Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Versenyképesség

hvg.hu Gazdaság

A kormány mumusa szerint a kivándorlás lassítja Kelet-Európa felzárkózását

A kelet-európai, magasan képzett kivándorlók jól jártak, mert jobban keresnek, mint otthon. Nyugat-Európa, az Európai Unió egésze jól járt velük, mert az érkezők erősítették a gazdasági növekedést. A kibocsátó országok viszont vesztesei a folyamatnak. A Nemzetközi Valutaalap friss tanulmányának szerzői új javaslatokat is megfogalmaznak azért, hogy mindenki nyertes lehessen.

Marosán György Vélemény

A Kárpát-medencei hegemónia délibábja

A hegemónia - ha elismert képességen alapul - irigységet vált ki. Ám ha a hegemónia igényét valaki képesség és erő nélkül hirdeti meg, az közröhejt idéz elő.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Az ígéretes magyar vállalatok több mint felének még weboldala sincs

Több mint 500 ezer kis- és közepes vállalkozás működik Magyarországon, a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztatva. Ebből valamivel több mint 7 ezer nevezhető feltörekvő középvállalkozásnak, amelyeknek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot. Jelentős részüknek azonban még weboldala sincs, és nem folytatnak semmilyen marketing tevékenységet.

MTI Gazdaság

Lejjebb csúsztunk a versenyképességi listán

Három helyet csúsztunk lefelé a World Economic Forum versenyképességi listáján. Magyarország négy éve nem tud elmozdulni a 60. hely környékéről, ezzel a világ középmezőnyébe tartozik. előzi meg az első tíz között.

Marosán György Publicisztika

Guberáljunk!

Megjött Magyarország bizonyítványa. De persze próbálhatunk ötösöket hamisítani bele. Próbálunk is.

Molnár Barbara Vállalat + Vezető

Kevés a mérnök, de aki van, az is önbizalomhiányos

A magyar vállalatvezetők kevésnek tartják a diplomások számát – főleg mérnöki területen van jelentős szakemberhiány. Ráadásul hiába jó az akadémikus tudásuk, a gyakorlati ismeretek nem megfelelőek, hiányzik a problémamegoldó képesség és az önbizalom is. Ráadásul a „jó és keresett” diplomával rendelkezők 20 százaléka néhány éven belül külföldön vállal munkát.

MTI-OS Itthon

A DK szerint Románia lehagyott minket versenyképességben

A Demokratikus Koalíció szerint a minden évben publikált Társadalmi Riport idei kiadványa elég borús képet fest napjaink Magyarországáról. A tanulmány szerint a magyar családok rosszabbul élnek, mint a lengyelek, a csehek vagy szlovákok.

hvg.hu Gazdaság

Közép-Magyarország nélkül hazánk szinte egy nagy nulla

A héten megjelent az Eurostat 2014-es statisztikai évkönyve, melyben sok minden mellett az EU régióinak versenyképességét is mérik. Magyarország egyáltalán nem áll jól, Közép-Magyarország nélkül pedig a lista végén kulloghatnánk.

reuters EU

Portugália kiléphet a védőernyő alól

Portugália "átment az utolsó vizsgán", elhagyhatja az EU-IMF-EKB mentőcsomag védelmét és megkezdheti költségvetése tőkepiaci finanszírozását.

1
4 5 6 7 8 9 10
Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

Trump az amerikai–kínai tárgyalás előtt: A 80 százalékos vám „helyesnek tűnik”

A címlapról ajánljuk