Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Martonyi János

hvg.hu Itthon

Volt már hasonló: bohózatba fullad az államfőcasting is?

Ha nem zárja le az államfőkeresést rövid időn belül a Fidesz, akkor könnyen megismétlődhet az MSZP-SZDSZ koalíció politikai bohózatba fulladt 2009-es kormányfőcastingja. Akkor meglepően sok olyan jelölt volt, akinek éppen annyira hiányzott a felkérés, mint Réthelyi Miklós miniszternek a Schmitt-jelentés. Közel sem biztos, hogy a tekintélyét vesztett államfői hivatalra komoly jelentkező akadna.

MTI Világ

Martonyi Budapestre hívta Lajcákot

Budapesti látogatásra hívta meg Miroslav Lajcákot, az új szlovák kormány külügyminiszterét Martonyi János csütörtökön - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

hvg.hu Itthon

Schmitt-ügy: nem nagyon mutatkoznak a kormánytagok nyilvánosan

Csakúgy mint csütörtökön, pénteken sem sokat mutatkoznak a kormánytagok nyilvános rendezvényen, miután a Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa, majd a szenátus is azt a döntést hozta, hogy vissza kell venni Schmitt Pál államfőtől a doktori címet.

MTI Itthon

Martonyi is megszólalt Schmitt-ügyben

Schmitt Pálnak önként le kellene mondania - mondta Mile Lajos, az LMP országgyűlési képviselője azon a rendezvényen, amelyen Martonyi Jánossal vitázott. A külügyminiszter érdemben nem akart beszélni a Schmitt-ügyről, de annyit elmondott, hogy tiszteletben kell tartani a Semmelweis Egyetem doktori tanácsácsának és szenátusának döntését.

MTI Gazdaság

Martonyi: C terv sincs az IMF-tárgyalások helyett

A magyar kormány az Európai Unióval fennálló vitáinak megoldásán dolgozik, és arra törekszik, hogy mielőbb megkezdődhessenek a tárgyalások az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az elővigyázatossági hitelről - írta pénteken a Wall Street Journal című amerikai pénzügyi napilap európai kiadása (WSJE), Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúja alapján.

MTI Gazdaság

Martonyi: javult Magyarország megítélése

Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország meghozza a szükséges intézkedéseket azért, hogy három százalék alá csökkenjen a költségvetési hiány, biztos, hogy az ország "egy fillért sem" veszít el a kohéziós támogatásokból. A tárcavezető szerint az utóbbi hetekben, január közepe óta javult Magyarország nemzetközi megítélése, mert a kormány egyértelművé tette, hogy nyitott a párbeszédre és az együttműködésre.

hvg.hu Világ

Martonyi János Prágába utazik

Jövő hétfőn Martonyi János külügyminisztérium részt vesz a prágai kibővített V4 külügyminiszteri találkozón, amelynek témája a keleti partnerség lesz.

MTI Világ

Martonyi: Koszovót is közelíteni kell az EU-hoz

Koszovó nem maradhat "sötét lyuk", az országot közelíteni kell az unióhoz - hangoztatta Martonyi János magyar külügyminiszter, Enver Hoxhajjal, a koszovói külügyek irányítójával hétfőn Brüsszelben folytatott kétoldalú megbeszélésén.

MTI Itthon

Amerikai képviselők: fontos az ellenzék bevonása a törvényalkotásba

A hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó amerikai kongresszusi delegáció üdvözölte a magyar kormány kétharmados parlamenti felhatalmazását, ugyanakkor fontosnak nevezte az ellenzék bevonását a törvényalkotásba, amikor pénteken találkozott Martonyi János külügyminiszterrel.

MTI Itthon

Martonyi: a Fidesz most is megszerezné a kétharmadot

A magyar külügyminiszterrel közölt interjút A közép-európaiság az alapvetésünk címmel hétvégi számában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. Martonyi János szerint a Magyarország ellen folyó külföldi hadjárat - amelyre válasz volt a január 21-én civilek által szervezett Békemenet elnevezésű, kormányt támogató felvonulás - valójában a kormányt erősíti, egyúttal pedig a szélsőjobbot is.

MTI Világ

Westerwelle: a magyar törvények elleni vádakat "komolyan kell venni"

Németország szerint bölcs kezdeményezés a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokban érintett törvények tisztázása, és ez érdeke Magyarországnak is – mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter kedden Berlinben Martonyi Jánossal folytatott tárgyalását követően.

MTI Világ

Martonyi Németországba utazik tárgyalni

A magyar-német barátsági szerződés 20. évfordulója alkalmából Martonyi János külügyminiszter hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra utazik Németországba, Berlinben Guido Westerwelle külügyminiszterrel a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről és az Európa-politikáról egyeztet.

1
9 10 11 12 13
23
Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Végzetes lehet Asszad számára Aleppó elvesztése – mi történik Szíriában?

Nem engedték be Magyar Pétert a cégénydányádi lakásotthonba sem

Nem engedték be Magyar Pétert a cégénydányádi lakásotthonba sem

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

A címlapról ajánljuk