Csatlós Hanna Élet+Stílus

Apokalipszis után: visszaszivárog a buli Csernobilba

Egynapos művészeti fesztivált rendeztek a minap Csernobilban. Az acélszarkofággal letakart négyes blokk közelében évről évre egyre több a turista, és most már az ukrán állam szerint is biztonságos annyira a reaktor környéke, hogy bulizni lehessen a nem is olyan rég még halálosan veszélyes, sugárfertőzött területen. Lakni azonban még további 24 ezer évig nem lehet majd a zónában.

hvg.hu Nagyítás

Egy katasztrófa krónikája: mi történt 32 éve Csernobilban?

1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb ipari balesete a mai Ukrajna területén lévő csernobili atomerőműben: a négyes reaktor tesztelése és éves karbantartása során előbb gőzrobbanás következtében kigyulladt, később nukleáris olvadás következett be. Képeinkkel a harminckét évvel ezelőtti katasztrófára emlékezünk.

Dunda György Világ

Pripjaty, a szellemváros

Csernobil térségéből közel 150 ezer embert telepítettek ki a hatóságok, de már későn. Csak azt követően rendelték el az azonnali evakuálást, hogy az emberek java részét már komoly sugárdózis érte. Családok tízezrei távoztak úgy otthonukból, hogy mindent maguk mögött hagytak.

Szabó M. István Gazdaság

Ötmillióan "léteznek" Csernobil árnyékában

Mi köti össze és mi választja szét az emberiség történelmének két (eddigi) legnagyobb technológiai katasztrófáját? Miért tudunk többet Csernobilról, mint Fukusimáról? Milyen hatásnak van kitéve az az ötmillió ember, aki ma is sugárszennyezett területen él? Mirnijt vagy Aszódit érdemes-e inkább elolvasni?

hvg.hu Kult

A skandináv krimikre, A szökésre és a 24-re hajazó magyar sorozat indul az RTL-en

Az RTL II. december 12-től Szérum címmel tűzi műsorára a nemzetközi piacra készült magyar akció-thriller filmsorozatot. Az alkotók több szálon futó, fordulatos történetet ígérnek, akárcsak a 24 és A szökés című sorozatoké, a Szérum látványvilága és hangulata pedig a skandináv krimikre fog emlékeztetni bennünket.

hvg.hu Gazdaság

Leállt hűtőrendszerek miatt újra krízisben Fukusima

Három reaktor és egy pihentető medence hűtőrendszere esett ki egy egyelőre ismeretlen okból bekövetkezett áramszünet miatt a fukusimai atomerőműben. Az üzemeltető állítja, hogy uralja a helyzetet. Pár napjuk van a helyzet megoldására.

hvg.hu Gazdaság

A határérték 7400-szorosával sugárzik a fukusimai hal

Két évvel a fukusimai atomkatasztrófa után rekordmértékű, kilogrammonkénti 740 ezer becquereles koncentrációjú radioaktív céziumot mutattak ki egy, a baleseti körzetben fogott halban. De újabb 220 ezer tonna japán cunamihulladék érkezik meg a napokban az Észak-Amerika partjaihoz.

MTI Plázs

Egyre kövérebbek a gyerekek Fukusimában

A tavaly márciusi földrengés okozta atomkatasztrófa után egyre kövérebbek a japán gyerekek az érintett Fukusima tartományban, mert radioaktív sugárzástól tartva nem mernek szabad levegőn sportolni.

MTI Világ

Tokió evakuálását fontolgatták a fukusimai atombaleset idején

Titokban Tokió evakuálásnak lehetőségét is számba vették a japán hatóságok a tavaly Fukusimában bekövetkezett atomkatasztrófa legrosszabb napjaiban, miközben mindent megtettek, hogy a valódinál kisebbnek tüntessék fel a bajt a közvélemény előtt - derült ki egy független alapítvány vizsgálatából.

hvg.hu Gazdaság

A fukushimai erőmű üzemeltetőjét államosítják

A japán kormány lecserélné mind a 17 Tepco-igazgatót, hogy a Fukushimai baleset körülményeit alaposan ki tudja vizsgálni Ha nincs csere a vállalat élén, akkor állami segély sincs. Az utóbbi pedig de facto államosítást jelent.

MTI Tech

30 év múlva temetnék el a fukusimai atomhulladékot

A japán kormány harminc év múlva, Fukusima prefektúrán kívül helyezné föld alá véglegesen a tavalyi szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben keletkezett sugárzó hulladékot, s addig ideiglenes tárolókban tartanák és sugármentesítenék az atomszemetet.

MTI Világ

Stresszteszt: repülőgépes támadást is kibírnának a belga atomerőművek

Megfelelő a belgiumi atomreaktorok biztonsága, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne tovább javítani - derül ki az országban az elmúlt hónapokban végzett stresszteszt előzetes eredményeiből, amelyeket kedden ismertetett a brüsszeli sajtó a témában illetékes hatóság beszámolója alapján.

MTI Tech

Legalább 30 évig tarthat a Fukusima-1 bezárása

Legalább 30 évig tart majd a természeti katasztrófában tönkrement Fukusima-1 atomerőmű bezárása, pedig a létesítményből sokkal kevesebb radioaktív anyag jut már ki, mint korábban, és viszonylag stabil - állítja egy szakértőkből álló bizottság, amelyet a japán kormány kért fel egy jelentés elkészítésére az erőművel kapcsolatban.

1 2
Kékestetőn és Dobogókőn már havazik

Kékestetőn és Dobogókőn már havazik

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Merkel az EU-n kívüliek bevándorlásáért lobbizik

Merkel az EU-n kívüliek bevándorlásáért lobbizik

Okostelefonos applikációt készítettek brit gyerekek hallássérült társaik segítségére

Okostelefonos applikációt készítettek brit gyerekek hallássérült társaik segítségére

Wintermantel büszke az újpesti nyugdíjasoknak adott százmilliós ajándékcsomagokra

Wintermantel büszke az újpesti nyugdíjasoknak adott százmilliós ajándékcsomagokra

Gyönyörű timelapse-film készült Pécsről

Gyönyörű timelapse-film készült Pécsről

Leslie Mandoki írta az elektromos Volkswagenek „motorhangját” – hallgassa meg

Leslie Mandoki írta az elektromos Volkswagenek „motorhangját” – hallgassa meg

Ingyen kapja meg az Ybl-villát a Türk Tanács a kormánytól

Ingyen kapja meg az Ybl-villát a Türk Tanács a kormánytól

Találtak egy mini szfinxet, de volt valami furcsa vele

Találtak egy mini szfinxet, de volt valami furcsa vele

Már csak két vetélytársunk maradt az EU legszegényebb országa címért

Már csak két vetélytársunk maradt az EU legszegényebb országa címért

Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

Kálomista Gábor megvédi a „zaklatószínház” elnevezést

A címlapról ajánljuk