Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#V. Naszályi Márta

Tarnay Kristóf Ábel hvg360

V. Naszályi Márta: Az ország ellen elkövetett bűnök megakadályozásáért kisebbségben is dolgozni kell

Célja a NER rombolásának megállítása, ezért újraindulna 2024-ben, és ezt nem az ellenzéki pártoktól teszi függővé a fővárosi I. kerület – a testületben kisebbségbe került – polgármestere. V. Naszályi Márta szerint csak a Fidesz próbálja terjeszteni róla, hogy egyedül maradt. A Várban található lakások sorsa miatt borúlátó, mert már körözni látja a hiénákat.

hvg.hu Itthon

Az ellenzéki polgármester jogköreinek elvonásával indítja “várfoglalását” a Fidesz

Az időközi választáson megszerzett plusz mandátum és így – exjobbikos támogatással – a testületi többség birtokában nem tétlenkedik az I. kerületben a Fidesz. A csütörtöki önkormányzati testületi ülésre egy sor javaslatot nyújtottak be a párbeszédes V. Naszályi Márta polgármester hatásköreinek megnyirbálásától a bizottsági struktúra átalakításán át az ellenzéki alpolgármester leváltásáig.

Windisch Judit hvg360

Meglepően sokat érhet a Fidesznek a budavári győzelem

Mindent beleadott a Fidesz, hogy ismét szimbolikus győzelmet arathasson Budapesten, így az I. kerületben rendezett időközi önkormányzati választáson a maga javára fordította a képviselő-testületi arányt. V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester nem mond le, ezért kemény két év elé néz. Bár Böröcz László helyi Fidesz-elnök lapunknak azt mondta, nem akarnak képviselő-testületet oszlatni, hosszabb távon abban is lehet fantázia.

1 2 3 4 5
Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

A címlapról ajánljuk