HVG: A nyolcvanas évek elején még komoly anyagi gondjai voltak, ma többszörös milliomos. Gondoljuk, sokan megkérdezték már: hogyan kell ezt csinálni?
Széles Gábor: Úgy, hogy az ember soha nem veszi ki pénzét a cégből. És minden helyzetben hinni kell a jövőben. Az én 140 millióm például részvény formájában, fiktív vagyonként tulajdonképpen a cégben van; ha hazavinném, nem lenne vállalatom.
HVG: Cége, a Műszertechnika 1981 óta létezik, ön előtte egyszerű, hétköznapi, állami alkalmazott volt. Hogyan lett 24 óra leforgása alatt vállalkozó?
SZ. G.: Ennek megvan a maga története. A Műszertechnikát én nem azzal a céllal alapítottam, hogy vállalkozó legyek. A Geofizikai Kutatónál úgy alakult a sorsom, hogy igazi szakmai és anyagi sikereket nem remélhettem. Ezért gondoltam, hogy alakítok egy pjt-t, és mellékállásban hozzákeresek pár ezret. Azután lassan rájöttem, hegy van megfelelő üzleti érzékem, s kezdtem a vállalkozást komolyan venni.
HVG: Ez világos, de miért akar egy jól menő vállalkozó — mint hallottuk — mindenáron ipari miniszter lenni? Állítólag — s ezt ön is több helyen mondotta —, ha „bejön” az MDF, ön lenne az ipari tárca első embere...
SZ. G.: Csak a megszállottságommal tudom magyarázni. Persze még sok a „ha”. Hogy végül is melyik tárca lesz, ez attól is függ, összevonják-e a kereskedelmit és az iparit. És persze minden az MDF választási szereplésén is múlik. Egyet azonban már biztosra mondhatok: ha el is vállalnám a miniszterséget, csak korlátozott időre tenném, két-három évnél hosszabb periódusra semmiképpen.
HVG: És közben kinek adná oda a cégét?
SZ. G.: Én lennék az rt. igazgatótanácsának elnöke, s a helyetteseim döntenének arról, kit választanának meg effektív vezetőnek.
HVG: Milyen szinten cserélné le a minisztérium gárdáját?SZ. G.: A középszintű vezetés nagy része átmenthető, míg a felső vezetést úgy kell megváltoztatni, ahogyan azt a leendő koalíciós kormány érdeke megkívánja.
