Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Autó

A Volkswagen benn marad a Suzukiban

A német Volkswagen autógyárcsoport meg akarja tartani részesedését a japán Suzuki autógyárban, annak ellenére, hogy a japán partner múlt pénteken közölte: vissza akarja vásárolni a részvényeit.

MTI Hírek

Motoros ütközött kisbusszal Vasban, egy ember meghalt

Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor frontálisan összeütközött egy motoros és egy kisbusz csütörtökön Őriszentpéter és Bajánsenye között - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

hvg.hu Autó

Csúcson az üzemanyagár: inkább nem ülnek autóba az emberek

Csúcson vannak az üzemanyagárak, és ez már a fogyasztásban is látszik. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az üzemanyagok fogyasztásának visszaesése az év első 10 hónapjában 2,4 százalékos volt, de igazából a benzinfogyasztás esett vissza.

hvg.hu Autó

Nagy a csend a kgfb-kampány körül

Idén jelentősen elmaradhat a korábbi becslésektől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltók száma – állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) előzetes összesítése. A szövetség szerint már olyan keveset lehet spórolni a váltások túlnyomó részénél, hogy az ügyfelek inkább maradnak jelenlegi biztosítójuknál.

MTI Autó

Az autós kárkifizetés felének ütközés az oka

A gépkocsihasználat csökkenése miatt nem lett kevesebb az ütközéssel okozott kár: a kötelező gépjármű felelősség- és a casco biztosítás alapján kifizetett összeg mintegy fele az autók ütközésekor keletkezett - közölte a Generali Biztosító az MTI-vel saját adatai alapján.

MTI Autó

Az év közben váltóknak harmadával több a kgfb-díjuk

A biztosítók még mindig azokat az autósokat akarják megszerezni, akiknek az év utolsó napján jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), az évközben váltók díja 36 százalékkal magasabb - közölte a kotelezo.hu internetes alkusz az MTI-vel.

MTI Plázs

Újra beteríti az országot a szmog

Már tizenhat település levegője számít veszélyesnek az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb, szerdán közölt adatai szerint Magyarországon.

hvg.hu Gazdaság

Kötelező biztosítás: visszatért a kettős tarifa

Félidejéhez ért az idei kötelezőkampány, amelyben ismét a hűséget „büntetik” a biztosítók: a kettős tarifa hatására az összes váltó között a tavalyi 25 százalékról újra 37 százalékra ugrott a kötelezőjüket a saját biztosítójuknál felmondó, majd kedvezőbb áron újrakötő autósok aránya - közölte a kotelezo.hu portál. A kettős tarifa azt jelenti, hogy a biztosítók alacsonyabb díjat kínálnak az új ügyfeleknek, mint a meglévőknek.

MTI Világ

Tizenhét óvodás halt meg egy kínai karambolban

Meghalt tizenhét óvodás és két felnőtt egy közlekedési balesetben szerdán Kínában. Az óvodabusz, amelyben utaztak és frontálisan összeütközött egy teherautóval. A jármű mindössze kilenc személyes volt, de 64-en zsúfolódtak össze benne - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

hvg.hu Autó

Az ifiknél is a Red Bull a legjobb

Jean-Eric Vergne révén Red Bull-elsőséget hozott a fiatal pilóták számára kiírt, Abu-Dzabiban zajló Forma-1-es tesztelés első napja. A francia reménységet a Ferrari által hadrendbe állított tesztpilóta, Jules Bianchi, valamint a nyitónapon a Lotus Renault GP autóját vezető Robert Wickens követte az eredménylistán.

hvg.hu Autó

Kubica hallgat, nélküle indul az F1-es szezon

Már biztosnak tekinthető, hogy Robert Kubica nélkül indul majd el a 2012-es Forma-1-es szezon: Eric Boullier, a Lotus Renault GP csapatfőnöke szerint semmit nem tudnak a ralibalesetéből lábadozó, az idei szezon kihagyni kényszerülő lengyelről, akinek így legfeljebb idény közben lehet sansza a visszatérésre.

Autó

Fotó: ilyen egy ízléses Range Rover tuning

A Range Rover Evoque kategóriájában alighanem az egyik legelegánsabb sport-szabadidőjármű (SUV), de a tuningmesterek még egy tökéletesnek tűnő karosszérián is mindig találnak módosítanivalót. Az említett típust ezúttal a német Startech vette kezelésbe, és a végeredményt látva kijelenthetjük, hogy sikerült növelniük az autó exkluzivitását.

Autó

Kerékcsere: elaludtak a Ferrarinál

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke kiállt a vörös egylet szervizcsapata mellett és kijelentette: Fernando Alonso nem az elvárhatónál jóval lassabb második kerékcsere, hanem sokkal inkább a körülmények és Lewis Hamilton kifogástalan teljesítménye miatt maradt le a győzelemről a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon.

Autó

Kik lesznek a jövő F1-sztárjai?

Keddtől csütörtökig zajlik Abu-Dzabiban az a tesztelés, amelyet az évközi tesztilalom miatt kifejezetten a fiatal sofőrök számára írnak ki. Az Autómenedzser.hu kisokos-táblázatából megtudhatja, hogy ki, melyik csapatnál mutathatja meg tudását, s azt is, hogy a résztvevők mit tudnak felmutatni az idei szezonban.

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A címlapról ajánljuk