Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Dávida Marianna

Baksa Roland Gazdaság

A NAV vezetői voltak, a páriái lettek

Kikészült, betegszabadságát tölti, de nemsokára távozhat a NAV-tól a kiemelt adózókat vizsgáló egység volt vezetője, és egy másik vezető is, akinek a neve a kitiltási ügy kapcsán jött elő - tudta meg a hvg.hu. Tállai államtitkár körzetétől nem messze három megyei vezetőből pikk-pakk ügyintézőt csináltak, az elnöki jogkört gyakorló elnökhelyettes március végéig búcsút int a szervezetnek. A NAV-nál 5-10 százalékos leépítési terveket szőnek, de ez csak a kezdet az átszervezési folyamatban.

Máriás Leonárd - Baksa Roland Gazdaság

Sorra szedi be a pofonokat a NAV az áfabotrányban

Vida Ildikó visszalépett egy pertől, egy másik NAV-vezető el sem ment egy tárgyalásra, egy harmadik vesztett. A hatalom igyekezett és igyekszik megleckéztetni a két éve indult áfabotrány kirobbantóját, és azokat, akik Horváth András mellé álltak. De eddig gólparádéval vezetnek Horváth Andrásék a bíróságon. Van egy, az USA-ban kitüntetett korrupciókutató, akit most negyedszer pereltek be a hatóságok kijelentései miatt. Közben úgy tűnik, mintha csigalassúsággal haladna a nyomozás az igazi ügyben, ami miatt feljelentést is tett az áfabotrány kipattintója.

Máriás Leonárd Gazdaság

Lázár János élet-halál ura lesz, ha ezt meglépi a kormány

Röpködnek a nevek, hogy kit helyez a kormány az adóhivatal elnöki székébe. A kulcskérdés viszont az, hogy konkrétan mi lesz a NAV beígért gyökeres átalakítása, és kik kerülnek a hatóságnál kulcspozícióiba a simicskátlanító átalakítások során. Az is lehet, hogy a NAV-ot bedarálják a kormányhivatalok, magyarán Lázár János alá.

hvg.hu Gazdaság

Főnökére vallott egy lefokozott NAV-os

A kitiltási listával hírbe hozott Dávida Marianna személyiségi jogi perében súlyos állítások hangzottak el szerdán. Állítólag az adóhatóságnál utasításba adták, hogy ki kell hagyni a jelentésből egy amerikai cég 40 milliárd forintos adókülönbözetét. Az erről valló tanút nem sokkal a konfliktusos vizsgálat után váltották le NAV-vezetői posztjáról. Az adóhatóság szerint a hivatkozott tanú nem ezt mondta, hanem azt, hogy szakmai véleménykülönbség volt a felek között.

Baksa Roland Gazdaság

Egész hétre szabadságot vett ki a NAV elnöke

A kitiltási botrányban vélhetően érintett Vida Ildikó adóhatósági elnök múlt szerdán utazott el, titkára állítja a hvg.hu-nak, hogy ezen a héten sem dolgozik az elnök. Pedig az adótörvényeket épp ezen a héten tárgyalja a parlament.

Baksa Roland Gazdaság

Ezt a három NAV-vezetőt tilthatta ki Amerika

A magyar adóhatóságnak az adóellenőrzésért felelős három vezetőjének tiltotta meg a belépést Egyesült Államok korrupciós ügyek miatt, értesült a hvg.hu több forrásból. A NAV-botrányban korábban elhangzott nevek, illetve a korrupciós ügyben kiszivárgott értesülések ismeretében a hvg.hu megpróbálta leszűkíteni a szóba jöhető NAV-vezetők listáját. Végül három név maradt, akik esetében az ügyre rálátó forrásaink sem tagadták, hogy érintettek lehetnek. A hvg.hu szeretett volna segítséget kapni az információ megerősítéséhez, sokszor kerestük a három NAV-ost, az adóhatóságot és az azt felügyelő NGM-et is: nem érkezett semmilyen cáfolat, semmilyen reakció. Pedig úgy tudjuk, a kitiltott NAV-osok jelezték feletteseiknek, hogy rákerültek a listára.

Van egy jó ötletem, hogyan csinálhatok belőle pénzt? – Kasszakulcs

Van egy jó ötletem, hogyan csinálhatok belőle pénzt? – Kasszakulcs

Kibertámadás érte az IKEA rendszereit több országban, 8 milliárd forintos a kár

Kibertámadás érte az IKEA rendszereit több országban, 8 milliárd forintos a kár

Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Tiborcz István szerint az értékteremtés olyan, mint a hagyma

Ferenc pápa is megjelent és felszólalt a virágvasárnapi misén a Szent Péter téren

Ferenc pápa is megjelent és felszólalt a virágvasárnapi misén a Szent Péter téren

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Török Gábor szerint csak azért nyomja a Fidesz ilyen erővel a Kollár-ügyet, mert nincs jobb

Török Gábor szerint csak azért nyomja a Fidesz ilyen erővel a Kollár-ügyet, mert nincs jobb

Rejtett kamerát tehet az Apple a hajlítható kijelzős iPhone-ba

Rejtett kamerát tehet az Apple a hajlítható kijelzős iPhone-ba

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

A címlapról ajánljuk