dr.Varga Zoltán bíró

Feljelentés. Ezzel a súlyos címmel publikálta Kende Péter jogász, újságíró a bíróságok munkáját rendre nagyító alá kényszerítő kampányának legutóbbi, nagy port vert darabját. Felsejlik némi ambivalencia az írást május 31-én leközlő Népszava-melléklet címe: Szép Szó, és a Kende-cikk (látszólag) okirat-hamisítás bűntettét feltáró tónusa között. Kende a 2002-ben kétrendbeli vesztegetésért jogerősen elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő „nevében és képviseletében” él váddal az ügyben első fokon ítélkező Varga Zoltán bíró ellen. A vád alapja és tárgya egy, a korábbi képviselő kegyelmi kérvényének a bíró által két ponton szignált kísérőirata, mely Székely Zoltánt „több emberen, részben aljas indokból elkövetett emberölés miatti” elítéltként címkézi, nyilvánvalóan hibásan. Vesztegetés és emberölés, két egymástól távoli pontja a bűncselekmények lajstromának, ez tény. Az elírás gyertyafénynél is szembetűnő, tagadhatatlan baklövés, ez is tény. Nem vitatja ezt Varga bíró és a Fővárosi Bíróság sem. „Sajnálatos elírás történt (…), az ügy nem több, mint az informatikai rendszer okozta fatális hiba” – nyilatkozta Gatter László, a Fővárosi bíróság elnöke.

„A több emberen, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt Székely Zoltán ellen folyamatban volt büntető ügyben a bíróság az iratokat az elítélt által előterjesztett kegyelmi kérelemmel kapcsolatos intézkedés végett mellékelten megküldi" – így szól az elhibázott átirat (kísérőlevél). Varga Zoltán munkatársa elővette a legutóbbi kegyelmi kérvény számítógépen tárolt – régebben faxelőlapnak becézett – kísérőlevelét, aktualizálta a nevet, a dátumot, az elítéltet terhelő bűncselekményt azonban elfelejtette módosítani. A kísérőirat így került Varga elé aláírásra, aki csak az eljárás érdemi adatait tartalmazó kegyelmi felterjesztő nyomtatványt olvasta végig, az átiratot nem.

Ami viszont csak feltételezés: az a feljelentés azon passzusa, melyben Kende a „nem feltételezhetjük” címszavak védőhálója mögött mondhatni „csupán hangosan gondolkodik” a hibás iratot eredményező bírói szándékról, netovább szándékosságról. Mint írja, nem feltételezi, hogy a kérvényt felterjesztő Varga bíró „a vesztegetés helyett azért írt gyilkosságot, hogy amennyiben az végigfut a kegyelmi eljárás egészén, az indokoltnál esélytelenebb helyzetbe hozza Székely Zoltánt”. Nem feltételezi, csak megemlíti (zárójel nélkül). Érdemes megvizsgálni, mi alapja lehet egy felvetésnek, melyet még születése előtt önnön szülője foszt meg létezésének értelmétől.

A kegyelmi kérvényt az adott ügyben eljáró elsőfokú bíróság terjeszti fel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kegyelmi főosztálya elé. A miniszter javaslatot tesz a kérelem kimenetelét illetően, majd a mindenkori köztársasági elnök saját hatáskörben meghozza arról döntését. Az eljárás alapjául a periratok, továbbá egy úgynevezett kegyelmi felterjesztő lap szolgál, mely utóbbi a kérelem adatain túl a büntetés végrehajtási intézet nevelői állásfoglalását, az elítéltre vonatkozó környezettanulmányt, orvosi papírokat, és egyéb információkat tartalmaz; a bíróság, illetve a bíró véleményét nem. A közügyektől való eltiltás tekintetében kegyelemért folyamodó Székely Zoltán és „képviselője” ezeket az iratokat nem is sérelmezi, a hiba azon a levélen esett, mely a fent említett papírokat kíséri a minisztériumba, kvázi az államigazgatási és bírósági szervezetek közti kommunikáció eszköze, nem több. Mivel a döntéshez nem szükséges, így a kísérőlevelet a minisztérium nem továbbítja a köztársasági elnök felé, nem küldte át Székely Zoltán kérvénye esetén sem.

Vajon hatással lehet-e egy döntésre egy olyan irat, mely sosem kerül a döntéshozó asztalára? Nem valószínű. Ugyan volna-e értelme a döntés befolyásolása érdekében szándékosan megmásítani azt az iratot, mely nem is jut szerephez? Nem valószínű. Beigazolódni látszik tehát, hogy Kende nagyon jól látja, amikor azt írja, nem feltételezhetjük, hogy Varga Zoltán rontani akarta volna Székely kérelmének esélyeit, e hipotézis valóban értelmetlen, hiszen a felvetés a logika porondján szégyenletesen megbukna. Ha pedig nincs indok, miért a szándékosság?! Elképzelhető, hogy nem történt más, minthogy egy korábbi kegyelmi kérvényt kísérő számítógépes formanyomtatványt ezúttal tévedésből csak félig aktualizáltak? Lehetséges, hogy egész egyszerűen csupán egy minden mögöttes szándékot nélkülöző, hétköznapi hiba történt? Nem kizárt. A hiba pedig, mint olyan, természeténél fogva véletlenszerű, szemben a hamisítással, melyet a megmásítástól (el)várt haszon vagy előny motiválna. Gatter László szerint mivel „a szervezetek közti belső levelezés egyébként sem minősül eljárás alapjául szolgáló okiratnak, így a hamisítás vádja egyenesen abszurd”. " Következésképp az ügyben hivatalból vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség a Népszava mellékletében megjelent Kende-írást, mint közokirat-hamisítás miatti feljelentést 2008. június 6-án bűncselekmény hiányában elutasította.

