Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#csillagos házak

MTI Kult

Azt hitték, hogy megsemmisült, de megtalálták egy budapesti lakásfelújításkor

A budapesti zsidóság sárga csillagos házakba költöztetését előkészítő lakásügyi dokumentumokat találtak egy Kossuth téri ház egyik lakásának felújításakor. A több kerületet érintő 5-7 ezer oldalnyi irategyüttes értékét az adja, hogy az úgynevezett adatszolgáltatási ívekről korábban úgy tudták, a háborúban megsemmisültek.

Neuberger Eszter Itthon

„Ha ezek megjelennek, kicsivel nehezebb lesz hazugságot írni”

A legfiatalabb holokauszttúlélő is most lesz 70 éves, így az első kézből származó túlélői történetek egyre értékesebbek lesznek. Magyarországon a holokauszt-emlékévnek köszönhetően több ilyen személyes történetmondásra épülő virtuális vagy fizikai közösségi emlékhely is létrejött – a Csillagos Házaktól az Eleven Emlékművön át a Holokauszt és a családom Facebook-csoportig. A projektek egy része kimondva-kimondatlanul ellen-emlékezet, tiltakozás a hivatalos emlékezetpolitika ellen. Összeállításunk az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulója és a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából.

Szegő Iván Miklós Kult

Szemtanúk és túlélők 1944-ről: az embertelenség banalitása

A háború, a terror, a kegyetlenség és az embertelenség „banalitása a vészkorszakban, a német megszállás után is hátborzongató. A mindennapok története iszonyatos emlékekké változott az elmúlt hetven évben. Az 1944. március 19. utáni eseményeket most dokumentumfilmek igyekeztek felidézni.

MTI/hvg.hu Kult

Megnyílnak szombat este a fővárosi csillagos házak

Szombaton lesz hetven éve, hogy csaknem 200 ezer zsidónak sárga Dávid-csillaggal megjelölt házakba kellett költözniük Budapesten. Rájuk emlékeznek szombaton. A programhoz több kulturális intézet és múzeum csatlakozott, szombaton lesz ugyanis a Múzeumok éjszakája.

Meloni washingtoni látogatása után jöhet a nagy európai sajtháború

Meloni washingtoni látogatása után jöhet a nagy európai sajtháború

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

A világ legmenőbb könyvesbolt-költöztetése történt egy michigani kisvárosban

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?

Ferenc pápa: az emberek fejvesztve menekülnek a felelősség elől, így világunkban az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Ferenc pápa: az emberek fejvesztve menekülnek a felelősség elől, így világunkban az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Torz döntéshozatal és tömeges leépítés lehet abból, ha most nem megfelelően újítanak a bankok

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó

Mint egy fesztivál reggelén – videón, hogyan bírták az éjszakázást Hadházyék a Karmelita előtt

Mint egy fesztivál reggelén – videón, hogyan bírták az éjszakázást Hadházyék a Karmelita előtt

Két hónappal ismét meghosszabbították Suha György volt tiszteletbeli konzul letartóztatását

Két hónappal ismét meghosszabbították Suha György volt tiszteletbeli konzul letartóztatását

A címlapról ajánljuk