Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gyömrői Edit

Sztupa Melitta Boglárka Kult

„A verseim nem én vagyok: az vagyok én, amit itt irok” – máig sokkolóan hat József Attila kevésbé ismert arca

Évtizedekig elzárva tartották a nagyközönség elől, majd amikor szóba került a nyilvánosságra hozatala, mind az irodalmárok, mind a pszichológusok tiltakozni kezdtek ellene. Nemcsak azért, mert a szocialista erkölcsbe ütközött, hanem attól is tartottak, hogy a megjelentetése lejáratná a pszichoanalízis módszerét, valamint összetörné az olvasókban élő, kultikus József Attila-képet. A Szabad-ötletek jegyzékének idei újrakiadása és a József Attila pszichoanalízisét feldolgozó, ezen a héten mozikba kerülő új film, a Reménytelenül egyaránt a közönség nem szűnő érdeklődését mutatja a téma iránt. A ma 120 éves József Attiláról, a költőről és a magánemberről, továbbá a Szabad-ötletek jegyzékének publikálását övező vitákról kérdeztük az első kiadást tető alá hozó Tverdota György irodalomtörténészt, a József Attila Társaság elnökét, az életmű egyik legavatottabb ismerőjét.

Murányi Gábor hvg360

Hamisítványgyanú miatt került fókuszba József Attila "bűvölő szemű" pszichoanalitikusa

Egy a múlt héten zárult könyvárverésről visszavontak két tételt: egy Arany Jánosnak tulajdonított dedikációt és egy úgymond ismeretlen József Attila-versnek a kéziratát. Az utóbbi nyolc sorról zajló irodalomtörténeti csörtében visszatérően esett szó a „címzettről”, a költő egyik pszichoanalitikusáról, Gyömrői Editről.

Hogyan nyerhetett ekkorát George Simion, a simlis és szende vasgárdista?

Hogyan nyerhetett ekkorát George Simion, a simlis és szende vasgárdista?

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

A befektetők már kitombolták magukat, most a saját célú lakásvásárlók ideje jöhet

A befektetők már kitombolták magukat, most a saját célú lakásvásárlók ideje jöhet

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

Ferenc antitézise, az első afrikai vagy ázsiai egyházfő, Erdő Péter – ki lehet az új pápa?

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

A címlapról ajánljuk