MTI Világ

Két héttel a szíriai gáztámadás után vizsgálódhatnak az ellenőrök

Elindultak a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői Dúmába – közölte az orosz külügyminisztérium. Az OPCW küldöttsége több nap késéssel kezdheti meg helyszíni vizsgálatát a kelet-gútai városban, ahol a nyugati országok szerint a szíriai kormányerők április 7-én vegyi fegyvert vetettek be.

MTI Világ

EU: Azonnal reagálni kell az újabb vegyifegyer-támadásra

Nemzetközi választ sürgetett vasárnap az Európai Unió a lázadó kézen lévő kelet-gútai Dúma ellen elkövetett újabb vegyifegyver-támadásra, amelyet az EU szerint bizonyítottan Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege követett el.

Molnár János Világ

Moszkva is kiáll Erdogan mellett

Az orosz törvényhozás alsóházának külügyi bizottságát vezető Alekszej Puskov Twitter üzenetben erősítette meg, hogy vitatott döntései ellenére Erdogan Törökország törvényes vezetője. A politikus azt írta, a legitimitás a legerősebb fegyver az összeesküvés ellen.

MTI Világ

Turbótempóval döntenek Moszkvában Krím-ügyben

A vasárnap tartott krími népszavazás "eredményei világosan megmutatták, hogy a Krím lakosai kizárólag Oroszországon belül látják a jövőjüket, az emberek a nép újraegyesítésére szavaztak, amely (nép) mindig is együtt élt" – nyilatkozta hétfő reggel az orosz alsóház, az állami duma alelnöke. A duma gyorsan dönt a csatlakozást lehetővé tevő intézkedésekről.

MTI Világ

Putyin-közeli elnöke lesz a dumának

Az elnöki adminisztráció egykori vezetőjét, a Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz közel álló Szergej Nariskint választotta házelnökké szerdai alakuló ülésén az új orosz duma.

hvg.hu Világ

Tízezrek búcsúztak Jegor Gajdartól, de a duma nem emlékezett meg róla

Több mint tízezer ember, köztük számos magas rangú politikus búcsúzott el a hét végén személyesen Jegor Gajdartól, a Borisz Jelcin elnöksége alatt bevezetett gazdasági reformok atyjától, akit nagyon sokan felelősnek tartanak a "rettenetes kilencvenes évekért" - adták hírül a hétfői orosz lapok.

Ön is a Facebookon locsolkodik? Ne aggódjon, nincs vele egyedül

Ön is a Facebookon locsolkodik? Ne aggódjon, nincs vele egyedül

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Munkagép és autó is lángolt ma az országban

Munkagép és autó is lángolt ma az országban

Lázár János kétharmados törvénnyel védené be a mezőhegyesi Ménesbirtokot

Lázár János kétharmados törvénnyel védené be a mezőhegyesi Ménesbirtokot

Japán átfordult a Csodálatos harmónia korszakára, és már előre örül neki

Japán átfordult a Csodálatos harmónia korszakára, és már előre örül neki

Nyolc robbantás az összehangolt húsvéti merényletsorozatban

Nyolc robbantás az összehangolt húsvéti merényletsorozatban

Hiába a figyelmeztetés, még mindig túl egyszerűek a jelszavak

Hiába a figyelmeztetés, még mindig túl egyszerűek a jelszavak

Munkagép és autó is lángolt ma az országban

Munkagép és autó is lángolt ma az országban

Megsérült Dárdai fia, vége az idényének

Megsérült Dárdai fia, vége az idényének

A címlapról ajánljuk