„

Kádár és Brezsnyev vadászatra indulnak. Ez is 68-ban történt. © Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

„Azon gondolkodtam, milyen viselet illene a legjobban az alkalomhoz?” – tette fel a kérdést megnyitó beszédében Rechnitzer János, a gazdaságtudományi kar dékánja. Majd rögtön utána kigombolta ingét, elővillantva a Che Guevarát ábrázoló pólót – derültséget keltve a hallgatóságban. S jelezve vele: ’68 paradox módon egyszerre volt a kommunizmusért való rajongás, valamint az ellene való lázadás éve. Rögtön ezután Jan Kavan, volt cseh külügyminiszter tartott előadást a Varsói Szerződés Dubcek reformkísérletét megakasztó inváziójának okairól.

A helyszin a győri Széchenyi István Egyetem volt, ahol  1968 Fordulópont? - Három generáció 1968-ról és hatásairól Közép-Kelet-Európában címmel rendezett konferenciát az egyetem  Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskolája a 40. évforduló apropójából. A történések hazai és nemzetközi szemtanúi, kutatói mellett a rendezvény díszvendége volt az idén hetvenéves Jíri Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező is.

Miszlivetz Ferenc szociológus az 1968-at világforradalomként interpretáló felfogásba – melyet külföldön Immanuel Wallerstein, idehaza Szilágyi Ákos reprezentál – próbált bevezetni. Hangsúlyozta: a csehszlovákiai és franciaországi megmozdulások – számos különbségük dacára – rengeteg hasonló vonással rendelkeznek. Például mindkettőben jelentős szerepet vittek a generációs értékrendjüket közvetítő fiatalok. Akkor (szemben a mostani demográfiai mélyponttal) népesedési csúcsponthoz közeledett Európa, a diákkorú nemzedékek jóval nagyobb számarányban képviseltették magukat a társadalomban. Kiemelte: az ifjúsági tüntetések nemzetközi jellegét bizonyítja, hogy pl. a vietnami háború elleni protestálás, a szexuális tabuk elvetése, az elidegenítő bürokrácia kritikája a gyakorlatilag az összes helyi demonstráció jellemzője volt. Amellett bemutatta: a „világforradalomnak” Prágán és Párizson túl jó néhány „mellékhadszíntere” volt. A keleti blokkban Lengyelország értelmisége 1968 tavaszán ugyancsak forrongott. Mellyel szemben a diktatórikus hatalom az antiintellektuális zsidóellenesség fegyverét vetette be. Kijátszva a munkásságot a „cionista bérencnek” kikiáltott diákok és művészek ellen. Ugyanakkor a nyugati féltekén nemcsak Franciaországban (továbbá Olaszország és az NSZK területén) voltak egyetemi mozgalmak. Hanem például Mexikóban is, ahol a karhatalom elképesztő brutalitással lépett fel a tüntetőkkel szemben.

Honvári János gazdaságtörténész az Új Gazdasági Mechanizmus reményteljes indulásának (és gyors kudarcának) időközben feltárt történetét vázolta. A tervutasításos nemzetgazdaság irányítási rendszerének felülvizsgálata a ’60-as évekre több okból is elodázhatatlanná vált. 1957-ben a Kádár-kormány jelentős szovjet kölcsönök felvétele révén konszolidálta helyzetét. Ez tetemes adóssághalmazt generált. A kubai válságnál elindult fegyverkezési hajsza miatt 60 százalékkal nőttek a magyar hadikiadások. Így a költségvetés tartósan deficitessé vált. Ráadásul – az erőltetett szövetkezetesítés miatt – az ország agrárimportra szorult.

A reform alternatívája a közterhek növelése (pl. gyermektelenségi adó bevezetése) és a jegyrendszer újbóli visszaállítása lehetett volna. De ezt az MSZMP politikai okokból nem merte vállalni. Ezért 1968. január 1.-én hatályba lépett a részleges nagyvállalati önállóságot, számos terméknél hatósági árképzés helyett szabad árakat engedélyező, a korlátozott piaci szabályzást lehetővé tevő reform. Aminek legfőbb gyenge pontja az volt, hogy az általa teremtett piac nem valóságos, csak szimulált volt. Hisz a szereplői továbbra is állami cégek, nem pedig saját pénzüket kockáztató befektetők voltak. Honvári szerint a reform bukását nem külső tényezők (a szovjet nyomás), hanem alapvetően belső okok idézték elő. A közvélekedés Kádár és Brezsnyev 1972. februári zavidovói találkozójára datálja a mechanizmus tetszhalálát. Valójában az már 1970-71 körül elvérzett. Oka pedig a kádári életszínvonal-politikát a reform mellékhatásaitól, így az inflációtól, a jövedelemdifferenciálódástól féltő berzenkedés volt. Az előadó úgy vélte, a korabeli vezetés mottója úgy hangzott „legyen piac, de ne fájjon”, ami nyilvánvalóan lehetetlen kívánság volt.

