Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alaptörvény

MTI Itthon

Majtényi: az alaptörvény a fél ország megalázásával született

A január 1-jén hatályba lépett alaptörvény érdemi konzultációk nélkül, "az ország egyik felének megalázásával" született, "a világtörténelem első alkotmánya, amelynek szerzőségét senki nem vállalja", holott csak az az alkotmány lehet sikeres, amelyet az egész politikai közösség támogat - mondta Majtényi László egykori adatvédelmi ombudsman azon a konferencián, amelyen több résztvevő is az új alkotmányt, az alaptörvényt bírálta.

HVG Itthon

Az alkotmányosság esélyei - Sólyom László írása a HVG-ben

Alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága – hangsúlyozza Sólyom László, az előző köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke. Az e heti HVG Dosszié rovatának alaptörvény-összeállításában megjelenő írásában leszögezi: az alkotmánybírósági kontroll teljességének megcsonkítása alapvető rendszerhiba az új alaptörvényben, a parlamenti szuverenitás mindenhatóságából kiindulva pedig a kétharmados többség a politika korlátjából a szolgálójává tette.

MTI Itthon

Fiatal KDNP-sek: az Amnesty az élet természetes rendjét vitatja

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint az Amnesty International nem az új alaptörvénnyel, hanem a természetjoggal, az élet természetes rendjével áll vitában, amikor bírálja, hogy az új alkotmány a házasság intézményét mint kifejezetten férfi és nő közötti életközösséget határozza meg - közölte a KDNP ifjúsági szervezete szerdán.

hvg.hu Itthon

Már a német gyerekhíradóban is téma a magyar sajtószabadság

Sok magyarnak nem tetszik az ország új alkotmánya és az sem, hogy a kormány ellenőrizni akarja, mit írnak vagy mondanak az újságírók a tévékben, rádiókban, újságokban – egyebek mellett ez hangzott el Magyarországgal kapcsolatban az egyik német közszolgálati televízió, a ZDF keddi gyermekhíradójában. A magyar változások szemléltetéséhez külön grafikát is készítettek a német gyerekeknek.

hvg.hu Itthon

Címlapra kerültünk a BBC-nél

Vezető anyagként szerepel a brit közszolgálati csatorna, a BBC internetes oldalán a hétfő esti, az Operaház előtti demonstrációról szóló beszámoló.

hvg.hu Napi merítés

Orbán Viktor a hátsó kijáraton

Nem hiszem, hogy sok olyan ember akad ebben az országban, aki tavaly tavasszal, az új alkotmány elfogadásakor el tudta volna képzelni, hogy annak hatályba lépésekor nem azt ünneplő, hanem azt elutasító emberek veszik körül a rendezvény színhelyét - írja blogjában Török Gábor.

MTI Itthon

Schmitt: az alaptörvénnyel illett volna kezdeni két évtizede

Schmitt Pál szerint mostantól az új alaptörvény ad különleges tartást és szilárdító erőt, amikor szinte naponta kell megújulni, új utakra lépni, illetve erős viharban helytállni. A köztársasági elnök úgy gondolja: a magyarok sorsa minden értelemben fordulópontra jutott, és biztos benne, hogy az új alaptörvény az a "jó föld, amelyre szükségünk volt, amelyből a lelki, szellemi és gazdasági megújulásunk sarjadhat".

hvg.hu Itthon

Kónya Péter: lesz még magyar köztársaság

„Az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ma ülni a jogállam, a köztársaság és a demokrácia fölött” - ezt mondta a Szolidaritás mozgalom vezetője a hétfő esti ellentüntetésen Budapesten. Kónya Péter szerint rég nem látott összefogás jött össze a hétfői demonstrációval.

1
20 21 22 23 24
28
Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

Árad a Tisza Kft. néven céget alapított a Tisza Párt

66 millió éves hányást talált Dániában egy amatőr tudós

66 millió éves hányást talált Dániában egy amatőr tudós

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

A címlapról ajánljuk