Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#generáció

Balla István, Németh Róbert Kult

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„A leszaromság is abból jöhet, hogy csináljuk, amit szeretünk, és nem kell magunkat megerőltetni” – írja le a nemrég Repedés című albummal jelentkező Analog Balaton a hozzáállásukat a világhoz. Szomorú-e a mai popzene? Milyen volt a tagok – Zsuffa Aba és Vörös Ákos – híres Kinizsi utcai albérlete? Miben más józanul dalokat írni, mint a korábbi gyakorlat? Interjú.

Balla István hvg360

Kiderült, valójában nem olyanok a fiatalok, amilyennek a kormányzati sikerpropaganda lefesti őket

Másfél évig titkolták a 2020-as magyar ifjúságkutatás adatait, így csak most derült ki, hogy a kormányközeli Nézőpont Intézethez köthető Társadalomkutató nevű műhely gyorselemzésében jócskán torzított, így végül a kormányra nézve kedvezőbb képet mutatott be. Ezt rajzolta át húsz társadalomtudós, aki átbogarászta a végül mégiscsak nyilvánossá tett adatokat.

Balla István hvg360

Az X generáció elnevezése egy óriási félreértésen alapul

Akkor beszélünk generációról, ha az adott korosztályt összekovácsolja egy meghatározó, mindenki által azonosan értelmezett élmény – mondja Szabó Andrea szociológus-politológus és Nagy Ádám kutatóprofesszor, akik szerint olyan, hogy alfa generáció még nincs, és az egész betűgenerációs narratíva egy félreértésen alapul. A társadalomtudósok úgy vélik, ma számos generációs szakértő pontatlanul, túl sarkosan fogalmazva nyilvánul meg.

HVG Extra Business Business magazin

A nagy öregek nélkül a pályán sem megy

Az amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA legutolsó három évtizedében mindössze két olyan csapat volt, amely csak fiatalokra támaszkodva jutott a csúcs közelébe, de a bajnoki címet egyik gárdának sem sikerült begyűjtenie. Úgy tűnik, a végső sikerhez mindenképp szükség van az idősebb generációk iránymutatására.

HVG Extra Business Business magazin

Sztereotípiák helyett valós napi kapcsolatot!

A munkahelyi csaták egyik jellemző terepe a generációk közötti ellentét. De vajon mennyire nehezíti ez a valóságban az együttműködést? A korcsoportok munkahelyi közeledését segítő szakemberekkel beszélgettünk.

HVG Extra Business Business magazin

Milyen élet vár ránk 2050-ben?

Képzeljük el, hogy harminc év telt el, és 2050-et írunk! Nemes Orsolya generációkutató könyvében ezt a forgatókönyvet is számba veszi annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a jövő közös erőfeszítéseket kívánó kihívásaira.

HVG Extra Business Business magazin

A különbség nem probléma, hanem lehetőség

A munkahelyeken megjelenő generációs különbségek egyre nagyobb figyelmet kapnak a szervezetpszichológiában, mégis hajlamosak vagyunk lehetőség helyett problémaként tekinteni rájuk. A hosszú távon jól működő csapatok építéséhez elsősorban perspektívaváltásra van szükség.

1 2 3
Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

A címlapról ajánljuk