Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pécsi Direkt Kft.

Fehér Nóra Itthon

"A zárt osztályra küldik az embert" – Történetek az elme fogságából

Skizofrén, bipoláris, személyiségzavaros és depressziós – leírva egyszerű diagnózisok, amelyekről a többségi társadalomban zavaros, torz kép él, pedig ezek a lakosság tíz százalékát is érinthetik. A betegségek nemcsak az érintettek énképét rombolhatják le, hanem egzisztenciálisan is padlóra küldhetik őket, és a környezetüktől is teljesen elszigetelődhetnek. Egy kampány most a betegség mindennapjait mutatja be azoknak is, akik ilyesmivel még nem találkoztak – mert erről beszélni sem szoktak.

hvg.hu Gazdaság

Miért "ne firtassuk a Pécsi Direkt korábbi tartozását"?

Kinek az érdekeit képviseli az, aki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) igazgatója nevében azt írja az egész hazai könyvpiacon a legfőbb kockázatot jelentő Matyi Dezső botránnyal kapcsolatosan egy könyvkiadónak, hogy "ne firtassuk a Pécsi Direkt korábbi tartozását"? Zentai Péter László igazgató szerint neki ehhez a levélhez semmi köze - már azon túl, hogy valaki az ő nevét írta a köremail aljára.

Szabó M. István Gazdaság

"Nem kell többé hitegetni, mert már nem dőlök be"

A könyvfesztiválon ismét kibeszéletlenül a szőnyeg alá seperték a kereskedők olykor megkérdőjelezhető fizetési moráljának kérdését, de a piac egyik nagy szereplőjéből, az Alexandrából ettől még épp a napokban lett elege egy független filmforgalmazónak. Egy eset arról, hogyan fogyott el egy beszállítónál a rendszert egyensúlyban tartani hivatott bizalom.

Bogár Zsolt - Csikász Brigitta Vállalkozás

"Csányi Sándor támadta meg Matyi Dezsőt" – Interjú az Alexandra vezetőjével

Az érdekeltségeire fáj a foga, ezért nem hagyta, hogy megállapodást kössön az OTP Bankkal az Alexandra-cégcsoport az egyik nagy hitele átstrukturálásáról, majd megakadályozta azt is, hogy a Széchenyi Bankon keresztül részesülhessen kedvező kamatozású MNB-hitelben. Ezt állítja Csányi Sándorról, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójáról Matyi Dezső, a könyvkereskedelemben és -kiadásban, valamint borászatban is érdekelt húszmilliárdos forgalmú Alexandra-csoport vezetője. A pécsi futballklubot is működtető nagyvállalkozó igazat ad Lázár Jánosnak, aki "nem véletlenül nevezte oligarchának" Csányit. A bank nem reagál a vádakra – a banktitok feloldására vonatkozó kérdésünkre Matyi Dezső a hvg.hu-nak is kitérő választ adott.

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

A címlapról ajánljuk