#kúltúra
Az örmény-szovjet művészet esete a modernizmussal – Ervand Kochar életműve
A huszadik század elejének Párizsban összegyűlt avantgárd alkotói közé tartozó, majd Sztálin börtönébe kerülő, mindemellett Tamkó Sirató Károly költővel is kapcsolatban álló örmény Ervand Kochar munkássága különös üzenetet hordoz. A róla elnevezett múzeum kettős legitimációjú művészképet rajzol ki: egy nemzeti festőként számontartott, de nyugati vonatkozásban is értékelt alkotóét. A mű portréja Ervan Kocharról.
Új időpontról tárgyalnak, miután lefújták Johnny Depp és Alice Cooper együttesének budapesti koncertjét
A szervezők és a produkció részéről minden készen állt a kezdéshez, amikor lemondták a Hollywood Vampires koncertjét – írták a szervezők.
Kerületmustra: Visszatért a 100 évvel ezelőtti pezsgő élet a pesterzsébeti Duna-partra
A XX. század első felében nagy élet volt a mai Gubacsi-híd lábánál: az itt lakók nyaranta a Dunában fürdőztek a pesterzsébeti új Duna-sétányon. A terület a II. világháború után hanyatlásnak indult. Az 1990-es évek közepén kezdte el megújítását az önkormányzat. A Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőtől a sporttelepeken át a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepig jártuk be a területet.
Johnny Depp zenekara az utolsó pillanatban lemondta budapesti koncertjét
A Hollywood Vampires előre nem látott okokra hivatkozik. Szomorú rockerek hagyják el most a Papp László aréna környékét.
Móricz naplójában „egy darab szarnak" titulálta Gömböst, az újságban kénytelen volt megválogatni a szavait
A naplóíróként is jelentős Móricz Zsigmond és a diktatúrára törekvő kormányfő, Gömbös Gyula közti eszmei szakadékot tovább mélyítették személyes találkozásaik konfliktusai. Erről is bő adalékokkal szolgálnak az író most megjelent 1935-ös feljegyzései.
Kórkép 2023: A Fidesznek a Kádár-kor jelszava sem elég kemény a kultúrában
Nemhogy a rendszerváltás óta, de még több évtizede nem volt annyira tragikus és kilátástalan a magyar művészet helyzete, mint az ötödik Orbán-kormány alatt: a Fidesz mostanra már a látszatra sem próbál ügyelni. Mintha a rettenetes gazdasági helyzet megadta volna a kilövési engedélyt mindenkire, aki nem tette le a politikai hűségesküt.
Szétzilált ország – Hogyan bontotta le Orbán Viktor a demokráciát? – 2. rész: Volt egyszer egy liberális Fidesz
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Már több mint 200 oktató tiltakozik a diszkriminatív rektori pályázat ellen a Zeneakadémián
Rajtuk kívül tiltakoznak más zeneszerzők és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetőségének tagjai is.
Túlélték a nehéz éveket a fesztiválok, de biztonsági üzemmódba kapcsoltak
Túlságosan nagy anyagi kockázat a kisebb magyar fesztiválok számára világsztárokkal próbálkozni, ezért ezzel a legnagyobbak élnek, köztük az amerikai tulajdonú Sziget és az állami pénzzel megtámogatott veszprémi Európa Kulturális Fővárosa program.
Egy különös felvételen hallható Banksy hangja
Egy 2005-ös interjúban is ragaszkodott a személyét övező misztikumhoz a rejtélyes művész.
Újabb turista bukott le, amint a Colosseum falába véste a monogramját
A 17 éves lány szülei a vandalizmusra annyit mondtak: "Ő csak egy kislány, nem csinált semmi rosszat".
Alsónadrág, illatgyertya, telefon nulla-huszonnégyben – koncertszervezők mesélnek a színpad mögötti világról
Sokan azt gondolják, a booking menedzser munkája mindössze abból áll, hogy a sztárokkal koktélozik a backstage-ben, ám a valóság nem is állhatna ettől távolabb. De akkor mit csinál a koncertszervező, és hogyan kerül Billie Eilish vagy a Depeche Mode Budapestre?
Dunajcsik Mátyás költő: Az MCC tulajdonszerzése a Libriben a maffiaállam ideológiai terjeszkedése
Orbánék a legrosszabb ösztönöket hozták ki a magyar társadalomból, mondja a 2014-ben Izlandra kivándorolt, most Berlinben élő költő, aki a Libri Kiadó alapításakor szépirodalmi főszerkesztő volt. Utolsó magyar nyelvű kötetének kiadási jogát visszavonta a Librivel történtek miatt. Ezentúl német nyelven alkot, ősszel jelenik meg első németül írt könyve. Honvágya van, de ez nem jelenti azt, hogy haza akar jönni. HVG-portré.
Bűzlő mocsár, Banán tér, Marx tér: a Nyugati tér története háromszáz év izgalmas látlelete
Megkerülhetetlen, de sokszor nyomasztó közlekedési csomópont a Nyugati tér. Anno itt lakott a városi hóhér, voltak dögkutak, később ipari és raktárnegyedként szolgált, később itt nyílt meg a mai gyorséttermek elődje. Történetét a Kiscelli Múzeum új kiállítása meséli el.
Elhiggyük, hogy Tom Cruise 61 évesen kaszkadőr nélkül végzi mutatványait a Mission: Impossible új részében?
Tom Cruise 27 éve nem fárad el a világ megmentésének küzdelmes műveletében. A világpremierrel egyidőben a magyar mozikban is látható a Mission: Impossible – Leszámolás.
Szétzilált ország – Hogyan bontotta le Orbán Viktor a demokráciát? – 1. rész: Egész pályás letámadás
Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? Szelényi Zsuzsanna, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból, ezeket a kérdéseket elemzi a Szétzilált ország című könyvben. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Afroamerikai komponisták dalait énekli Lawrence Brownlee, az új generáció sztártenorja
Lawrence Brownlee Rising című lemezén különleges, a nagyvilágban alig ismert zene tárul fel.
Kinevezték egyetemi tanárrá azt a művészt, aki a Zeneakadémia rektora szeretne lenni, de az ottani szenátus nem őt akarja
Korábban a Zeneakadémia szenátusa, majd 171 oktatója is tiltakozott az intézmény új vezetőjének megválasztására kiírt pályázat miatt.
Távozik az SZFE kancellárja
Szarka Gábor volt, aki levezényelte a felsőoktatási intézmény modellváltását.

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára
Arra nincs sok remény, hogy elkerülhető lenne az Egyesült Államok és Európa közötti vámháború, de az Európai Bizottságnak nagy a mozgástere az ellenvámok kivetésére.
Oroszországnak nagyon fáj Macron tegnapi beszéde
Európa nehéz döntések előtt áll Ukrajnával kapcsolatban.
„Nem engedhetjük meg, hogy Putyin barátai blokkoljanak minket” - rendkívüli EU-csúcson próbálnak kezdeni valamit Trump lépéseivel és Orbán fenyegetéseivel
Orbán Viktor levélben megfogalmazott javaslatára senki sem reagált.
Hazaküldené a magyar katonákat Bosznia-Hercegovina
A béke felett őrködő nemzetközi katonai erőnek pártatlannak kell lennie.
Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát
Nem egyformán látják a jövőt.
Kanada bojkottálja az amerikai szeszes italt, és ez rosszabb, mint a vám a Jack Daniel's gyártója szerint
Bár az eladások csekély részét teszi ki a kanadai export, ez mégis csak aránytalan lépés a whiskygyártó vezérigazgatója szerint.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.