Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Smartmobil konferencia

Papós Tamás Tech

A jövő? Már ott lapul a zsebeikben

Az idén ötödjére megszervezett Smartmobil konferencia előadásain hazánk szórakoztatóipara és startupos közösségének jövője is téma volt, a megszólalók szerint ezeken a területeken Magyarország (is) óriási fejlődés előtt áll. Volt itt expénzügyminiszter, 160 milliót érő bejelentés és áfacsökkentő ígéret is, de mindenekelőtt sok remek ötlet, amit már csak meg kell valósítani.

hvg.hu Tech

Robot tarolt a Microsoft magyar versenyén

Tíz magyar csapat kapott alapos üzleti és technológiai felkészítést a Microsoft Magyarország Imagine Cup Academy programjában. A világ egyik legnagyobb technológiai versenyéhez kapcsolódó képzésen magyar diákcsapatok és startupok vehettek részt. A képzést követő mai versenyen a RoboPhone csapata lett a győztes.

hvg.hu Tech

7,5 millió emberen segíthet egy magyar találmány

A világon több mint 7,5 millió nyaktól lefelé bénult ember életét könnyítheti meg a NowTechnologies fejlesztése, a GyroSet. Az innováció lényege, hogy a mozgássérült emberek fejük mozgatásával tudják irányítani kerekes széküket. A GyroSetből már van elérhető prototípus, a Smartmobil 2014 konferencián tett bejelentés szerint a cég most jelentős befektetést kapott.

hvg.hu Tech

Smartmobil 2014: hazai startupok a világsiker küszöbén

Nemzetközileg is kezdenek üzleti sikereket elérni az újgenerációs magyar startupok, melyek közül több a tavalyi Smartmobil (SM) konferencián kapott lendületet. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG példáját követve újabb hazai fejlesztések indultak el a világsiker útján. A SOPRESO csapata bizonyítja, hogy prezentációs app fejlesztésben tudunk újat mutatni a világnak, míg a StatzUp virtuális focival, a Response és a Turtle Games pedig a nagysikerű Guitar Hero mobilos változatával, a SongArc-kal tör globális babérokra.

hvg.hu Tech

Build Budapest – idén is lesz Smartmobil konferencia

Lehet-e, és ha igen, miként Budapestből a régió vezető startup-központja? Erre a kérdésre keresi a választ a többek között a jelenleg felemelkedésben lévő startup-városok legfontosabb szereplőit és befektetőit Budapestre hozó Smartmobil konferencia.

hvg.hu Tech

Univerzális kulcshelyettesítő lett a legjobb ötlet a Smartmobilon

Rekordszámú résztvevővel zárt a Smartmobil ’13 konferencia, ahol bluetoothos záralkalmazás lett a legmenőbb startup ötlet. A szakemberek szerint Magyarországon az ötletek minősége mellett a kivitelezés is rendben van, de az üzleti tudás hiányzik.

hvg.hu Tech

Nagy lehetőséghez juthatnak a mobilos startupok

Kockázatitőke-befektetők is kíváncsiak azokra a mobilos startupokra, melyek az áprilisi Smartmobil konferencián mutatkozhatnak majd be. A jó ötletek nagy lehetőségekhez juthatnak.

hvg.hu Tech

Budapest = mobil: idén is lesz Smartmobil konferencia

Nem kisebb dologra vállalkozik a három éve sikerrel zajló Smartmobil konferencia idei alkalma, minthogy felhelyezze a magyar fővárost a technológiai világ és tőkepiac térképére. Az eseményen a hvg.hu is képviselteti magát egy appötlet-pályázattal.

1 2
Története során először fizetett osztalékot a 2Rule gyártója

Története során először fizetett osztalékot a 2Rule gyártója

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A címlapról ajánljuk