Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ember a Holdon

HVG Tech

A NASA már tudja, miért ütött be a baj az Orion űrhajó hőpajzsánál

Egy éven belül már ember is megközelítené a Holdat az Artemis-2 küldetés során, de a NASA egyelőre még hallgat arról, hogy az első teszt során mi okozta az Artemis-1 hőpajzsát érintő váratlan problémákat. Pedig ennek a sérülése végzetes lehet a legénység számára is.

HVG Tech

Fotó: Szupervégtagokat kaphatnak a hamarosan Holdra lépő asztronauták

A Holdon – gravitáció hiányában – nem könnyű feltápászkodni egy esést követően, és ebben a hatalmas szkafander is szerepet játszik. Pedig az Apollo-program során gyakoriak voltak az esések, de a jövő asztronautáit már robotkarok segíthetik majd fel, köszönhetően a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) fejlesztésének.

HVG Tech

Elkezdték kitalálni az új időzónát, már 43 ország szállt be

A Holdon gyorsabban telik az idő, mint a Földön. A különbség ugyan csekély, idővel azonban összeadódhat, ami már veszélybe sodorhatja a nagy pontosságot igénylő küldetéseket. A NASA ezért egységes időzónát vezet be, amit majd a holdi telepesek is használhatnak.

hvg.hu Tech

Nagy bejelentésre készül a NASA

A NASA 2024-ben már embert vinne a Holdhoz, hogy a holdra szállás előtti utolsó próbán megkerülje velük az égitestet. Hogy kik lesznek ők, az hamarosan kiderül.

1 2
Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

IDEA Intézet: Négypárti parlament lehet 2026-ban, a Tisza 7 százalékkal vezet a Fidesz előtt

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A címlapról ajánljuk