Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hallgató

MTI / hvg.hu Karrier

Fiatal munkavállalók: mobileszközök nélkül inkább ne is alkalmazzanak!

A közösségi média, a saját mobileszközök használata, valamint a rugalmas munkavégzés egyre inkább motiválja a fiatal szakembereket a munka világában. Van, akinek mindez legalább annyira fontos, mint az élethez szükséges víz vagy levegő. Egy 14 országban végzett nemzetközi felmérésből az is kiderült, hogy a fiatal alkalmazottak fele inkább veszítené el a pénztárcáját vagy a kézitáskáját, mintsem okostelefonját vagy mobil készülékét.

Karrier

A legjobb egyetemeken sem buknak le a plagizáló doktoranduszok?

Doktori fokozatával fizethet a német védelmi miniszter plágiumgyanús disszertációjáért. A copypaste bárónak csúfolt Karl-Theodor zu Guttenbergéhez hasonló esetek nálunk is előfordultak: tavaly a Budapesti Corvinus Egyetem két doktoranduszáról derült ki, hogy disszertációjukban megfelelő hivatkozás nélkül használtak fel más szerzőktől származó szövegrészeket. Az egyik esetben ráadásul pont az a tanár kapta elbírálásra a dolgozatot, akitől a hallgató az ominózus bekezdéseket „kölcsönözte”.

Karrier

Egyre felkapottabbak az erdélyi egyetemek

Egyre több magyar diák dönt úgy, hogy erdélyi egyetemen tanul tovább: kedvelt célpont Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu Karrier

Miért tartanak a cégek a diákmunkásoktól?

A hazai közép- és nagyvállalatok, multinacionális cégek többsége elégedetlen a kezdő munkavállalók elméleti ismereteinek hasznosíthatóságával, illetve a fiatalok önállóságával - derül ki egy friss tanulmányból.

HVG Karrier

Több sebből véreznek az egyetemi PPP-projektek

Jócskán megugrott a felsőoktatási intézmények törlesztőrészlete a ppp-konstrukcióban elkészült beruházások után. Ők fizetik ugyanis az árfolyamváltozás miatt megemelkedett bérleti díjak nagyobbik részét.

HVG Karrier

Milyen juttatások járnak a hallgatóknak?

A hallgatói juttatások rendszere mostanra igazságosabb lett – állítják a diákönkormányzatok vezetői. Kiemelkedő teljesítménnyel már jól lehet keresni az egyetemeken, ám a megélhetéshez a legtöbb esetben az ösztöndíjak mellett elkel a szülői segítség is.

hvg.hu Karrier

Kapkodás az utolsó percben: hol, mennyiért lakhat az egyetemista?

Becsöngettek az egyetemistáknak és a főiskolásoknak is, hagyományosan szeptember második hetétől - az évnyitóval - kezdetét veszi a tanév. Mire érdemes figyelni az utolsó pillanatokban? Mit tehet a diák, ha eddig nem talált szállást? Hogyan alakultak az albérleti díjak a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban? Meddig igényelhető a diákhitel? Gyakori kérdések, praktikus válaszok.

hvg.hu Karrier

Mit gondolnak elhelyezkedési esélyeikről a hallgatók?

A hallgatókat megosztja a kérdés, hogy a negatív gazdasági folyamatoknak milyen hatásuk van saját szakterületükre, hogyan befolyásolják elhelyezkedési lehetőségeiket, karrierépítési terveiket - derül ki az Educatio Kft. felméréséből.

1 2 3
Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az Európai Bizottság civilprogramja a Soros-szervezetek brüsszeli lába

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az Európai Bizottság civilprogramja a Soros-szervezetek brüsszeli lába

Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

A címlapról ajánljuk