Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#A mű

Fekete-Tóth Eszter hvg360

Az elmúlt száz év egyik legfontosabb amerikai festője megmutatta az ezerarcú gonoszt – láttuk 2023 egyik csúcskiállítását

Philip Guston társadalmi gyűlöletet és erőszakot ábrázoló képei elképesztően erősek, és ma, több évtizeddel megszületésük után is hatnak. Az eredetileg 2020-ra tervezett, régóta várt vándorkiállítást, az akkori események fényében, nem merték a közönség elé vinni a részt vevő múzeumok. A kiállítássorozat végül két évvel később valósult meg. Szerzőnk a londoni Tate Modernben nézte meg a tárlatot.

Bihari Ágnes hvg360

Távol-keleti urbánus magány 3D-ben – Waliczky Tamás kiállítása

Waliczky Tamás több mint három évtizede él és alkot külföldön, ahol egy darabig jobban is ismerték a nevét és számítógép-alapú műveit, mint itthon. Ez ma már máshogy van, főleg mióta ő képviselte Magyarországot 2019-ben az 58. Velencei Biennálén Képzelt kamerák című projektjével. Az újmédia műfajának körébe tartozó munkáinak élvezetéhez elsősorban kíváncsiság kell, méghozzá az a fajta, amely a megszokott vizuális élményeken túli látványokra is nyitott. Legújabb munkáit az őt itthon képviselő, Molnár Ani Galériában lehet megtekinteni.

Nagy Mercédesz hvg360

A pókasszony pszichéje – Louise Bourgeois-kiállítás a bécsi Belvedere-ben

A 2010-ben, életének 99. évében elhunyt francia-amerikai művész munkásságával legtöbben gigantikus pókot formáló bronzszobrain keresztül találkozhattak. Maguk az alkotások is megrendítőek, de ami ennél is mellbevágóbb, hogy egy 80 év fölötti nő műtermében készültek. A 20. század végének képzőművészetére meghatározó erővel bíró Bourgeois mintegy hét évtizedet felölelő életműve egy kimerítően alapos, meghökkentő és lehengerlő kiállításon követhető nyomon még január végéig az Alsó-Belvedere-ben.

Bihari Ágnes hvg360

Emblematikus fejek új helyszínen – közelebb és beljebb léphetünk Birkás Ákos világába

„Egy ember mindig érdekes” – ez a kijelentés, egy beszélgetésből kiemelt idézet, a címe Birkás Ákos emblematikus, a műfaj határait tágító, de alapvetően portrénak tekinthető képeiből rendezett kiállításának a Vintage Galériában. A 2018-ban elhunyt alkotó műveinek mostani válogatása alapos átgondolásokat és szándékokat mutat, és egyben egy új időszak kezdetét is jelzi a már lezárult életmű további történetében.

Cserba Júlia hvg360

„Szeretek egy kicsit mindent összezavarni” – szubjektív búcsú a generatív művészet úttörőjétől, Molnár Verától

A december 7-én, 100. születésnapja előtt néhány héttel hunyt el a magyar származású francia alkotó, a generatív művészet úttörő alakja, Molnár Vera. Az 1940-es évek végétől Párizsban élt, meghatározó tagja volt a technológia és a képzőművészet kapcsolatát kutató művészeti szcénának. Rá emlékezik Cserba Júlia, a szintén Párizsban élő művészeti szakember, Molnár Vera személyes barátja.

Elek Judit Katalin hvg360

Közhelyes koncepció, lehengerlő remekművek – megnéztük a Tate Modern kiállítását

A pillanatnyiságra utaló címre rácáfolva több mint 10 hónapig tartja kiállításban a tekintélyes Tate Modern Pierre Chen tajvani gyűjtő kollekciójának darabjait a múzeum saját gyűjteményéből származó művekkel kiegészítve. Az eljárás sok kritikust késztetett szemöldökfelhúzásra, ugyanis a Capturing the Moment című tárlat alibi koncepciója nagyon vékonyra sikeredett. Maguk a remekművek azonban mégiscsak „elviszik a show-t”. Beszámoló Londonból.

Bihari Ágnes hvg360

God is a DJ – interjú Petrányi Zsolttal, a Nemzeti Galéria TechnoCool kiállításának kurátorával

Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).