A hiba persze attól még hiba marad, mi több, majdhogynem végzetes, csakhogy nem Székely Zoltánra nézve. Igaz ugyan, hogy Sólyom László köztársasági elnök 2007. június 4-én kelt határozatában nem ítélt neki kegyelmet, s bár az indoklás ugyan nem ismert; mint arról az államfő hivatala beszámolt, a volt kisgazda-képviselő kérvényét vesztegetési ügyként tartják nyilván, a döntést nem befolyásolhatta az elírt átirat. Akkor sem, ha Kende Péter mást gondol. Az újságíróként ténykedő jogász vállaltan rosszindulatú, mikor azt hangoztatja, szerinte ott volt a minisztériumnak címzett kísérő irat a döntésnél. Bizonyítsa be a hivatal, hogy nem – mondja a hvg hu-nak Kende. Bizonyítsa be Kende, hogy igen - mondja a törvény.

Székely Zoltán az ítélet kihirdetésekor.  © MTI

Aki Székelynél talán többet veszített az elírt kísérőlevél ügyén, az Varga Zoltán, bíró, pontosabban Varga Zoltán bíró hitele. Kende Péter ugyanis „szereti” a hibákat világgá kürtölni. 2008 áprilisában második könyvét publikálta az ítélkezés „műhibáiról”. Az Elorzott igazság című kötetében több mint ötven bírósági ügyet szed ízekre, az igazságszolgáltatás önjelölt patológusaként boncolgatja azok ítéleteit. Mint mondja, a bíróságok felett kritikát gyakorló írói munkája példanélküli Magyarországon, tekintve, hogy az erre a feladatra hivatott sajtó és a jogtudomány nem foglalkozik érdemben az ítéletek jogszerűségével.

Utóbbi könyvében Kende a Varga Zoltán ítész nevéhez köthető móri ügyet és Székely vesztegetési perét is analizálja. Sőt, mit több, bizonyos szempontból egy kalap alá vonja azokat. Meggyőződése, hogy „Varga bíró úr ugyanazokat a hibákat követte el Székely Zoltán esetében, mint a móri ügyben. Szubjektivitása elvakulttá tette. Költött, kitalált, konfabulált.” Később a Népszavában közölt Feljelentésben (mely máskülönben több ponton megegyezik a könyvben foglaltakkal) az okirat-hamisítás gondatlan elkövetési módjának okát Kende abban látná, hogy „Varga bíró úr tudatalattijában az általa egyként ártatlanul elítélt két személy, Kaiser Ede és Székely Zoltán érthetően és indokoltan ugyanazon „boxban”, azonos elfojtási pozícióban szerepelt”. Ártatlanul, érthetően, indokoltan… Nem tisztünk megítélni, hogy Kende az igazság szolgálatában különös gonddal elkövetett kritikai észrevételei, érvei és magyarázatai valóban az igazat, és csak is az igazat szolgálják-e, azonban a tudomány mai állása szerint azt talán feltételezhetjük, hogy Varga bíró tudatalattiját még talán Varga Zoltán sem ismeri (igazán), nemhogy Kende Péter.

Pogáts Ferenc ülnök a könyv Székely fejezetének okfejtésére reagáló cikkében (Népszava, Szép Szó, 2008. június 21.) úgy véli, „Dr. Kende Péter igazsága gyenge lábakon áll (…), (tév)hittételeit számos valótlansággal, téves értelmezéssel tűzdeli.” A móri és a Székely-per egykori ülnöke szerint Kende Varga bíró hozzáértését, emberi tisztességét és méltóságát igyekszik kikezdeni, méghozzá bántóan tisztességtelen módon. Pogáts emellett keresné annak miértjét, hogy Kende sem a könyvében, sem a Népszavában megjelent írásban nem említi Székely Zoltán korábbi „hamisítatlan” kegyelmi kérvényeit, melyeket mind Mádl Ferenc, mind Sólyom László köztársasági elnök elutasított. (2004. november 17. - Mádl Ferenc; 2005. április 22. - Sólyom László).

Kende bizonyára nem tartja fontosnak, ahogy azt sem tartotta annak, hogy a kivételes sajtóvisszhangot kiváltó Feljelentését a hatósághoz eljuttassa (pedig megcímezte). Hogy miért? Nem feltételezhetjük, hogy Kende Péter esetleg nem volt meggyőződve a feljelentésben foglalt tényállás minden kétséget kizáró igazáról, így felmerült benne, hogy a tudatos koholmány okán a hamis vád bűntette forogna fenn. Ahogy azt sem feltételezhetjük, hogy Kende Péter csak merész, de nem bátor. Nem is tesszük, nem is kell. A hvg.hu tudósítójának Kende kifejtette: „Nem ment el az eszem, jogász vagyok, pontosan tudom, hogy nincs szó okirat-hamisításról, csak egy publicisztikai figura volt a feljelentés”. Figura?!

Vajon mi késztethet egy az igazság zászlaja alatt menetelő jogász-újságírót arra, hogy nyilvánosan, tudatosan, mégis - a publicisztika sajátosságai mögé bújva - hamisan vádoljon bűncselekménnyel egy bírót?! Nem feltételezhetjük, hogy a cél az ítész kampányszerű lejáratása, és ennek érdekében az újságíró, ha kell, akár költ, kitalál, konfabulál. Ahogy azt sem feltételezhetjük, hogy a Kulcsár ügyhöz kapcsolódó, folyamatban lévő perben netán forrósodik a helyzet, és sürgetővé vált a bíró hitelének és szakmai tisztességének kierőszakolt csorbítása.

Benkő Eszter