Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Varga Mihály

MTI/hvg.hu Gazdaság

"Buldózer-típusú" a NAV átalakítás – a vámos szakszervezet tilatkozik

Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.

MTI Gazdaság

Szoros határidőket írnának elő a NAV-nak

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt tervezi, hogy szoros időkeretek közé szorítja az adóhivatal egyes ellenőrzéseit – ezt mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

MTI Gazdaság

Átalakulhat a NAV, új helyeken is intézhetnénk az adóügyeket

A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában. A tervek szerint a kormányhivatalokban is létrehoznának NAV-ügyfélszolgálatokat.

hvg.hu Gazdaság

Tállai az adóügyek ura

Szorosabb felügyelet alá vonja a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Létrehoznak egy önálló adóügyi államtitkárságot, a vezetője Tállai András lesz miniszterhelyettesként.

MTI / hvg.hu Vállalkozás

Varga az adóügyi államtitkárságra voksol

Önálló adóügyi államtitkárság létrehozásáról "folyik gondolkodás" a Nemzetgazdasági Minisztériumban – ezt válaszolta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőjéval kapcsolatos kérdésre egy szombati sajtótájékoztatón. Varga Mihály úgy fogalmazott: "azzal a kezdeményezéssel fogok majd élni a miniszterelnök úr felé, hogy fontoljuk meg a tárcán belül egy ilyen államtitkárság kialakítását".

MTI Gazdaság

Bejelentették az autó- és a személyi hitelek forintosítását

Piaci árfolyamon, de összesen 31 milliárd forintos támogatással forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, Budapesten. Az átváltás önkéntes lesz az ügyfelek részéről, és a bankok nem utasíthatják el.

1
37 38 39 40 41
81
Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

A címlapról ajánljuk