Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gazdaságpolitika

MTI Gazdaság

"Meg kell állapodni az IMF-fel" - nincs más út az MSZP szerint

Az MSZP szerint megbukott az államadósság csökkentését célul tűző kormányzati gazdaságpolitika; ezt jelzi, hogy az adósság a GDP 82 százalékára rúg. Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán újságíróknak arról is beszélt, hogy a kormánynak mielőbb készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

hvg.hu Gazdaság

Szalay-Berzeviczy: csúszunk lefelé és közben elszigetelődünk

A 2010-es választások után drukkoltam az új kormánynak, de most azt látni, hogy az ország tovább csúszik lefelé és még el is szigetelődtünk a világtól – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, aki a 168 Órának adott interjút nem sokkal azt követően, hogy az egész világsajtót bejárta az euróválságról és a magyar gazdaságpolitikáról szóló cikke.

MTI Gazdaság

MSZP: Matolcsyé egy "zombi-gazdaságpolitika"

Az MSZP szerint Magyarországon rosszabbul élnek az emberek, mint másfél éve - mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

MTI Gazdaság

Bokros: "becstelen" Orbánék gazdaságpolitikája

Bokros Lajos európai parlamenti képviselő szerint a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat, amely ezért teljes mértékben eredménytelen, a kormánynak a saját meghirdetett céljai közül egyetlenegyet sem sikerült elérnie vagy megközelítenie.

hvg.hu Gazdaság

Heim Péter: sokat rögtönöznek a magyar gazdaságpolitikában

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. alapítója szerint improvizatív a magyar kormány gazdaságpolitikáját, és jövőre további 3-400 milliárd forintos kiigazításra lesz szükség, ha tartanai akarják a 2,5 százalékos hiánycélt. Heim Péter az Origónak adott interjúban azt mondta: nem kerülhető el, hogy nagyon drasztikus változásokat vigyenek véghez a nyugdíjrendszerben.

Klubrádió Itthon

Orbán nem fogja kitölteni a négyéves ciklusát – véli Lengyel László

Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy nem hirtelen szívhalálban halunk meg, hanem végelgyengülésben. A ciklus elején a Fidesz-kormánynak egy súlyos betegséget kellett volna kezelni, ehelyett folyamatosan apró sokkokkal megöli a beteget – mondta Lengyel László közgazdász a Klubrádióban.

Klubrádió Gazdaság

Katona: "az Orbán-kormány gazdaságpolitikája dilettáns"

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában azt mondta: az a baj, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája nemcsak hogy dilettáns, de Orbán Viktor láthatóan korrekcióképtelen is.

hvg.hu Gazdaság

Bajnai-Oszkó: Matolcsy szembe hajt a forgalommal

A költségvetési adatok meghamisításával vádolta meg a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási törvény tervezete a Bajnai-kormányt, a volt kormányfő és pénzügyminisztere azonban kijelentette: a hiányt Matolcsyék kezdték növelni.

hvg.hu Gazdaság

Mellár Tamás: megbukott az Orbán-kormány gazdaságpolitikája

Élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját a Magyar Nemzetben megjelent írásában Mellár Tamás, a konzervatív oldal szellemi holdudvarához sorolható közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke és a Fidesz-közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt kutatási igazgatója, aki szerint azonnali radikális gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. A közgazdász az egykulcsos személyi jövedelemadó elvetését, a progresszív adózást és a vagyonadó bevezetését szorgalmazza. A frankhiteleseknek létrehozott árfolyamgát Mellár szerint biztosan kudarc lesz.

MTI Itthon

MSZP: megbukott a kormány gazdaságpolitikája

Az MSZP szerint bebizonyosodott, hogy a megbukott a kormány gazdaságpolitikája; gyakorlatilag leállt az országban a gazdasági növekedés - mondta Kunhalmi Ágnes, a párt elnökségi tagja vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

MSZP: át kell alakítani a gazdaságpolitikát

Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz felelőtlen kormányzást folytat, és nem törődik az emberek problémáival. A politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP szerint a jelenlegi gazdaságpolitika átalakítására és azonnali intézkedésekre lenne szükség.

1
27 28 29 30 31
34
Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

A címlapról ajánljuk