Bihari Ágnes hvg360

Mercedes motorháztetőkön az ismeretlenségből a halhatatlanságba – Selma Selman az acb Plus Galériában

„Boszniából jövök, vagyis Kelet-Európából, a Balkánról, nő vagyok és roma. Ez így együtt a legrosszabb kiindulópont, mégis ebből, a semmiből hoztam létre mindazt, amim mostanra van” – mondja Selma Selman aktivista és képzőművész, aki még mindig csak 32 éves, de már a legjobb képzőművészeti vásárokon és nagy presztízsű kiállítóterekben lehet látni a munkáit. Elismerések, felkérések, rangos alkotói ösztöndíjak – gyors, szinte szédítően gyors művészeti karrier. Bár ezt ő nem egészen így gondolja.

Kovalovszky Márta hvg360

Egy kiállítás, ahol a színes ötletek és viccesnek látszó művek mögül életbevágó kérdések csapnak a szemünkbe

Perneczky Géza a hazai konceptuális művészet egyik főszereplője, korai munkái és publikációi katalizátor szerepet játszottak a magyar neoavantgárd irányzatokban. Harmincas évei közepén, 1970-ben költözött Kölnbe, azóta fontos közvetítő a magyar, illetve kelet-európai és a nemzetközi művészeti szcéna között. Jelenleg itthon, a Missionart Galériában láthatóak munkái. Perneczky művészetének jellemzőit és a megnyitó baráti légkörű hangulatát Kovalovszky Márta művészettörténész-író idézi fel.

Bihari Ágnes hvg360

Túlélő amazóniai indián törzset mutat be a fotóművész-aktivista Claudia Andujar a Néprajzi Múzeumban

A 92 éves, magyar származású, São Paulóban élő fotóművész retrospektív munkái, melyeknek meghatározó részét teszik ki az Amazonas őserdeiben élő janomami törzs történetének és mindennapjainak dokumentálása, Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel láthatók a Néprajzi Múzeumban. A képeken túl megismerhető Andujar kalandos élete és aktivizmusának gyümölcse is, melyek mind emlékezetes élménnyé teszik a kiállítást.

Bihari Ágnes hvg360

Játszótér felnőttek nélkül, közterületi gyümölcstérkép – izgalmas a Flaszter, az első budapesti köztéri biennálé

Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.

Nagy Gergely hvg360

A fénysebességnél is gyorsabb gondolkodással játszik a Hold utcai vásárcsarnokban rendezett kiállítás

Superluminal címmel indította el második nagyszabású kiállítását a Hold utcai vásárcsarnok területén berendezkedett Light Art Museum, ahol a technológiai innováció, a kutatás, a design gondolkodás, a tervezői logika és a képzőművészet közös zónájában elhelyezkedő alkotásokból nemcsak tárlatokat rendeznek, hanem gyűjteményezésükre is hangsúlyt fektetnek.

Nagy Mercédesz hvg360

Gondoskodom, tehát vagyok – Közéleti, közérzületi, társadalmi témákra rezonál a Ludwig Múzeum új kiállítása

A Ludwig Múzeum Vigyázat, törékeny. Handle with Care című új kiállítása a gondoskodást tematizálja. Címében nemcsak a gondoskodásra szorulók, hanem az azt biztosítók kiszolgáltatottságára is utal, valamint felmutatja, hogy a közös szükséglet egyben közös felelősség is. Interjú Popovics Viktória kurátorral.

1 2 3 4 5
Még októberben is drágábban adták nekünk az oroszok a gázt a tőzsdei árakhoz képest

Még októberben is drágábban adták nekünk az oroszok a gázt a tőzsdei árakhoz képest

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány

Fokozzák a rendőri jelenlétet az itthoni karácsonyi vásárokon a magdeburgi gázolás után

Fokozzák a rendőri jelenlétet az itthoni karácsonyi vásárokon a magdeburgi gázolás után

"Biztos kapnak enni karácsonykor a gyömrői horrormenhelyen ragadt állatok?”

"Biztos kapnak enni karácsonykor a gyömrői horrormenhelyen ragadt állatok?”

Végleg búcsút inthetünk a Cetelem Bank névnek

Végleg búcsút inthetünk a Cetelem Bank névnek

"Biztos kapnak enni karácsonykor a gyömrői horrormenhelyen ragadt állatok?”

"Biztos kapnak enni karácsonykor a gyömrői horrormenhelyen ragadt állatok?”

Megcsinálták a mesterséges orrot, azonnal megmondja, hogy amerikai vagy skót whisky van-e előtte

Megcsinálták a mesterséges orrot, azonnal megmondja, hogy amerikai vagy skót whisky van-e előtte

Hétvégén drágul a tankolás, de nem mindenkinek

Hétvégén drágul a tankolás, de nem mindenkinek

Februártól fizetős lehet a személyi igazolvány, az útlevél pedig nagyot drágulhat

Februártól fizetős lehet a személyi igazolvány, az útlevél pedig nagyot drágulhat

A címlapról ajánljuk