Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#AMS Mentőszolgálat

Gergely Zsófia Itthon

Kirúgták a betegszállítót, aki megállt hamburgerezni a trombózisos beteggel

Felmondtak annak a betegszállítónak, aki nem az orvosi utasításnak megfelelően szállított egy idős beteget, sőt, késő éjjel még megálltak társával hamburgerezni és cigit venni a két kórház között. Mindezt pontosan azután, hogy megírtuk: senkit nem vontak felelősségre, és még csak nem is válaszoltak a család panaszára. Úgyhogy most elnézést is kért a cég, miután kivizsgálták az ügyet és a hamburgervásárlás „ténye beismerésre került”.

Gergely Zsófia Itthon

„Aki tud, lelép a Tescóhoz” – megúszhatják a hamburgerező betegszállítók

Olyan betegszállítók viszik nap mint nap az embereket, akik első adandó alkalommal elmennek bútorszállítónak, annyira kevés a fizetésük a nehéz munkához képest. Kitálalt egy bennfentes forrásunk, miután nemrég óriási botrányt generált, hogy egy trombózisveszélyes beteggel az autóban mentek ételt és cigit venni egy közpénzből fizetett privát betegszállító alkalmazottai. A cég azóta a családnak annyit nem reagált, hogy "bocs". Az állami egészségügyi alap pedig előbb kifizeti a bepanaszolt szolgáltatást, és csak utána kezdi kivizsgálni.

Gergely Zsófia Itthon

Éjjel vitték a trombózisos beteget, és még megálltak hamburgerezni

Éjjel fél kettőkor szállítottak át egy idős beteget egyik kórházból a másikba, pedig szó sem volt sürgősségi esetről, pusztán akkor került sorra. A trombózisveszély miatt kizárólag fekve, hordágyon szállítható asszonyt felszólították, hogy pattanjon be magától a mentőautóba, majd útközben a betegszállítók még megálltak hamburgerezni és cigit venni. Ez felettesük szerint rendben van, hisz nem tartott sokáig, különben is éjjel kellett dolgozniuk. Az egészségügyi rémtörténet miatt a család panaszt tett.

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Volt, aki tízmillió forinttal támogatta a Fideszt

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

A címlapról ajánljuk