Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#katolikus egyház

MTI Világ

Ferenc pápa: Régóta terheli lelkiismeretemet a gyermekeken elkövetett erőszak

Ferenc pápa hétfőn a papi pedofília hat áldozatával találkozott. Előzőleg a szexuális visszaélések áldozatai előtt mutatott be szentmisét, ahol "Isten népe előtt, az egyház nevében” bocsánatot kért az áldozatoktól és családjaiktól a papok által elkövetett “bűnökért és súlyos bűncselekményekért, amelyek gyógyíthatatlan fájdalmat és sebeket okoztak”.

Neuberger Eszter Világ

"Volt miért hálát adni, nem?" - helyszíni riportunk a II. János Pált ünneplő Krakkóból

Április 27-én vasárnap szentté avatták II. János Pált, minden idők első lengyel pápáját. A hvg.hu munkatársa Krakkóban járt, ahol az Isteni Irgalmasság Bazilika parkjában több százezres tömeg követte a vatikáni eseményeket és ünnepelte hálaadó szentmisékkel a katolikus egyház két új szentjét, Szent II. János Pál és Szent XXIII. János pápákat.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

II. János Pál pápa - pillanatok egy szent életéből - Nagyítás-fotógaléria

Halála után alig több mint kilenc évvel Ferenc pápa szentté avatta II. János Pált, a pápaság történetének első lengyel pápáját. 1978-tól haláláig, 2005-ig, huszonhét évig volt a katolikus egyház feje, így övé az összes eddigi pápa közül a harmadik leghosszabb hivatalban töltött idő. A wadowicei születésű, akkor 58 éves krakkói püspököt, Karol Wojtylát 1978. október 16-án választotta pápának a bíborosok testülete, miután elődje, I. János Pál harminchárom nap hivatalban töltött idő után elhunyt. Vele együtt XXIII. János pápát is szentté avatták a római Szent Péter Bazilikában. Képes összeállításunkban II. János Pál pápa életének pillanataiból válogattunk.

Neuberger Eszter Világ

II. János Pál, a szent

Vasárnap avatják szentté II. János Pál pápát, azaz Karol Wojtylát, aki 1978-tól 2005-ben bekövetkezett haláláig volt a római katolikus egyház feje. Fontos történelmi időben került Krakkó püspöki hivatalából a Szentszékbe, és pápaságának huszonhét éve Kelet-Európában korántsem csak a katolikus világ számára volt a jelenkori történelem egyik legfontosabb életműve. Portré.

MTI Kult

Kiakadt az egyház a Nobel-díjas író melegek melletti kiállásán

Magára haragította a katolikus egyházat Mario Vargas Llosa világhírű perui író azzal, hogy vezércikkben foglalt állást az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerése mellett, és közben őskorinak, tudatlannak nevezte az azt ellenző katolikus egyház álláspontját.

Dubrovszki Dániel Itthon

„Dobj be ezer forintot és visszakapsz egymillió dollárt”

Ferenc pápa a Vatikán élén töltött egy év során jórészt maga mellé állította a közvéleményt, kialakította magáról a „jófej pápa” képét, egyesek pedig igyekeztek potenciális reformert látni benne. Mit gondol Ferenc pápáról az egyházi utánpótlás, és mit gondol olyan kérdésekről, mint a homoszexualitás vagy az állam és az egyház viszonya? Szerzetestudományi főiskolásokkal beszélgettünk.

MTI Shake

Fotó: Elárverezik a pápa Harley-Davidsonját

Nem tudni, hogy a pápa használta-e a motorkerékpárt, amelyet tavaly júniusban kapott ajándékba. Elárverezik Ferenc pápa bőrdzsekijét is. A bevételt egy katolikus segélyszervezetnek ajánlotta fel az egyházfő.

MTI Világ

Újabb reformot vezetett be Ferenc pápa

A lehető legkisebbre csökkentette a pápa által adományozható kitüntetések számát a nemrég megválasztott egyházfő. Az egyetlen pápai kitüntető cím a pápai káplán marad, melyet ezentúl a 65. életévüket betöltött egyházmegyés papok kaphatnak meg.

MTI Világ

Ferenc pápa: fedelet minden családnak!

A hajléktalanság problémájának megoldását sürgette vasárnapi Úrangyala-imádságában Ferenc pápa. A katolikus egyházfő eltért az előre megírt beszédtől, miután meglátta egy tiltakozó mozgalom transzparensét.

MTI Világ

Ferenc pápa kirúgott egy konzervatív bíborost

Az abortusz- és melegházasság-ellenes amerikai papot a Püspöki Kongregációból küldte el a pápa, aki állítólag "jó püspököket akar, függetlenül attól, hogy konzervatívak vagy liberálisak-e".

MTI Világ

Ferenc pápa máshogy csinálná, megreformálná az egyházat

Az egyházfő nyitottabb, a mai világ kihívásaihoz alkalmazkodó, a társadalom peremén élőket segítő egyházi missziót szorgalmaz, és az egyház szerkezetének a reformját. Az apostoli buzdítás szerint "nem lehet úgy hagyni a dolgokat, ahogy most vannak".

Balavány György Shake

Ferenc pápa megcsinálja?

Az új egyházfővel kapcsolatos elképesztő mértékű várakozások érthetők. Más kérdés, hogy teljesíthetők-e.

MTI Világ

A fordulat hete jöhet Ferenc pápa egyházában

Ferenc pápa hétfőn bejelenti XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásának dátumát, keddtől az egyházi reformokkal megbízott bíborosokkal egyeztet, csütörtökön Assisibe látogat. Elemzők szerint ez a hét fordulatot hoz Ferenc pápa egyházában.

hvg.hu Világ

Még egy tabu megdőlhetne a katolikusoknál

A papi cölibátus nem egyházi dogma, ezért lehet vitatkozni a létjogosultságáról – erről beszélt a venezuelai El Universal lapnak adott interjúban a szentszéki államtitkárság új vezetője.

MTI Világ

Munka, menza, mise, takarodó - így telik Ferenc pápa egy napja

Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.

1
20 21 22 23 24
28
Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Kettészakadhat Afrika, a szemünk láttára jöhet létre egy új kontinens

Kettészakadhat Afrika, a szemünk láttára jöhet létre egy új kontinens

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Fehér Ház: Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot

Fehér Ház: Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

A Harcosok klubja után itt a Nem tart örökké

A Harcosok klubja után itt a Nem tart örökké

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

A címlapról ajánljuk