Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ítélet

MTI Itthon

Felfüggesztett börtönt kapott a lövöldöző kormányőr

Hat hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön, nem jogerős ítéletében, azt a kormányőrt, aki csaknem három évvel ezelőtt, az akkori Önkormányzati Minisztérium budapesti, Mérleg utcai épületénél rálőtt egy taxira. Az első fokon eljáró bíróság egyúttal elrendelte a férfi lefokozását.

hvg.hu Itthon

WB-ügy: júniusban lehet ítélet

Júniusban hirdethet elsőfokon ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a West Balkán-ügyben - írja a Magyar Nemzet.

MTI Bűnügy

Hét évet kapott a baltával rendőrre támadó férfi

Hét év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék kedden, nem jogerősen azt a köröstarcsai férfit, aki 2011 szeptemberében egy sörözőben feltörte a játékgép pénzkazettáját, majd megtámadta a helyszínre kiérkező rendőröket, egyiküket baltával fenyegette - tájékoztatott az a törvényszék sajtószóvivője.

MTI Bűnügy

Élefogytiglant kapott a 26 éves szombathelyi anyagyilkos

Élete végéig fegyházban kell maradnia annak a 26 éves férfinak, akit előre kitervelten, több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondott ki bűnösnek pénteken első fokon a Szombathelyi Törvényszék. Édesanyja a második áldozata volt.

HavariaPress Bűnügy

Tizenkét évet kapott a lányát megerőszakoló férfi

Folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, valamint kiskorúak veszélyeztetése miatt jogerősen 12 év fegyházra ítélt csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy 57 éves madarasi férfit. A Bács-Kiskun megyei településen lakó vádlott 2006-ban és 2007-ben az egyik kislányát többször megerőszakolta, ezen kívül mindkét gyermekét rendszeresen verte.

hvg.hu Bűnügy

Damu Rolandot négy év hat hónap börtönre ítélték

Enyhítették Damu Roland ítéletét, két rendbeli személyi szabadság megsértése és nemi erőszak miatt négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság kedden. A színészt tavaly szeptemberben első fokon hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egy rendbeli súlyos testi sértés vádjában.

MTI Bűnügy

Verekedő rendőrt ítéltek el Nagykanizsán

Első fokon felfüggesztett börtönre ítélte kedden a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nagykanizsai rendőrt, aki tavaly januárban úgy megvert egy ittas autóvezetőt, hogy a férfi kórházi kezelésre szorult. Az egyenruhást hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt büntették meg.

MTI Bűnügy

Baumag-per: letöltendő szabadságvesztést kapott az elsőrenű vádlott

Az úgynevezett Baumag-ügyben B. László és társai ellen hűtlen kezelés miatt folyt, megismételt eljárásban az elsőrendű vádlottat 7 év börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra és 5 év, gazdasági szervezetben vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte Tóth Erzsébet, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon, a többi vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, megrovást, illetve pénzbüntetést kapott a hétfői ítélethirdetésen.

MTI Világ

Medvegyev felülvizsgáltatja Hodorkovszkij ítéletét

Az orosz államfő utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg, törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.

1
56 57 58 59 60
72
A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Történelmi pillanat jön a Dunán

Történelmi pillanat jön a Dunán

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

A címlapról ajánljuk