Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#eládás

Tiszóczi Roland Ingatlan

Húsz éve húzódik a Rác fürdő felújítása, most fordulat jöhet az ügyben

Az eredeti tervek szerint épp húsz éve nyitották volna meg, de még most is várniuk kell azoknak, akik a Rác fürdőben szeretnének kikapcsolódni. A főváros eredetileg a mellé épült szálloda eladásából vagy bérbeadásából fedezte volna a hányattatott sorsú fürdő ismételt megnyitását. Eddig azonban két pályázat is sikertelen volt, most jöhet a harmadik. A BGYH szerint azonban ez a pénz már nem is kell a felújításhoz.

MTI Gazdaság

Németország kész engedélyezni az Eurofighter típusú repülőgépek eladását Szaúd-Arábiának

Németország befagyasztotta a Rijádnak történő fegyvereladásokat a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamal Hasogdzsi 2018-as meggyilkolását követően, ám a német külügyminiszter most arról beszélt, hogy Rijád konstruktív szerepet játszik a közel-keleti biztonsági válságban a palesztin Hamász szélsőséges szervezet október 7-i, Izrael elleni támadása óta.

1 2 3 4 5 6 7
22
Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Három embert megsebesített egy késes támadó Dublinban

Három embert megsebesített egy késes támadó Dublinban

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

Rekordot döntött a tripper és a szifilisz Európában, többszörösére nőtt a fertőzések száma

Rekordot döntött a tripper és a szifilisz Európában, többszörösére nőtt a fertőzések száma

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

A címlapról ajánljuk