Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magyar posta

hvg.hu Vállalkozás

Új versenytársat kap a posta csomagautomata fronton

Az e-kereskedelem bővülésével a Magyar Posta stratégiai célnak tartja, hogy minél több csomagautomatát helyezzen üzembe és piacvezető legyen, de egyre inkább megnehezítik a dolgát, hiszen a FoxPost belépésével már háromszereplőssé bővül a piac.

hvg.hu Vállalkozás

Máshogy küldi a leveleket a posta, a címzettek talán észre sem veszik

Sokéves lemaradását hozta be a Magyar Posta az elektronikus ügyintézés területén, ugyanis uniós forrásokból mintegy féléves csúszással, de lezárult a 3,2 milliárd forintos úgynevezett hibrid levél projekt, így az állami vállalat már képes az elektronikus iratból hiteles papír alapú iratot készíteni és borítékolni – írta a Világgazdaság.

MTI Vállalkozás

Itt a bejelentés: összefognak a postával a takarékok

Öt hazai, pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt intézmény lépett stratégiai szövetségre a hitelezési aktivitás növelése, a pénzügyi szolgáltatások megújítása, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztése érdekében - közölte a Miniszterelnökség pénteken. A tárca hozzátette, támogatja az együttműködés céljainak elérését.

hvg.hu Vállalkozás

Riválist kaphat a Magyar Posta, az osztrákok viszont kivonulnának

Jövőre új szereplője lehet a könnyű levelek piacának, ugyanis a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) már vizsgálnak egy piacra lépési kérelmet – közölte a Világgazdaság. A lap szerint a piacra lépést korábban tervező Osztrák Posta azonban megválna magyarországi üzletrészétől.

M. László Ferenc Itthon

Fordulat az Orbán–Simicska-háborúban: Andy Vajna a TV2-ben

Jelentős változás előtt áll a TV2: már kiderült, hogy Simicska Lajos és üzlettársai nem akarják, de nem is tudják támogatni anyagilag a tévétársaságot, viszont a miniszterelnökkel jóban lévő Andy Vajna már házon belül van. Ugyanakkor az állami vállalatok és a kormány nyár óta igen bőkezű lett a társasággal, aminek viszont szintén Simicskáék ihatják meg a levét.

MLF Gazdaság

Újabb fejes bukott el az állami milliárdokért folyó versenyben

Megindultak a változások a Postán nem sokkal azután, hogy a kormány nekifogott az állami médiaköltések átalakításához. Értesüléseink szerint leváltották a cég kommunikációs igazgatóját, továbbá kiírták az új tendert, mely szerint a Posta közel 1,7 milliárd forintot költ 2014-2015-ben reklámra. Közben a Magyar Turizmusnál is folyik az átalakítás.

hvg.hu Gazdaság

Indul az év végi pénzosztás

Közutakra, a paksi bővítést lebonyolító cég közvetlen állami tulajdonba vételére adna pluszpénzt az idei költségvetésből a költségvetési bizottság, de milliárdok jutnak a Magyar Postának és az Eximbanknak is. Az áfacsalások visszaszorítására kitalált ellenőrző rendszer fejlesztését még idén elkezdik. Az idei költségvetés 2,9 százalékos hiánya a bizottság szerint nincs veszélyben.

MTI Vállalkozás

Támadja a Posta a piacvesztéséről szóló GKI-felmérést

A Magyar Posta állítja: 2010 és 2013 között dulpájára emelkedett a velük szerződésben álló webáruházak száma, 32,2 százalékos részesedésükkel jelenleg piacvezetők a területen. A GKI felmérésében az állt, hogy a webáruházak inkább a futárcégeket választják.

hvg.hu Gazdaság

Orbánék nagy pénzügyi szolgáltató centrumot gyúrnak

Összeáll az MFB, a takarékok, a Posta. Komplex termékcsomagokat nyújtó pénzügyi szolgáltató központként működik a jövőben a Magyar Fejlesztési Bank, a takarékokkal, a Magyar Postával és partnereivel szorosan együttműködve – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum 2014 konferenciáján megtartott előadásában Németh Lászlóné államtitkár.

1
14 15 16 17 18
25
Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

A Líra javára ítélt a Kúria a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

A címlapról ajánljuk