Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#marihuána

MTI Világ

Kevesebb mint 1 dollár lenne 40 gramm fű az uruguayi patikákban

Már 1200-an fogtak bele marihuána-termesztésbe Uruguayban, amióta idén májusban törvényessé tették ezt a kábítószerfajtát a dél-amerikai országban. Julio Calzada, az országos kábítószerügyi hivatal főtitkára hétfőn Montevideóban azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban létrejött 500 bejegyzett "kannabisz klub" is. Ezek olyan fogyasztói közösségek, amelyeknek legfeljebb 45 tagja és összesen 99 tő marihuána növénye lehet.

Bűnügy

Jogerős a vietnami marihuánagyárosok büntetése

Jogerősen 15 év és 5 év 2 hónap közötti szabadságvesztéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken azt a 14 vietnamit és magyar társukat, akik ipari mennyiségben állítottak elő marihuánát.

MTI Világ

Ünnepi ceremónián köszöntötték az első marihuánaültetvényt Chilében

Latin-Amerikában elsőként Chilében termesztenek gyógyászati célokra marihuánát. Rákos betegek fájdalmait akarják enyhíteni az elültetett növényekből nyert olajjal. A szert kétszáz rákbeteg kapja, őket egy fővárosi hatóság és az orvosi célú marihuána legalizálása mellett kiálló Daya Alapítvány választja majd ki.

hvg.hu Shake

Káromkodva mondott fel élőben a „zöld” riporter - videó

Nem volt szívbajos az egyik alaszkai tévé riportere, aki élő adásban jelentette be, hogy felmond, és ezentúl a marihuána legalizálásáért küzd Alaszkában. Mondanivalóját nem feltétlenül az irodalmiság jegyében fogalmazta meg. Utána következő kolléganője bocsánatot kért a nézőktől, és kissé zavarba jött. Videó.

1
17 18 19 20 21
33
Fegyelmi eljárást kezdeményez Semjén Zsolttal és Latorcai Jánossal szemben a KDNP lemondott elnökségi tagja

Fegyelmi eljárást kezdeményez Semjén Zsolttal és Latorcai Jánossal szemben a KDNP lemondott elnökségi tagja

Ki kellene törnünk a GDP mágikus köréből, de túlságosan is rabjai vagyunk

Ki kellene törnünk a GDP mágikus köréből, de túlságosan is rabjai vagyunk

 „Ők azok a csecsemők, akik már nem is sírnak, mert nincs, aki felvenné őket” – lassan elrohad a gyermekvédelmi rendszer

 „Ők azok a csecsemők, akik már nem is sírnak, mert nincs, aki felvenné őket” – lassan elrohad a gyermekvédelmi rendszer

Meglepetés az őrületig fokozódó abszurd fináléban – Georges Feydeau Macskazenéje a Belvárosi Színházban

Meglepetés az őrületig fokozódó abszurd fináléban – Georges Feydeau Macskazenéje a Belvárosi Színházban

Nicusor Dan magyarul üzente: „Együtt sikerülni fog!”

Nicusor Dan magyarul üzente: „Együtt sikerülni fog!”

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Letartóztatták Renner Erika zaklatóját, aki legutóbb a bíróságon rontott rá

Letartóztatták Renner Erika zaklatóját, aki legutóbb a bíróságon rontott rá

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma

Ezért látjuk sokan torz lencsén át a világot

Ezért látjuk sokan torz lencsén át a világot

A címlapról ajánljuk