Dalos György – ellenzéki író, akit az 1968-as „maoista perben” felfüggesztett börtönre ítéltek –egy, mindeddig publikálatlan személyes visszatekintést olvasott fel. Amelyben szó esett az akkoriban „begyűrűző” Coca Coláról, korabeli viccekről, a polbeat-nemzedék emlékeiről, a szocializmusról, mint az előadó „ifjúkori vallásáról”, a Sípoló macskakő c.film és a korculai nyilatkozat fogadtatásáról. (A korculai nyári egyetem 1968-as résztvevői, köztük Heller Ágnes és Márkus György filozófusok nyilatkozatban ítélték el Csehszlovákia megszállását. A szerk.)

Varga Zsuzsanna agrártörténész arra keresett választ, hogy a a mezőgazdaság a reform kísérleti terepe vagy dinamizáló szektora volt-e 1968 előtt. Kétségtelen, a puha diktatúrába látogató külföldiek – a többi szocialista országgal összevetve – meglepő árubőséget tapasztaltak a magyar élelmiszerboltokban. Ennek oka a szovjet kolhozmodelltől elütő, pragmatikus agrárpolitika volt. Amire részben Moszkva késztette az állampárt mezőgazdasági illetékeseit. A szövetkezetesítés miatt úgy visszaesett a termelés, hogy az ország kezdetben állandó gabona-behozatalra szorult. Ezt jórészt a Kanadától vásárló Szovjetunió fedezte, de 1960 elején Hruscsov világossá tette: ebből nem lehet rendszert csinálni.

A fordulatot jelezte, hogy a keményvonalas Dögei Imre földművelésügyi minisztert a nyitottabb gondolkodású Losonczi Pál barcsi tsz-elnök váltotta. Ettől kezdve az agráriumban sajátos kettősség érvényesült. A jogszabályok hivatalosan a szovjet mintát követték. De a praxis rengeteg olyan kiskaput hagyott (háztáji, melléküzemág, brigádmunkától való eltérés, stb.), ami nagy mozgásteret hagyott az illetékes helyi vezetőségnek. Mondható tehát: a hazai mezőgazdaság volt az „ősmechanizmus.”, a gazdasági reform előiskolája. Igaz, az engedékenységnek voltak határai. Ami fölött az egyik megyei párttitkár szemet hunyt, azt a másik tiltottra. Mikor a politikai széljárás változott, bizonyos tsz-elnökök rovására gazdasági koncepciós perek indultak a papíron tiltott, de informálisan eltűrt módszerek követése okán.

A konferencia szakmai részét Valuch Tibor társadalom-és kultúrtörténeti előadása zárta. Ő úgy véli, az 1963. márciusi nagyamnesztiától a gazdasági reform ’70-es évek elején bekövetkezett elbukásáig tartó éveket „a magánélet szabadsága és a közélet nyomorúsága” jellemezte. Valamint az, hogy – a megtorlások következtében – nem volt szervezett politikai ellenzék. A rezsim kulturális ellenzéke is csak 1968 után jön létre.. Eme időszak a fokozatos szekularizálódás, a vidéki népesség iskolázottsági emelkedésének kora, ugyanakkor a televízió elterjedése következtében csökken az olvasási hajlandóság. Létrejön a kommersz tömegkultúra, hangsúlyosan depolitizálódó műsorszerkezettel (Ki mit Tud, Táncdalfesztivál, Röpülj páva, stb.) Míg 1956 előtt magánautó gyakorlatilag nem létezett, a ’60-as évektől teret hódít a motorizáció. Ugyanakkor a hiánygazdaság paradox tünetként a használt autó drágább volt, mint az új. Hiszen utóbbira éveket kellett várni.

A korszak jellemzője, hogy a feltétlen engedelmesség korábbi megkövetelése helyett most már elegendőnek tartja a rezsim a minimális lojalitást. A nyílt politikai megfelelési kényszer helyébe a kulturális és kapcsolati tőke, a „szocialista összeköttetés” lépett – állapította meg az 1956-os Intézetben dolgozó történész.

Papp László Tamás