egy súlyosabb kérdés is, ami már a Migration Aid civil segítőit – egyúttal engem is – érint. Egyik nap pár nem kifejezetten udvarias hajléktalan jött a szervezet Mozsár utcai bázisához (itt van a raktár, ahová adományokat hozhatnak a budapestiek, itt készülnek az étel-, ruha- és tisztálkodószer-szállítmányok, amelyeket az önkéntesek a pályaudvarokra visznek). A hajléktalanok ételt követeltek tőlünk nincstelenségükre hivatkozva, mi pedig elküldtük őket. A miértre a válasz csak annyi, hogy ez a csoport egy speciális problémára fókuszál, ami a bevándorlók megsegítése, ha a főváros hajléktalanjait is etetnie kellene, akkor széthullana az egyébként is döcögve működő rendszer.

De nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a hajléktalanoknak tulajdonképpen igazuk volt. Ebben az országban és ebben a városban is rettenetes a szegénység, családok nyomorognak, de mi többnyire csak a vállunkat húzkodjuk, az utcán alvó emberek látványa pedig nem igazán hoz ki minket a sodrunkból. Miért pont a migránsok problémája éri el annyira az ingerküszöbünket, hogy ilyen volumenű civil jótékonysági hálózatot hozunk létre Budapesten, Debrecenben (Migration Aid), Szegeden, Pécsett, Tatabányán és Bicskén (MigSzol)?

A válasz lehet, hogy egyszerűen megmagyarázható a láthatósággal. A kormány ugyanis mindent megtett az utóbbi időben azért, hogy mindenkihez eljusson a hír: érkeznek a gonosz bevándorlók és el akarják venni, nem akarják tiszteletben tartani stb. A plakátok pedig nem egyszerűen jól láthatóvá tették a problémát, hanem olyan csapást mértek az emberi jóérzésre, amilyet korábban ritkán láttunk. És mi, akiknek rossz lett ettől a lelkiismeretünk, be akarjuk bizonyítani, hogy emberek vagyunk. Talán ez a tétje az egésznek: muszáj bebizonyítanunk, hogy ebben az országban élnek emberek, akik képesek a szolidaritásra, nem idegengyűlölők és nem dőlnek be a kormánypropagandának, hogy látják, mi a probléma, és tudják, azt nem lehet megoldani egy kerítéssel. És gyűlöletkampány ide vagy oda, ezek az emberek egyre többen vannak. Szükségük lesz rájuk a hajléktalanoknak is.