Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kína

MTI Világ

Peking tibeti politikáját védte a pancsen láma

Peking Tibetben követett politikájának a pártjára állt vasárnap a tibeti buddhisták második legfontosabb vallási vezetője, a kínaiak által kinevezett pancsen láma, aki a tavalyi véres zavargások évfordulója után egy nappal mondott erről beszédet.

MTI Gazdaság

Hatalmasat fékezett az idén a kínai ipar

Sokkal szerényebb, mindössze 3,8 százalékos volt az idei év első két hónapjában a kínai ipar termelésnövekménye az egy évvel korábbihoz képest. 2008 első két hónapjában éves szinten még 21,6 százalékkal bővült a kínai ipar. Az elemzők az idei januári-februári növekedésre 6,4 százalékot vártak.

MTI Világ

Összecsapás tüntető kitelepítettek és rendőrök között Kínában

Összecsapás volt szerdán Kínában rendőrök és a Három Szurdok víztározó építése miatt kitelepített lakosok között, akik állítólagosan elmaradt kártérítésükért tüntettek. Az összecsapásokban harminc tüntető megsérült - közölték szemtanúk és egy hongkongi központú jogvédő szervezet.

MTI Gazdaság

A kínai kormányfő szerint kissé javul a gazdasági helyzet

Kínában még érezhetők a nemzetközi pénzügyi válság következményei, de már a gazdaság ösztönzésére tett intézkedések hatása is látható, mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) vasárnap, egy vonali csevegőprogram közönségével beszélgetve.

Gazdaság

Obamát protekcionizmussal vádolják Kínából

Barack Obama amerikai elnök 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjának amerikai gyártmányú termékek vásárlását előnyben részesítő "Vásárolj amerikait!" elve sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait - figyelmeztetett a Kínai Vas és Acél Szövetség helyettes vezetője hétfőn.

MTI Világ

Hillary Clinton együttműködésre szólította fel Kínát

Együttműködésre szólította fel Kínát a globális pénzügyi világválság, az éghajlatváltozás és az Észak-Korea jelentette biztonsági fenyegetések kezelése érdekében szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

MTI Világ

Az Amnesty Internationalt sokkolta Hillary Clinton állásfoglalása

Sokkolónak minősítette az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet pénteken Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azon nyilatkozatát, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos aggodalmak nem zavarhatják az amerikai-kínai együttműködést.

MTI Gazdaság

Kínának nem tetszik a „Vegyél amerikait” üzenet

A szegényebb országok által lenyelni szükséges méregpirulának nevezte a kínai sajtó az amerikai gazdaságösztönző csomag azon üzenetét, melyben az amerikai árucikkek vásárlását ajánlja az Egyesült Államokban.

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

A címlapról ajánljuk