Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#görög válság

MTI Világ

Megszavazta a Bundestag a görög segélycsomagot

A berlini parlament alsóháza, a Bundestag pénteken jóváhagyta a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segélycsomagban való német részvételt. Az ország 22,4 milliárd euróval járul hozzá a 110 milliárdos mentőcsomaghoz.

MTI Világ

Kérdőre vonták Ficót Szlovákia görög kölcsöne miatt

A szlovák pénzügyminiszter szerint a Robert Fico vezette kormány a Görögországnak nyújtandó szlovákiai kölcsön ügyében nem kívánja megkerülni a parlamentet, ahogy azt az ellenzék állítja. Szlovákiának, amely tagja az eurózónának, három éven belül összesen 816 millió euró hitelt kellene nyújtania a görögöknek.

hvg.hu Tech

Hetven éve tüntet egy görög – hiába

Szerdán immár halálos áldozatokat is követeltek a görög tiltakozások, amelyek a megszorítások ellen törtek ki Athénban. Előzőleg, már márciusban feltűnt a demonstrálók között egy görög veterán politikus is, aki könnygázgránátot kapott az arcába a tüntetések során. Manolisz Glezoszról, a görög baloldal egyik jelképes alakjáról van szó, akinek életét a Wikipedia alapján tekintjük át.

MTI / hvg.hu Világ

Halálos áldozatok az athéni tüntetéseken – videók

Hárman életüket vesztették Athénban, miután a kormány tervezett megszorításai ellen tüntetők felgyújtották egy bank épületét. Két további épület is kigyulladt, a tüntetők Molotov-koktélokat és utcaköveket dobáltak a rendőrökre, akik könnygázzal próbálták oszlatni a tömeget.

MTI Gazdaság

A görög válságot az athéni kereskedők másként látják

Gyengülő vásárlóerő és a jövővel szembeni aggodalmak – az athéni belváros egyik üzletét vezető Marigo szerint ez lesz a görögökre kényszerített megszorító intézkedések eredménye. Azonban kollégáihoz hasonlóan ő is fatalista, s beletörődik a forgalmat csökkentő intézkedésekbe – írja az MTI athéni tudósításában.

MTI Világ

A görög sztrájk és az izlandi hamu miatt akadozik a légiközlekedés

A görögországi légiirányítók sztrájkja miatt a Malév egyik athéni járata kimarad, a skót és az északír légtér vulkáni hamufelhő miatt elrendelt zárlata miatt pedig az oda irányuló járatok sem közlekednek - mondta szerdán reggel Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője.

MTI Gazdaság

"Félek a görögöktől, még ha fedezetet hoznak is"

Az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három évre 110 milliárd euró kölcsönt szavazott meg Görögországnak. Görögország ebből legalább másfél évig törlesztheti lejáró adósságait anélkül, hogy ki kellene mennie a piacra refinanszírozásért. A piacok mégis fanyalognak, sőt, tulajdonképp terjed a pánik.

MTI Gazdaság

Görög válság: a német bankok is beszállnak

A német bankok is részt vesznek Görögország megsegítésében. Erről állapodott meg kedden Berlinben Wolfgang Schauble pénzügyminiszter több németországi magánbank, köztük a Deutsche Bank vezetőivel. Közben magas rangú pénzügyminisztériumi források azt hangsúlyozták, hogy a Görögországnak előirányzott 110 milliárd eurónál a következő három évben többre lesz szükség.

MTI Gazdaság

A görög válság újra gyengítette a forintot

A súlyosbodó euróövezeti bizalmi válság miatt jelentős árfolyamveszteségeket szenvedtek el a térségbeli devizák: kedden délután négy órakor 273,46 forinton jegyezték az eurót a hétfő este fél hatkor tartott 269,88 forint után.

MTI Gazdaság

Görögország másfél évig rendben lesz?

A Görögország támogatását célzó nemzetközi pénzügyi segélycsomag célja az volt, hogy ne kelljen az országnak 18 hónapig a piachoz fordulnia - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója.

1
30 31 32 33 34 35 36
Új elmélet látott napvilágot Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatban

Új elmélet látott napvilágot Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatban

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Elhalasztották a mexikói és kanadai autókra kiszabott különvámok bevezetését Trumpék

Elhalasztották a mexikói és kanadai autókra kiszabott különvámok bevezetését Trumpék

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Meghalt Sopsits Árpád

Meghalt Sopsits Árpád

Magyar kutatók felfedezése: a gyulladásnak is szerepe lehet a Covid tüneteinek kialakulásában

Magyar kutatók felfedezése: a gyulladásnak is szerepe lehet a Covid tüneteinek kialakulásában

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Hamarosan kiderülhet, mennyit fizetett ki Elon Musk cégeinek az EU az elmúlt években

Hamarosan kiderülhet, mennyit fizetett ki Elon Musk cégeinek az EU az elmúlt években

Oroszországnak nagyon fáj Macron tegnapi beszéde

Oroszországnak nagyon fáj Macron tegnapi beszéde

A címlapról ajánljuk