Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gazdaság

hvg.hu Gazdaság

Hat kérdés, amit tisztáznia kellett volna a kormánynak, mielőtt akkumulátor-nagyhatalmat kezdett csinálni az országból

Kevés alaposabb összefoglalót olvashat ma az akkumulátorgyárak hazai helyzetéről annál, mint amit a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének főmunkatársa készített. Éltető Andrea végigtekint a gyárak építését mozgató érdekeken, az eddig megépült üzemekkel kapcsolatos, nem mindig kedvező tapasztalatokon, számba veszi a környezeti és gazdasági kockázatokat, rávilágít a kormányzat velük kapcsolatos ellentmondásos tevékenységére, és megállapítja: Magyarország úgy vágott bele az egészbe, hogy alapvető kérdéseket nem tisztázott.

Szlavkovits Rita Gazdaság

Dugába dőlhet a több százmilliárdos gigaberuházás terve Bezenyén

A debreceni BMW gyár (akkor még) egymilliárd eurós beruházásával megegyező értékű agrárközpont felépítését jelentette be az agrárminiszter négy évvel ezelőtt. A német beruházónak fizetési gondjai vannak Németországban. Az agrárminiszter szerint változtak a tulajdonos elképzelései, úgy néz ki, hogy üvegház, ami alaposan megváltoztatta volna a hazai primőrtermelést, nem lesz.

HVG360 hvg360

Becsapva érzik magukat a magas energiaárak miatt a vállalkozások, közösen is perre mehetnek

Sok a panasz a tavaly, fix áron megkötött energiaszerződésekre: a cégek most eszmélnek, milyen rosszul jártak, amikor túl korán elfogadták a kereskedők ajánlatát, vagy mert nem hagytak más választást számukra a közvetítő cégek. Most rohannak a pénzük után, de rendre lepattannak a kereskedőkről. Ezt már a vállalkozói szövetség, a VOSZ sem nézi tétlenül, ahol bíznak az egyeztetésekben, de ha ezek nem hoznak eredményt, akkor akár a peres utat sem zárják ki a kirívó aránytalanságok megszüntetése érdekében.

Gazdaság

Közelebb húzta magához a vidékfejlesztést a miniszterelnök

A Vidékfejlesztési Kormánybizottságba került be ötödikként Orbán Viktor, és a tagokat is részben lecserélték. Az uniós agrárkassza a korábbinál jobban ki van tömve, és a nemzeti forrásokat is alaposan megtolták. Ezeknek a forrásoknak az elköltése hamarosan elstartolhat.

hvg.hu Tech

Olaszországban betiltották a ChatGPT-t

Az olasz adatvédelmi szabályozó hatóság pénteken azonnali hatállyal betiltotta az OpenAI világszerte népszerű chatbotját. A mesterséges intelligenciával dolgozó ChatGPT már holnap elérhetetlenné válhat az olaszországi felhasználók számára.

DW Gazdaság

Így kerülhet kétezer forintba egy kiló fürtös paradicsom - egy év alatt hetven százalékkal drágult meg a zöldség

Csak januárban 20 százalékkal drágult a hazai paradicsom. A termesztők költségei is jócskán megugrottak: az energiáért, a műtrágyáért, és a munkaerőért is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Péter Mihály üllési gazdaságában folyamatos fejlesztésekkel védekeznek az emelkedő költségek ellen: napelemek fedezik a gazdaság áramigényének felét, megújuló termálvízzel biztosítják a fűtést, klímakompjúter ellenőrzi a hőmérsékletet és a páratartalmat. Üllés környéken is valaha virágzott a háztáji fóliázás, az uniós belépés után a legtöbb kistermelő azonban ezeket a fejlesztéseket nem tudta meglépni. A Deutsche Welle riportja.

1
159 160 161 162 163
614
Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

Így énekelte legendás dalát egy Godard-filmben Marianne Faithfull

Így énekelte legendás dalát egy Godard-filmben Marianne Faithfull

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Történelmi átigazolás, amiből óriásit profitálhat a magyar fociválogatott

Történelmi átigazolás, amiből óriásit profitálhat a magyar fociválogatott

Dehogy halott a dízel: 6 hengeres új gázolajos motor a BMW X3-ban

Dehogy halott a dízel: 6 hengeres új gázolajos motor a BMW X3-ban

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Továbbra is a Toyota a világ legnagyobb autógyártója

Továbbra is a Toyota a világ legnagyobb autógyártója

A címlapról ajánljuk