Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#autópiac

Autó

Feleannyi autót vettünk, mint tavaly

Átlagosan feleannyi új gépjárművet helyeztek forgalomba az idei év első negyedévében Magyarországon, mint a tavalyi hasonló időszakban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Autó

Megállíthatatlan a kínai autópiac

2009-ben a kínai autópiac 46 százalékkal bővül és elérte a 13,6 milliós darabszámot. 8,6 millió kínai tavaly vásárolta meg élete első autóját. Idén a szakértők tízszázalékos növekedést jeleznek előre, ami azt jelenti, hogy a piac 2010-ben elérheti a 15 millió darabot.

Biró Csongor Autó

Óriási lendületben az autópiac, Renault a hónap győztese

A JATO Dynamics legfrissebb újautó-piaci adatai arra engednek következtetni, hogy a meghosszabbított roncsprogramoknak köszönhetően a nyugat-európai vevők autóvásárlási kedve nem csökkent januárban. Sőt, tovább folytatódott a decemberi aktivitás, mely a januári eladási számokat 14,9 százalékkal javította meg a tavaly januárhoz képest.

MTI Gazdaság

Orral a szakadékba: lesújtó a helyzet az autópiacon

Bár Európa legtöbb országában januárban már a második hónapja több új autót értékesítettek, mint egy évvel korábban, Magyarországon nemcsak hogy csökkentek az eladások, de a visszaesés mértéke is a legnagyobb, több mint 50 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legutóbbi adataiból.

hvg.hu Autó

A Ford és a GM nőtt, a Toyota visszaesett

A Ford és General Motors amerikai autógyár erőteljes, két számjegyű forgalomnövekedést ért el januárban az egy évvel korábbihoz képest, a Toyota viszont 1999 óta a legrosszabb eladási mutatót könyvelte el - jelentette szerdán az ABC News hírtelevízió.

hvg.hu Autó

Jó évet zárt az autópiac – kik a nyertesek?

Magas értékesítési számokkal zárta a 2009-es évet Európa legtöbb autógyártója, azonban már láthatók a jövőbeni bizonytalanság jelei – derül ki a JATO Dynamics 2009-es teljes éves jelentéséből.

hvg.hu Gazdaság

Az Unióban 16 százalékkal nőtt az új autók eladása decemberben

Az Európai Unióban 16 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba decemberben, mint egy évvel korábban. Franciaországban 50 százalékos, Nagy-Britanniában mintegy 40 százalékos volt a növekedés – közölte az európai autógyártók szövetsége (ACEA) pénteken.

hvg.hu Autó

Szlovákiában nőttek az autóeladások

Szlovákiában tavaly a gépkocsi értékesítések száma az autóipart különösen érzékenyen érintő gazdasági válság ellenére is emelkedett: éves összevetésben 74 717 autót adtak el, 7 százalékkal többet mint 2008-ban - közölte a szlovák autóipari szövetség, a ZAP szerdán.

1
15 16 17 18 19 20 21
Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

Jelentős felfedezés: az élet eredetéről árulkodnak a Bennu aszteroida mintái

Jelentős felfedezés: az élet eredetéről árulkodnak a Bennu aszteroida mintái

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

A címlapról ajánljuk