Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oroszország

hvg.hu Világ

A blog nem halott, a szerzője igen

A közélettel foglalkozó, egy-egy adott ország piszkos ügyeit kiteregetni hivatott bloggerekre időnként életveszély leselkedik.

MTI Vállalkozás

Orosz atomerőműhöz szállított a Ganz

A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. pénteken átadta az orosz megrendelőnek az épülő Rosztovi atomerőmű 3-as blokkja számára készített hét keringető szivattyút - közölte a társaság hétfőn.

MTI Világ

Economist: a Kreml tekintélyelvű kormányzást épít

A nyári szünet előtti utolsó ülésnapon az orosz parlament fontos napirendi pontokat tárgyalt. A képviselők gyorsított ütemben szavazták meg azt a három törvényjavaslatot - a civil szervezetekről (NGO), a rágalmazásról és az internetről -, amelyek a rezsim belső szabályainak merevítését, egyben pedig mindazoknak a megfélemlítését és megosztását célozzák, akik tevékenyen szemben állnak a rezsimmel.

MTI Világ

Putyin megint kihúzta a gyufát külföldön

Az éles hazai és külföldi bírálatok ellenére aláírta az orosz elnök szombaton azt a törvényt, amely kötelezi az Oroszországban működő, külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket, hogy "külföldi ügynökként" vetessék magukat nyilvántartásba.

MTI Világ

Merényletet követtek el a tatársztáni mufti ellen

Robbantásos merényletet követtek el csütörtökön az Oroszországhoz tartozó, többségében muzulmánok lakta Tatársztán muftija ellen. A vallási vezető csak megsebesült, de helyettesét lelőtték - jelentette az Interfax rendőrségi és kazanyi vallási forrásokra hivatkozva.

hvg.hu Világ

Az ember, aki nekimegy Putyinnak is

A 36 éves ellenzéki blogger Alexej Navalnij a korrupciótól megfertőzött Oroszország megtisztításán dolgozik. Az aktivista ügyvéd néhány éve már erősen csípi az orosz vezetés szemét. A Time magazin viszont beválasztotta a világ száz legbefolyásosabb embere közé.

MTI Világ

Magyar katonák holttesteit azonosították Oroszországban

A nyugat-oroszországi Kurszkban több mint száz, a II. világháborúban elesett magyar katona földi maradványait hantolták ki, amelyeket szeptemberben a Voronyezs melletti magyar temetőben helyeznek örök nyugalomra - jelentette szerdán honlapján a Komszomolszkaja Pravda.

MTI Világ

Szíria: Kofi Annan szerint kritikus pontra jutott a válság

"Kritikus pontra" jutott a szíriai válság - mondta kedden Moszkvában Kofi Annan különmegbízott, aki az orosz elnökkel tárgyalt. Vlagyimir Putyin azt ígérte a volt ENSZ-főtitkárnak, hogy Moszkva minden eszközzel támogatja erőfeszítéseit.

MTI Világ

Orosz lap: Putyin minden áron kitart a szír elnök mellett

Éles konfrontáció küszöbén áll Oroszország a nyugati országokkal a szíriai konfliktus miatt – ezt írta kedden a Kommerszant című orosz napilap a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kofi Annan szíriai különmegbízott moszkvai találkozója előtt. "Információink szerint mindenekelőtt a Kreml az, amely kemény vonalat képvisel Szíria ügyében" - olvasható az újságban.

MTI Gazdaság

Nagyot lassult az ipari termelés növekedése Oroszországban

Nagyobb mértékben lassult az orosz ipari termelés növekedése júniusban éves összevetésben, mint ahogy a szakértők várták. Az ország statisztikai hivatalának hétfőn közölt adatai szerint az ipari termelés 1,9 százalékkal bővült éves szinten a májusi 3,7 százalék után. A szakértők 3,2 százalékos növekedésre számítottak.

MTI Világ

Orosz hadihajók indultak Szíriába

Négy orosz hadihajó indult el kedden Szíria partjai felé a Barents-tengeren, Szeveromorszk kikötőjéből - tájékoztatott egy moszkvai katonai-diplomáciai forrás.

MTI Tech

Leállították az orosz Wikipediát egy napra

Egy napra leállították az orosz nyelvű Wikipediát kedden, tiltakozásul az orosz információs törvényhez tervezett módosítások miatt, amelynek második olvasása kedden lesz az orosz parlament alsóházában - tartalmazta az internetes-enciklopédia vezetése által kiadott felhívás.

MTI Világ

Tagadja Moszkva, hogy tőlük kapna Szíria új fegyvereket

Moszkva nem szállít új fegyvereket Damaszkusznak, így a Jak-130-as oktató vadászgépeket sem, amíg nem stabilizálódik a helyzet Szíriában - közölte a haditechnikai együttműködésért felelős orosz állami tisztviselőre hivatkozva hétfőn a lenta.ru orosz hírportál.

1
532 533 534 535 536
605
Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Beindította a nosztalgiajáratot a Skoda is, visszahozták a Favoritot

Beindította a nosztalgiajáratot a Skoda is, visszahozták a Favoritot

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

A címlapról ajánljuk