HVG
Autó
A visszatért Renault 5 lett az Év Autója
Ami az eredeti modellnek nem, az most az új Renault 5-nek sikerült.
A költségek csökkentése céljából az OMV 60 benzinkutat elad Németországban lévő 400 töltőállomásából, és megválik az OMV Bayern fűtőolaj-kereskedő cégétől is, s a jövőben szerződéses partnereken keresztül fogja lebonyolítani az értékesítést.
A Microsoft és a Hyundai-Kia csoport hosszú távú szerződést kötött, amelynek értelmében közösen fejlesztenek új generációs autós szórakoztató- és információs eszközöket. Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke és Euisun Chung, a Hyundai-Kia (HKAG) elnöke is jelen volt a szerződés aláírásán.
Mégsem tiltja meg az osztrák rendőrség az autósoknak, hogy nemzeti zászlóval díszítsék gépkocsijukat a június 7-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság idején.
Hétfőn a nyersolaj ára visszaesett a dollárnak a jenhez és az euróhoz képesti erősödésének hatására a múlt heti hordónkénti közel 126 dolláros rekordszintről a határidős piacon. Visszájára fordult tehát az, hogy a befektetők nyersanyagot, olajat vásároltak a dollárcsökkenés idején.
A Tricoderma reesei nevű gomba genetikai anyagának elemzése során fontos információk derültek ki arról, hogyan bontja le ez az élőlény a növényi szöveteket egyszerű cukrokká.
Ausztriában a rendőrség megtiltotta az autósoknak, hogy gépkocsijukat a június 7-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság idején az ország zászlajával díszítsék.
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült abban az autóban, mely a somogybabodi terepralin borult fel - értesült a HavariaPress.
Már nem a luxuskocsik a legkeresettebb modellek az autótolvajok világában Oroszországban, hanem a daruk, dömperek, teherautók, betonszállítók, aszfaltozógépek.
Új kerékpárutakkal, biciklitárolókkal és a síliftekhez hasonló kerékpáros felvonókkal készül a dugók felszámolására a brüsszeli városvezetés.
A lejtős úton megindult Fiat Punto először benyomta a kerítéskaput, majd leszáguldott a mélygarázsba, ahol tovább tört-zúzott.
Tíz nap elzárás vár egy miskolci autósra; a 28 éves férfinak azért kell a rács mögé vonulnia, mert annak ellenére ült volán mögé, hogy 2009. február 14-ig a hatóság eltiltotta a vezetéstől - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t szerdán.
Mától ismét emelkedett az üzemanyagok ára, a gázolajé csúcsot döntve, literenként átlagosan 318 forintba kerül a kutaknál, a 95-ös benzinért, kissé még elmaradva rekordtól, átlagosan 303 forintot kérnek.
Hétfőn - az előzetes, nem hivatalos adatok szerint - újabb rekordon zárt az amerikai könnyűolaj (WTI) ára, alig néhány centtel maradva el a 120 dolláros - újabb - lélektani küszöbtől. A mostani erős emelkedést a gyenge dollár és az Iránnal kiéleződő feszültség váltotta ki.
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 3 forinttal emeli szerdától a Mol - értesült az MTI piaci forrásokból.
Autóbalesetben könnyebben megsérült szombat éjjel Afganisztánban az ottani Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) két magyar katonája. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. MTI-összeállítás a külföldön szolgálatot teljesítő magyarokat ért balesetekről az elmúlt tíz évből.
Jelentősen, 20-30 százalékkal kevesebb kisteherautót és terepjárót adtak el a benzin drágulása miatt az Egyesült Államokban áprilisban az egy évvel korábbihoz képest.
Az amerikai autópark csak 10 dolláros benzinár felett fog megváltozni és az európaihoz hasonlítani - nyilatkozott Bob Lutz, a legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors alelnöke a Newsweek magazinnak.
Belgrádban szerdán aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint 70 százalékban a FIAT konszerné lesz a ma még állami tulajdonban lévő kragujeváci Zastava gépkocsigyár.
Megtiltották a terepjáró gépkocsik használatát a Kárpátok Ivano-Frankivszk megyéhez tartozó természetvédelmi területein.
A legnagyobb amerikai járműgyártó, a General Motors 3500 állást megszüntet, mert a mérséklődő kereslet miatt csökkenti kisteherautó- és terepjárógyártását.
A voksoláson, amely alacsony részvétellel és a Tisza párt nélkül zajlott, stabilan a második helyre jött fel a Mi Hazánk.
Az exit pollok alapján a jelenlegi államfő nyerte a második fordulót is.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.