Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amerikai GDP

MTI Gazdaság

Csalódást okoztak a legfrissebb amerikai GDP-adatok

Éves összevetésben 2,4 százalékra csökkent a hazai össztermék (GDP) növekedése 2013 utolsó negyedévében az Egyesült Államokban a III. negyedévi 4,1 százalékról - közölte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium.

MTI Gazdaság

Nem tépázta meg az októberi leállás az amerikai GDP-t

A vártnál kedvezőbb lett az Egyesült Államok harmadik negyedéves bruttó hazai összterméke (GDP): az amerikai kereskedelmi minisztérium első olvasatban közölt adatai szerint július és szeptember között 2,8 százalékkal nőtt a GDP az elemzők által várt 2 százalékos bővülés helyett. 2013 második negyedévében 2,5 százalék volt a bővülés.

MTI Gazdaság

A vártnál erősebben növekszik az amerikai gazdaság

Jelentősen, 2,5 százalékra emelte az idei második negyedévi amerikai GDP-növekedés ütemét az amerikai kereskedelmi-minisztérium csütörtökön közzétett, pontosított, második becslésében. Korábban 1,7 százalékkal számoltak.

MTI Gazdaság

Nő az amerikai gazdaság, de nem úgy, ahogy várták

Az áprilisi előzetes adatközléskor jelzettnél kisebb ütemben nőtt éves szinten az első negyedévben az amerikai gazdaság – közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium felülvizsgált adatai alapján csütörtökön.

MTI Gazdaság

Újabb rekord: majdnem 240 forint egy svájci frank

A módosított amerikai első negyedéves GDP-adat közzétételét követően rekordszintre gyengült a dollár és az euró a svájci frankkal szemben, ezzel párhuzamosan a forint negatív rekordja is megdőlt.

ecoline.hu Gazdaság

Jön a devizahiteles ’’mentőcsomag’’ – Mi várható még a héten?

A héten – talán – megismerjük a devizahitelesek „megmentését” célzó csomag részleteit, és – szinte biztosan – a kiskereskedelmi forgalom márciusi mutatóit. A nemzetközi kínálatból az amerikai és a német GDP-adatok mellett a japán külkermérleget, valamint az európai beszerzési menedzser indexeket emelhetjük ki.

ecoline.hu Gazdaság

Mire figyeljen a héten? Súlyos adatok, ütős jelentések jönnek

Rövid lesz ugyan a hét, de gyorsjelentésben nem lesz hiány, sőt: csütörtökön a szezon egyik nagy napjára számítunk. A hazai mutatók közül a január-márciusi munkanélküliség, a nemzetközi kínálatból a – szintén első negyedéves – amerikai GDP-adatsor emelhető ki.

ecoline.hu Gazdaság

Új tagok a Monetáris Tanásban, kamatdöntések, GDP-adatok - Mi várható a héten?

Kiegészül a Monetáris Tanács, és kiderül, volt-e szezon utáni vásárlási láz januárban. Csehországban az alapkamatról döntenek, befutnak a „végleges” 2010-es francia és amerikai GDP-adatok, valamint az előzetes márciusi BMI-k, nem is beszélve az ipari rendelésállomány januári alakulásáról és a márciusi – amerikai fogyasztói és német üzleti – hangulatról szóló jelentésekről…

Gazdaság

Elmaradt a várakozásoktól az amerikai GDP-adat

Az Egyesült Államok gazdasága a harmadik negyedévi 2,6 százalék után 2010. október-decemberben 3,2 százalékos (évesített) ütemben bővült az előző negyedévhez képest – jelentette be pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium. A piac 3,5 százalékos GDP-növekedésre számított.

ecoline.hu Gazdaság

Hozta az USA, amit a piacok vártak

A július-szeptemberi időszakban 2,0 százalékkal bővült a világ legnagyobb gazdasága – jelentette be pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

Kiderült, mekkora pusztítást okozhat Trump a NASA-nál

Kiderült, mekkora pusztítást okozhat Trump a NASA-nál

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében

Az államfő hajóskapitányhoz hasonlította Orbánt születésnapi köszöntőjében

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

A címlapról ajánljuk