Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gödör Klub

Bicsérdi Ádám Kult

"Le sem feküdtünk és fel sem keltünk" - 15 éves a Jazzékiel

Míg más lehet a névváltoztatás mellett döntött volna, a Jazzékiel 15 év, több tagcsere, 3 lemez, markáns stílusváltások után a popzenében kockázatosabb utat választotta, és a közönség lecserélődését, akár ritkulását is vállalva kamaszos, hiphopos zenekarból a mostani sötét tónusú, befelé figyelő darkjazz kollektívává változott. A Jazzékielnek kapóra jött a Müpa koncertfelkérése, így a csendesebb időszak után 2015-ben újra aktivizálódó banda a maga módján ünnepli a csúcs- és mélypontokban bővelkedő történetét.

Fehér Nóra Plázs

Legyen ön is milliomos a kocsmában!

Megfordult már a fejében, hogy jelentkezzen valamilyen műveltségi vetélkedőre? Nem kell a kereskedelmi csatornák stúdiójáig menni. A játék kocsmai változatában kisebb ugyan a tét, de nagyobb az élvezet. Itt a hosszú hétvége, a legjobb alkalom kipróbálni, hogy milyen korsó sörök között az Árpád-házi királyokon filózni.

Cz.T. Kult

A függetlenség ára: egy korszak lezárul Budapesten

Alig két évvel azután, hogy távozott az Erzsébet térről, most végleg megszűnik a Gödör Klub, ez pedig egyben egy kultúrtörténeti korszak végét is jelenti. A Gödör mögött álló két kulcsfigurával, Filep Ákos klubvezetővel és Maróti Dániel zenei programszervezővel beszélgettünk kis magyar kulturkampfról, állami senki földjéről és zsarolásról.

Kult

Design és költészeti maraton a Gödör Klubban

Válogatott dizájn tárgyakat és mindenféle finomságokat is beszerezhetnek azok, akik szombaton a Gödör Klubba látogatnak a DiP - Design Passage őszi programjára. Az érdeklődők a tervezőkkel is megismerkedhetnek, délutántól pedig költészeti performanszot rendeznek.

Cz.T. Kult

Bezár az Akvárium Klub

Augusztus 1-jével ingyenesen az állam tulajdonába kerül, ezt követően pedig határozatlan időre bezár az Erzsébet téri Akvárium Klub. A hivatalos indoklás szerint a kormány ezzel a döntéssel Budapest egyik leglátogatottabb találkozási pontját torzó helyett valódi, sokoldalú kulturális és turisztikai központtá alakítja.

TA Kult

"Egy állat vagyok, egy matyó"

Hangosan, a háta mögött hagyott tíz évet háborúskodással összekaristolva zárt be a Gödör az Erzsébet téren, de az újranyitás sem zökkenőmentes. A büfé tízkor bezár, a falakból pedig még lógnak a vezetékek, mégis megnyomták a start gombot. Még karácsony előtt, ahogy azt egy bestseller esetében is illik.

MTI Kult

Pénteken nyit új helyén a Gödör

Müller Péter Sziámi koncertjével nyílik meg új otthonában pénteken a Gödör Klub, amely a Király utcai Central Passage-ban is koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, civil és kisebbségi programokkal várja a közönséget.

hvg.hu Élet+Stílus

Új helyen nyit újra a Gödör

Ősztől új helyen, a Király utca 8-10. alatt található Central Passage-ban folytatja működését a Gödör Klub - olvasható a We Love Budapest híroldal. A Gödör Klub egy szűk évtized után, január végén költözött ki névadó helyéről, az Erzsébet téri Gödörből.

hvg.hu Kult

Nyit az Akvárium: szemét miatt folyt be szerdán a víz

Az Akvárium Klub (volt Gödör Klub) üzemeltetői elhárították a tegnap este keletkezett üzemzavart, így az Erzsébet téri kulturális központ újra megnyitotta kapuit - közölték az üzemeltetők. Ma a Maszkura és Tücsökraj lemezbemutató koncertje után 11 órától a szervezők megtartják a tegnap este elmaradt reggae bulit is a jamaicai Perfecttel.

hvg.hu Kult

Ma este már kinyitna az Akvárium

Fokozatosan kapcsolják vissza az áramot a szerdán beázott fővárosi Akvárium szórakozóhelyen, így a tervek szerint a csütörtök esti koncertet megtartanák - mondta lapunknak Horn Márton, az intézmény egyik vezetője.

Fehér László Kult

Tűz a Gödörből!

Egy gödröt ásni könnyebb, mint a Gödört betemetni. Vasárnap kezdődött és keddig tart az Erzsébet téri szórakozóhelyről a kivonulás.

MTI Itthon

Megvan a Gödör Klub új neve

Februártól Akvárium néven működik a Gödör Klubnak eddig otthont adó Erzsébet téri épület - mondta Muraközy Péter, a kulturális centrum leendő programszervezője.

hvg.hu Kult

Elszabadultak az indulatok a Gödörben

A Gödör Klub január 31-én távozó stábjának sajtótájékoztatóján közel tíz év sikereinek és emlékezetes pillanatainak felidézése mellett olyan információk is elhangzottak, melyek érdekes fényt vetnek a február elsejétől új felállásban üzemelő létesítményre.

1 2 3
Rogán a szankciós listáról lekerülésről: „Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik minden bizonyíték nélkül belém rúgtak”

Rogán a szankciós listáról lekerülésről: „Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik minden bizonyíték nélkül belém rúgtak”

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Farkas Zoltán: Magyarországon a csatatérnépesség voksaiért dúl a harc. A végsőkig

Tovább szigorította volna a Pride miatt kiszabott bírságot egy fideszes javaslat, de ezt már Kósa Lajos is hülyeségnek minősítette

Tovább szigorította volna a Pride miatt kiszabott bírságot egy fideszes javaslat, de ezt már Kósa Lajos is hülyeségnek minősítette

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

Látványos videó: így tesznek meg 30 ezer kilométert a Bubik egy nap a fővárosban

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

A címlapról ajánljuk