Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#máv

hvg.hu Itthon

Újabb milliárdos bevételtől eshet el a MÁV

Nemcsak a 2010-es költségvetésének 40 milliárd forintos megkurtítása miatt aggódhat a MÁV, hanem amiatt is, hogy a kormány meg akarja fosztani attól a csaknem 19 milliárd forintnyi áfa-összegtől is, amelyet a társaság 2004-ben és 2005-ben fizetett be, ám utóbb kiderült, hogy fölöslegesen - számol be keddi számában a Népszabadság.

MTI Itthon

MÁV: nem kapnak bánatpénzt a távozó vezetők

A MÁV-tól távozó vállalati vezetők munkaviszonyuk megszüntetésekor a jogszabályok, illetve a kollektív szerződés és a munkaszerződésben foglaltak szerint részesülnek végkielégítésben, felmondási időre járó díjazásban - közölte a MÁV Zrt. kommunikáció pénteken az utóbbi időben a végkielégítésekről megjelent sajtóhírekre reagálva.

MTI Gazdaság

Száz-kétszáz millió eurót adna a MÁV-nak az EBRD

Bizonyos feltételek mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénzbeli támogatást tud biztosítani a MÁV-nak, de csak hiteles reformlépések finanszírozásában tudna szerepet vállalni - írta pénteki számában a Népszabadság.

MTI Gazdaság

A Magyar Nemzet szerint januárban csődbe megy a MÁV

Csak a decemberi fizetések fedezete van meg a MÁV-csoportnál, januárban elfogy a pénz, s az év első hónapjában csődbe megy a magyar vasúttársaság - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet egy szakmai háttéranyagra hivatkozva, amely a közlekedési tárcától jutott el a laphoz.

MTI Itthon

Komolyabb késés két vasútvonalon

Háromnegyedórás késésekre lehet számítani a Budapest-Szob és a Vác-Balassagyarmat vasútvonalon a szerda délutáni, koraesti órákban - közölte a MÁV.

HavariaPress Itthon

MÁV: brutális sztrájkok jöhetnek

A lehetséges MÁV-sztrájk alatt vasúti átjárókat állnának el a szerelvényekkel, így megbénulna a közúti közlekedés is - a Magyar Nemzet szerint ez a terv is megfogalmazódott a munkabeszüntetésre készülő vasutasok között.

MTI Gazdaság

Teljes kiürítés: a MÁV a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt

A készülő átalakítási koncepció szerint a jövőben már nevében sem viselné az állami jelzőt a Magyar Államvasutak (MÁV); a jelenlegi MÁV Zrt.-ből leválasztanák a működéshez szükséges egységeket, a meglévő 247 milliárdos hitelállomány mellé 88 milliárd forintnyi új kölcsönnel terhelt, „kiüresített” társaságot pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felügyelete alá helyeznék –a írta hétfői számában a Népszava.

MTI Itthon

Fél órás késés a váci vasútvonalon

Leszakadt a felsővezeték a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Rákos-rendező és Rákospalota-Újpest között mindkét vágány fölött, emiatt a szobi és a Veresegyházon át Vácig közlekedő vonatok 30-40 perc késéssel közlekednek - közölte a MÁV hétfőn reggel az MTI-vel.

MTI Itthon

Ütközés után megszökött a kamionos

Kamionnal ütközött össze egy személyvonat csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Hidasnémeti és Novajidrány között egy lámpás átjáróban; késésekre lehet számítani – közölte a MÁV. A szlovák rendszámú kamion vezetője a járművel elmenekült a helyszínről.

MTI Gazdaság

Több mint nyolcvanmilliárd forint hitelt akar a MÁV

Nem kevesebb, mint 88 milliárd forintnyi hitelt igényel a MÁV; a kölcsönkérelmek október végén a bankok elé kerülhetnek - mondta a Világgazdaságnak a közösségi közlekedés átalakítását irányító kormánybiztos.

MTI/hvg.hu Itthon

Leválthatják a MÁV vezérigazgatóját

A közösségi közlekedés átalakításával párhuzamosan személyi döntések is aktuálissá válnak MÁV-nál, a közeljövőben leválthatják Heinczinger Istvánt, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját - értesült kormányzati forrásból az MTI.

hvg.hu Itthon

Miért késik 40 percet az Intercity?

Egyes vonalokon rendszeresen késnek a vonatok. Nem csupán a gyors vagy személyvonatok, de az Intercity esetében sem ritka ma már a 40 perces várakozás.

MTI Itthon

Kocsis lemondott a MÁV-Start elnöki posztjáról

Lemondott Kocsis István a MÁV-Startnál betöltött igazgatósági elnöki, illetve tagsági posztjáról - értesült az MTI hétfőn. A távirati iroda úgy tudja, a BKV Zrt. vezérigazgatója augusztus 11-ével mondott le a MÁV-Startnál betöltött tisztségeiről.

MTI Itthon

MÁV: rendben van az átlag 9,8 milliós végkielégítés

A MÁV Zrt. a törvényi feltételeknek megfelelően, átlagosan 9,8 millió forintos végkielégítést fizetett a vállalat 2005. június 1. óta elbocsátott hét felsővezetőjének. A felmondási idő megváltásaként pedig egyénenként átlagosan 17,5 millió forintot kaptak - közölte a vasúttársaság hétfőn.

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

A címlapról ajánljuk