Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Józsa István

MTI Itthon

A Közgép várta, csak várta az MSZP-s Józsát

Bár a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt, hogy tájékozódhasson a cég működéséről, az MSZP frakcióvezető-helyettese nem élt a lehetőséggel, ezért a politikusnak a céggel kapcsolatos állításait a bíróság ítéli majd meg – közölte Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója hétfőn.

MTI Itthon

MSZP: teljes lenyúlásra készül a Fidesz

Az MSZP szerint a takarékszövetkezetek integrációjával a Fidesz egy ezermilliárd forint értékű pénzügyi szektor "lenyúlására" készül – mondta a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

hvg.hu Vállalkozás

Feljelent a Közgép egy MSZP-s politikust

Józsa István MSZP-s képviselő szerint a Közgép nem minden esetben fizeti ki alvállakozóit, a vállalat azonban ezt visszautasítja. A Közgép szerint a politikus kijelentései jelentős üzleti kárt okozhatnak, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.

MTI Itthon

MSZP: a pénzköltést és a megtakarítást is megadóztatja a Fidesz

A tranzakciós illeték megemelésével a pénzköltést, a kamatjövedelem terheinek növelésével pedig a megtakarításokat is az eddiginél nagyobb adó sújtja majd - értékelte a kormány tervezett pénzügyi intézkedéseit az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szerdán.

MTI Itthon

MSZP: a kormány meglopta a magánnyugdíjpénztári tagokat

Az MSZP értékelése szerint a kormány becsapta és meglopta a korábbi magánnyugdíjpénztár-tagokat, mivel az állami nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlákra nem vezeti át a korábban felhalmozott megtakarításokat.

MTI Gazdaság

NFM: az MSZP ásta meg a Malév sírját

A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.

MTI Gazdaság

Újraindítaná a Malévot az MSZP

Az MSZP véleménye szerint nagyon súlyos árat fizet az ország azért, hogy egy éve "az Orbán-kormány csődbe vitte a Malévot", a párt arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne gáztárolókat vásároljon, hanem indítsa újra a légitársaságot.

MTI Gazdaság

MSZP: a rezsicsökkentés csak "szépségtapasz"

Az MSZP szerint a kormány rezsicsökkentő akciója csupán szépségtapasz a brutális megszorításokkal terhelt családok mindennapi megélhetési gondjaira, ráadásul komoly mellékhatásokkal is jár.

1 2 3 4
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

A címlapról ajánljuk