A kárrendezés ügymenetét időben nem befolyásolja, hogy a kárt szenvedett gépjármű lízingelt vagy tartós bérletben van-e. Azt azonban a biztosítónak, ügyfelének és a finanszírozó cégnek egyértelműen tisztáznia kell, kit milyen mértékben illet meg a kártérítés.

A lízingelt vagy hitellel terhelt autóknál a finanszírozók élnek a tulajdonjog-korlátozás intézményével. Korábban a gépjármű forgalmi engedélyébe jegyezték be a tulajdonjog-fenntartás tényét. Jelenleg a gépjármű tulajdonviszonyát a törzskönyv – amit a gépjármű vezetők nem tartanak maguknál – igazolja, és a forgalmi engedélybe csak ritkán kerül be a tulajdonjog-fenntartás. Így a károsultnak kell nyilatkoznia arról, hogy a gépjárműve finanszírozott-e, ha igen, akkor melyik lízingcégnél vagy pénzintézetnél.

Eltérő a gyakorlat a finanszírozók között. Egyesek egy meghatározott értékhatárig nem kérnek hozzájárulást a kártérítés felvételéhez, és a károsultnak sem kell bejelentenie az esetet a finanszírozónak. Ezt a kötelezettséget egyébként a finanszírozási szerződés tartalmazza. Ha a gépkocsiban keletkezett kár meghaladja az adott értékhatárt, a biztosított üzembentartónak engedményező nyilatkozatot kell bemutatnia, amelyben a pénzintézet felhatalmazza, hogy a kártérítést felvehesse. Különböző megoldások léteznek, egyes pénzintézetek közvetlenül a biztosítónak, mások csak az ügyfélnek adják ki a nyilatkozatot – olvasható a K&H Biztosító információs közleményében. Előfordul az is, hogy a finanszírozó szeretne megbizonyosodni a javítás megtörténtéről és annak szakszerűségéről, és ezért a kijavított jármű beépítettség-ellenőrzését kéri.

A kárrendezési eljárás értelemszerűen legszigorúbb esete, amikor a finanszírozott gépkocsi totálkáros lesz. Ebben az esetben az engedményező nyilatkozatnak nincs szerepe, mert a kártérítést a finanszírozó kapja meg, és ő számol el utólag a károsulttal.